http://www.jacquielawson.com/viewcard.asp?code=2013884151068&source=jl999
Vallásos családban nevelkedtem. Ennek megfelelőn voltak olyan mesekönyveim is, melyekben „Jézuska” volt a főszereplő, vagy a biblia neves személyei. Akkoriban szokás volt ilyesmiből (is) mesélni. Sajnos néhány mesekönyvem az elmúlt évtizedek alatt valahogy „eltűnt” – igazából nem is tudom miképp, ám az eltűnésük már végleges, hiszen címüket, szerzőjüket nem tudom, sőt csak részetekre emlékszem belőlük. Ilyenek voltak pl. a Bocogó Barnabás, ami egy barna maciról szólt, aztán egy képes biblia, nagy alakú, keménytáblás mesekönyv (olvasása óta „tudom”, hogy néz ki a Jósiten: ül a felhőkön és fehér a szakálla), vagy az, amiből csak az első pár sor maradt meg a fejemben, egy képpel: egy nyitott ablak, melyen át virágos rétet s a szélben libbenő függönyt látni, az alábbi sorokkal: „Friss tavaszi fuvalom/árad be az ablakon...” így kezdődött…
Egy régi mesekönyvem került a kezembe.….. nem is igaz, nem
került, hanem elővettem. Ebből ajándékozok olvasóimnak karácsonyra egy mesét:(A
könyv: B.Czeke Vilma: Jézuska hegedűje.)
Karácsony táján ez a mese sokszor eszembe jut. Gyerekkori agyammal/szívemmel
/szememmel én ezt a mesét sokszor „láttam”, s akárhányszor olvastam, vagy olvasták fel nekem, ugyanazok
az érzések ébredtek bennem. Jók. Melegek.Amikor kisgyerek voltam, még hittem a mesékben.
Ma már tudom, más a mese és más az élet.
De azért fogadjátok tőlem szeretettel. Kattintsatok a legelső sorban látható linkre is ! Kellemes ünnepet kívánok minden olvasómnak !
De azért fogadjátok tőlem szeretettel. Kattintsatok a legelső sorban látható linkre is ! Kellemes ünnepet kívánok minden olvasómnak !
A fenyőfák meséje
Volt egyszer egy szegény asszony és volt neki egy kicsi
fiacskája. Ez a szegény gyermek egyszer csak elkezdett sáppadozni, elkezdett soványodni s már olyan
gyenge lett, hogy a lábán sem tudott megállni.
Hiába vitte édesanyja a leghíresebb orvosokhoz, hiába
költötte minden pénzét orvosságra, a gyermek csak egyre fogyott, egyre
sáppadozott. A szegény asszony végre is már csak a jó Istenben bízott, már csak Őtőle várt
segítséget s amikor tehette, Hozzá imádkozott.
Hát amint a szegény asszony egy éjtszaka éppen a kisfia
mellett térdelt és imádkozott, egyszerre nehéz álom szállott a szemére. És
ekkor, álmában, csodálatos dolog történt vele.
A kis Jézus jelent meg előtte s három távoli, hóborította
hegycsúcsra mutatott. A szegény asszony erre felkelt, karjára vette a gyermekét
is, a kis Jézus pedig elvezette őket a három hegy közül a legmagasabbikra.
Amikor ide a hegycsúcsra feljutottak, a beteg gyermek egyszer csak magához tért
és hangosan felnevetett. A kis Jézus ekkor megáldotta őket, azután eltűnt a
szemük elől.
Ez álma óta a szegény asszonynak nem volt nyugta többé.
Beteg gyermekét a karjára vette és megindult arrafelé, amerre a kis Jézus
álmában a három csúcsot megmutatta.
Ment, mendegélt a szegény asszony, míg végre elérkezett arra
a vidékre, ahol a három hegycsúcs
magaslott ki messze a többi hegyek közül. Itt a legmagasabb és legtávolabbi
hegycsúcs irányában indult mindjárt
tovább. Hideg télidő lett, amire végre ehhez
is elérkezett.
Szép nagy tölgyerdő terült el itt a hegy tövében, alatta
pedig egy jómódú kicsiny falucska volt.
A szegény asszony ekkor már nagyon fáradt volt s beteg
gyermeke már félig megfagyottan feküdt karja között. Bekopogott hát mindjárt az
első ház ajtaján, Kérte, bocsássák be, hogy beteg gyermekével együtt kissé
felmelegedhessék.
- Nincs tüzelőnk, amivel befűthetnénk. Magunk is
fagyoskodunk – felelték a szívtelen emberek
és nem nyitottak ajtót a szegény jövevények előtt.
Pedig a házuk tetején vastagon füstölt a kémény, az udvaron
garmadával ált a tűzrevaló.
Az asszony tovább ment a második házhoz. Isten nevében itt
is arra kérte az embereket, engedjék be kissé, hogy beteg gyermekével együtt
felmelegedhessék.
De itt is ugyanúgy feleltek a szívtelen emberek, mint az
első helyen és nem engedték be őket.
A szegény asszony mégsem zugolódott, hanem csak ment tovább
és bízott istenben, hogy végül is
megsegíti. A jómódú kis falu minden házában sorra kopogtatott, de bizony sehol
sem talált jószívű emberekre. Mindenütt azt felelték, hogy maguk is
fagyoskodnak, mert nincs tűzrevalójuk. Pedig minden házon vastagon füstölgött a
kémény és minden udvaron garmadával állt a tűzrevaló.
Mire a szegény asszony kiért a faluból, már alig látta az
utat a könnyeitől. Gyermeke is egészen megdermedett a karja között. De ő mégis
bízott benne, hogy csodálatos álma beteljesül. Hitte, hogy a gyermeke nem
halhat meg, amig a hegycsúcsra nem érnek, és ott meg fog gyógyulni. Így ment,
mendegélt tovább, most már a tölgyerdőn keresztül a hegyre fölfelé.
Már esteledni kezdett, és a szegény asszony gyermekét magához szorítva, botorkált az
úttalan utakon. Szemére ráfagytak az egyre hulló könnyek s lába is
meg-megbicsaklott. És a szegény édesanya mégsem ütődött a fákba, a lehajló
gallyak mégsem tépték össze, s lába nem botlott meg a kiálló gyökerekbe.
Ha a fáradságtól már-már össze akart esni, mintha egy
kedves, meleg kis kéz mindig felemelte és segítette volna a meredek úton.
Így ért túl az erdőn, fel a sziklás hegyi legelőkre,hol
szegény pásztorok nyáron át kecske- és birkanyájaikat legeltették. Most azonban
a hó és jég borította be vastagon az egész fátlan vidéket, Csak feljebb, egy
egy kiálló sziklához tapasztva látszott pár szegényes kunyhó, hol a pásztorok így
télen át meghúzták magukat.
A szegény asszonynak már csak éppen annyi ereje volt, hogy a
legelső kunyhó ajtaján be tudott kopogtatni.
A szegény pásztorok itt meg sem kérdezték, hogy mi járatban
vannak. Jószívvel fogadták a j9övevényeket és mindjárt begyújtottak a hideg
kemencébe, hogy szegények felmelegedjenek. Bár maguknak is alig volt a hosszú
télre egy kevés tüzelőjük, mégsem sajnálták a szenvedőktől. Mikor végre az anya
és gyermeke magukhoz tértek, ennivalóval is jól tartották őket, és el nem
eresztették addig, míg tartott a tüzelőjük.
Pár nap múlva azonban már nem volt mivel fűteniök. A szegény
asszonyt ekkor átkísérték a szomszéd kunyhóba, hol ugyancsak szívesen fogadták.
Mikor a tűzrevaló már itt is elfogyott, megint mások vették őket gondjaikba.
S a szegény beteg gyermek mindinkább jobban lett, sőt
gyarapodni kezdett. Mikor végre az utolsó kunyhóhoz érkeztek, mely már egészen
a hegytető volt, a gyermekre alig lehetett ráismerni. Már pirospozsgás arccal,
hangosan nevetve futkározott a kunyhó körüli sziklákon, a déli napsütésben. Az
éjtszakát pedig mindig szépen átaludta.
Mikor már az utolsó kunyhóban is elfogyott a tűzrevaló,a
szegény asszony megkérdezte az embereket:
- Ti minden fátokat eltüzeltétek, csakhogy beteg gyermekem
meggyógyuljon. A tél azonban még hosszan eltarthat s még nagyobb hideg is
jöhet. Mi lesz majd tiveletek ?
A pásztorok így feleltek:
- A jó Isten még nem hagyott el eddig, reméljük, ezután is
meg fog segíteni. Ha a falu nem ád is több fát ezen a télen, csak nem
fogunk elpusztulni.
Már az utolsó éjtszakát töltötte az asszony és gyermeke a
szegény parasztoknál, amikor hirtelen hóvihar keletkezett. A szegény kunyhók
csak úgy recsegtek, ropogtak a hatalmas szélben, amely majdnem a mélybe sodorta
valamennyit.
A pásztorok Istenhez
fordultak segítségért s ott térdelt közöttük a szegény asszony is gyermekével
együtt. És az ő imájukra csoda történt:
Fenn a mennyországan, ahol akkor még a karácsonyfák együtt
laktak a kis angyalokkal, hirtelen nagy sürgés-forgás támadt. A kis Jézuska
parancsára nagy csapatokban indultak le
a zöld fenyők az égből a hegytetőre, hogy megvédjék a jószívű pásztornép
szegényes otthonait. Körülállták a kicsiny kunyhókat, hogy a hóvihar el ne
söpörhesse őket. S hogy maguk is erősen állhassanak a szél- és hófúvásban, erős
gyökereikkel a sovány, sziklás földbe kapaszkodtak s karjaikkal is jól
összefogództak. Akárhogy fújt, tombolt is most már a vihar, a fenyőfákat
helyükből el nem mozdíthatta s így a kis kunyhók is védve voltak.
Ezután a kis Jézussal együtt angyalsereg szállt le a viharzó hópelyheken. Színes láncokkal jól
egymáshoz kötözték a fenyőfákat s
ágaikat még angyalhajjal is megerősítették, hogy Szélapó legkisebb fia se
tudjon seholsem átbújni közöttük. Majd mennyi gyertyákat gyujtottak meg a
szélső ágakon, melyek egyszeriben
csodálatos fényt és meleget
árasztottak, hogy a kunyhók lakói meg ne fázhassanak. De mindez még nem volt
elég, hanem jó meleg ruhákkal és ennivalókkal is telerakták a karácsonyfák
alját.
Mikor mindennel készen lettek, a kis Jézus két kezét áldón
kiterjesztve végigsuhant a kunyhók feltett , majd ismét felszállott az Égbe.
Körülötte angyalok röpködtek és égi dalokat énekeltek….
Az angyalok gyönyörű énekére a kunyhók lakói mind a
kicsinyke ablakokhoz siette. Hát alig láttak a nagy fényességtől !
Fényes karácsonyfaerdő közepén találták magukat és most már
sem hidegtől, sem pedig szélvihartól nem kellett többé félniük.
Amíg odalenn a faluban egész éjjel dühöngött a vihar és hajléktalanná tette a szívtelen embereket,
itt fenn a hegytetőn hálaimát énekeltek
és boldogan tértek nyugovóra a jószívű pásztorok.
Azóta, hogy ez történt, a
fenyőfák mindig ott laknak a magas hegyeken, ahol a szegény emberek.
Fenyőfák védik és melengetik a kicsiny
kunyhókat, s tőlük tanulták a szegény emberek a szebbnél szebb meséket, amiket
hosszú téli estéken mesélgetnek.
A három hegycsúcs rengeteg fenyveseit azóta messziről is
felkeresik a szenvedő betegek. A hegyek tiszta levegője és a fenyőfák balzsamos
illata ma is csodálatos, gyógyító orvosság számukra.
És innen hozzák a karácsonyfát is a jó gyermekeknek. Úgy-e
jó volna, egyszer nekünk is elmenni gyerekek, a Tártra, Mátra és a Fátra zúgó
fenyvesei közé !? A fenyőfák akkor mesélnének ám csak szép
meséket nekünk !
Ebben a békétlen, cudar világban jó volt elvarázsolódni a mesék világában. Köszönöm ezt az élményt...bevallom még meg is rígatott!
VálaszTörlésFeltételezem,nem sokan hallottak róla ?- (ami azt illeti én nem) -nem sok minden található róla a neten (esetleg a könyvei)(1898-1990) Férje Bodor Aladár bábkészítő volt ( több Bodor is van a neten- )
VálaszTörlésKifelejtettem B.Czeke Vilma (vagy Czeke B.Vilma)
VálaszTörlésKinyomtattam és délután elolvasom a gyerekeimnek, köszönet érte!
VálaszTörlésTalán akkor ti is énekeltétek a Fáj a Jézus kiscsizmája éneket gyerekként. Anyukámnak ez volt a kedvence és a több tucat másik énekkel együtt én is szoktam ezt énekelni a gyerekeknek. A nagylányommal már egészen komolyan lehet beszélgetni sok mindenről (5 és fél éves), a teljes lényét beleadva mondta: Anya, én tényleg oda szeretném adni a Kis Jézusnak a mínuszkabátomat (így hívja a legvastagabb télikabátját, amit a mínuszokban szokott felhúzni) és a bundás csizmámat, meg minden meleg ruhámat!
Milyen kár, hogy mire felnövünk, az előítéletek és a reális tapasztalatok sokszor akkor is elfojtják bennünk ezt a gyermeki nagy szívet, amikor valóban szükség lenne rá...
(a "pizzás")
Kellemes unnepeket,szep karacsonyt kivanok!
VálaszTörléshuseges olvasod:Tselszi
Mindenkinek: köszönöm a jókívánságokat !
VálaszTörlés"pizzás"-nak: nem ismertem a dalt, de megtaláltam a youtube-on:
itt meghallgatható
Köszönöm a szép "karácsonyi ajándékodat"
VálaszTörlésMegható karácsonyi ajándékot kaptam Tőled. Köszönöm az élményt és békés karácsonyi ünnepeket kívánok!
VálaszTörlésTündéri mese! Köszönöm.
VálaszTörlésNekünk is van néhány ilyen régi mesekönyvünk, de most épp nem találom... Meg akartam írni a címét! Mindegy, majd legközelebb! Ezt meg elolvasom az unokáknak, biztos tetszeni fog nekik!:) További szép ünnepet!:)
Köszönet ezért a szép meséért.
VálaszTörlésJól esik néha kizökkeni a realitásból. :)