Helykereső gondolatok avagy meditálás tanácstalanul

Próbáltam azon gondolkodni, miképp  lehetne az én blogom is olyan, mint más – kedvelt – blogok ? Ahol több száz olvasó van – legalábbis bejelentkezve….
Ahol csupa vidámság az élet, ahol csak finom kaják készülnek, ahol sok nevető gyerek van, ahol sikeresek a férjek, ahol soha nem történik semmi rossz, ahol a kézimunkák ötletgazdagsága és variációinak száma a legfontosabb kérdés, ahol minden kutya és cica  vidáman játszadozik - mi több, egymással, ahol a gyerekekkel – ha van is gond, nem olyan nagy, hogy ne tudná azt a kis család (esetleg némi külső segítséggel) megoldani, ahol senkinek nem fáj a talpa járás közben, ahol nincs senkinek álmatlan éjszakája az anyja miatt, ahol nem ázik be nagy esőkor az előszoba, ahol jut 23 ezer egy szandálra, ahol valószínűleg nem ismerik azt a szót, hogy fejgörcs,  ahol csak szépséges versek szerepelnek, ahol minden fotó tökéletes, ahol a viszonzott szerelemről szólnak a sorok, ahol a szerzők csak a sikereikről írnak…  (vagyis ahol a rossz dolgokról mélységes mélyen hallgatnak....)


Bizonyára igen jó ezeket a blogokat olvasni, de nem tudom, mennyire őszinték és igazak ezek az oldalak ? Vagyis hát igazak, de olyan „féloldalasak”. Felmerül  bennem a kérdés, csak én vagyok egy ilyen pesszimista, aki néha (gyakran) látja sötétnek a világot ? Vagy én azok táborába tartozom,  aki tud és mer is írni róla ? Vajon „nyavalygásnak” érzik ezt az olvasók, vagy őszinte kitárulkozásnak, annak, ami valójában a célja: hogy a megosztott gondokat könnyebb  elviselni ?

Azt is tudom persze,  van egy másik irányzat is, ahol kemény jobb- és baloldali politikai szövegek íródnak, ahol olyasmiket olvashatsz, hogy szemed-szád tátva marad, ahol valaki leírja, le meri írni azt is, amiről te még álmodni is csak halkan álmodsz…Vannak tehát a „harcos” blogok  és könnyen ellenőrizheted, ezrével olvassák is őket az igazságra kiéhezett emberek.
Nem lényegtelen kérdés persze az, hogy jó-e nekem, ha „kiköpöm” a dühömet, a bosszúságomat, a keserűségeket ? Bizony jó. De el is érek vele valamit ?  99,99 %-ban nem. Akkor tulajdonképpen minek is az egész ? Csak hogy leírva, megszabaduljak valamelyest a nyomasztó súlytól ? Vagy ez „átpasszolás” másokra ? (Ezt nem nagyon hinném – hiszen senki sem bolond a más terhét cipelni.….)


No de, ha csak a szépről mesélek, akkor az jobb ? Nem vagyok őszinte, hiszen csak fél oldalamat mutatom – épp a „szebbiket” – holott én egész embernek érzem/tartom magam. Esendő, de egész embernek,  akinek baja, bánata, rossz napja épp úgy van, mint öröme, vagy sikere. Aki a kora miatt már kissé megkeseredett, de azért van  még szeme a szép meglátására is.

Azt mondta egy, az Internetet kifejezetten gyűlölő és amiatt aztán nem is ismerő barátom, hogy  ennél veszélyesebb szemetet, mint az Internet el se tud képzelni. Pro és kontra mondtuk az érveket – és hogy egészen őszinte legyek, nem dőlt el  köztünk a küzdelem, mert hát azt azért el kell ismerjem, van élet net nélkül is. Sőt….

És akkor most itt állok – változatlanul tanácstalanul. Írjak azokról a negatív dolgokról, melyek csak az elmúlt 24 órában jutottak fülem-szemem közelébe ? (Itt először felsoroltam nagyhirtelen öt elkeserítő, undorító, szomorú témát...aztán töröltem...) 
Avagy dugjam be a fülem és hallgassak valami szép zenét, s lecsukott szemem mögé varázsoljam életem utolsó nyaralásának képeit ?
Nehéz, nagyon nehéz a középút meglelése, s a járás azon……

A középút - A hét egyensúly

Kerüld a szélsőségeket a bizonyosság és a bizonytalanság területén.
Kerüld a szélsőségeket az élvezetek és az önmegtartóztatás területén.
Kerüld a szélsőségeket a dominancia és alárendeltség területén.
Kerüld a szélsőségeket a birtoklási vágy és közömbösség területén.
Kerüld a szélsőségeket a lemondás/beletörődés és szélsőséges útkeresés/megoldás keresés területén.
Kerüld a szélsőségeket a nemtörődömség és a megszállott maximalizmus területén.
Kerüld a szélsőségeket az elemzés és egyesítés területén.