A játék

Ezt a verset szerintem (remélem!) 10-ből 9-en ismerik. (?)

Én nagyon szeretem Kosztolányit – van, hogy csak úgy „megkívánom” és leveszem verseskötetét egy-két vers el/újraolvasása erejéig.

Mivel ami holnap és holnapután itt  a blogban következni fog, az engem már hetek óta erre a versre emlékeztetett (Játszom ennen-életemmel - játszom játszó önmagammal) – gondoltam, hogy előzetesnek bemásolom ide ezt a verset, hátha más is elolvassa (újra) szívesen.

Amúgy ennek kapcsán el is gondolkodtam, hogy ebben a mai rohanó világban az embereknek – úgy általánosságban – van-e idejük, vágyuk, kényszerük, lehetőségük  játszani valami ilyesféle módon ? Kellene, hogy legyen, hiszen ez nem kerül pénzbe, csak fantázia kérdése és a világot egy hatalmas játszótérré alakíthatná bárki és a játékba feledkezve talán szebbé tehetné napjait. Végülis talán  a blogírás is ilyesféle játék….

Kosztolányi Dezső: A játék     

A játék. Az különös.

Gömbölyű és gyönyörű,

csodaszép és csodajó,

nyitható és csukható,

gomb és gömb és gyöngy, gyürű.

Bűvös kulcs és gyertya lángja,

színes árnyék, ördöglámpa.

Játszom ennen-életemmel,

búvócskázom minden árnnyal,

a padlással, a szobákkal,

a fénnyel, mely tovaszárnyal,

a tükörrel fényt hajítok,

a homoknak, a bokornak,

s a nap - óriás aranypénz -

hirtelen ölembe roskad.

Játszom két színes szememmel,

a két kedves, pici kézzel,

játszom játszó önmagammal,

a kisgyermek is játékszer.

Játszom én és táncolok,

látszom én, mint sok dolog.

Látszom fénybe és tükörbe,

játszom egyre, körbe-körbe.

Játszom én és néha este

fölkelek,

s játszom, hogy akik alusznak,

gyerekek.

(Az őszirózsa csak azért került ide, amiért tegnap a torta. Magamnak, magamtól. Hogy hol találtam a képet, sajna már nem tudom.)