Nyár, vers

Kis verset kívántam, ezt ide, a nyáridőhöz illőnek találtam.

 Móra Magda: Széna a réten

Nézd a füvön a széna szőnyegét!

Egy hete még a gazdag nyári rét,

most sápadón és fonnyadón hever,

pillangók népe nem keresi fel.

Zilált csomókban itt a mécsvirág,

szürke kóróvá vált a kék katáng,

ott százszorszépek hanyatló feje,

lila mályváknak fodor-levele,

fürtös zsályáknak dús csokra lapul,

boglárkák sárga szoknyája fakul.

Egy hete még mind szép és fiatal,

s most együtt ők: a réti ravatal.

De ha lehull a domb mögé a nap,

és aranyport hint szét az alkonyat,

s hűs szénaillat száll a rét felett,

virági létük benne megleled.

Szemednek ugyan mit sem nyújtanak,

de rád is várnak, mint jó, puha pad.

Bár tudnánk így ezt mi is: emberek,

így csendes-békésen fakulni meg!

Nem sajnálgatva szálló éveket,

tavaszi pompát, nyári fényeket,

virági voltunk eltűnt színeit,

és olyan rendben megpihenni itt,

ahogy a széna szürke szőnyege,

mely fakulón is fénnyel van tele,

és haldokolva is szolgálja még

a mások vidám, ifjú életét:

eséstől óvja, aki itt szalad,

játszó csöppséget, bújó bogarat,

és pihenteti, aki áthalad

tűző napon a réti fák alatt.

(1971)

Kép:  http://de.wikipedia.org/wiki/Datei:Sexten-Sesto_Heu_1.JPG