Ünnepvárás

Bevezetés

Számomra érthetetlen a dolog… Mert bár nem ez a valóság, mégis vannak akik a blogbejegyzéseimből azt szűrik le, hogy rossz kedvű/szomorú/életunt vagyok, vagy valami hasonló (még jó, hogy nem depresszióst írtak.)  El is gondolkodtam, biztos bennem a hiba, azt írom, amit érzek, ami eszembe jut, ami feltűnik, ami foglalkoztat, ahelyett, hogy az eget rózsaszínre festeném, és vaníliaillatú szövegeket nyomatnék ide. Csilingelő angyalkákkal. Nem azért nem írok ilyesmit, mert nem tudnék – de nekem meg attól van már lassan rossz közérzetem, hogy mindenki csak a nagy békességről a készülődésről, a szépről meg a jóról ír. Ez is hamis kép. Szerintem. Vagy nem tudom. Írjon mindenki azt, és arról, amit és amiről csak akar – de akkor én is…Tessék úgy venni, hogy magamnak írom, hogy ha majd jövőre ide visszanézek, lássam, milyen gondolataim voltak 2012 karácsonya előtt. Kétségtelen, lenne még egy megoldás: a hallgatás… Gondolkodom is rajta….

                                                    *************

Tárgyalás

Eső után voltunk, még borús volt az ég. Az öreg Trabant kombival mentünk felfelé egy dombon és kicsit tartottam attól, hogy megcsúszik a kocsi. Pedig tudtam, hogy fel kell érnem a dombtetőre, oda ahol a felszántott föld az akácossal összeér. Mondtam Katinak, hogy ott remélhetőleg elég porhanyós a föld és könnyű lesz a sírt megásni. Lilit vittem temetni.  Már majdnem  felértünk, amikor eszembe jutott, hogy az ásó otthon maradt. Gondoltam, először benézek az erdő szélén álló kis házamba – amiben úgyis elég régen jártam. Volt is valamiféle lelkiismeret-furdalás, vagy valami hasonló érzés bennem a nemtörődömségem miatt – hiszen én nem vagyok egy hanyag ember. Kissé meglepődtem, amikor a házhoz közel értünk  mert az emlékezetemben egy kicsi faház volt, ez meg itt egy a hegyoldalba beépített, emeletes épület, épp olyan, mint a régi házunk, csak sokkal kisebb. Betonból. Még a zsaludeszka-mintákat is láttam. Nem értettem ki csinálhatta nekem ezt a házat ilyen hirtelen…Bementem, ott is látszott, hogy félbehagyták a munkát – szerszámok, anyagok szerteszét. Ásót nem találtam. A következő gondolatom, hogy jó, akkor elmegyek a szomszédhoz, kölcsönkérek egyet. Meleg nyári délután volt (ekkor már), a kerítés mellett az árnyékban ültek a szomszédok. Az asszony kukoricát morzsolt, és nagyon meglepődtem, amikor ránéztem, olyan szőrös volt az arca, mint egy 5 napos borotválatlan férfié. Nem akartam sérteni a kérdésemmel, hogy mi történt vele – csak csodálkoztam  és arra gondoltam, rohadt kellemetlen lehet ez neki ilyen melegben.... A kerítés melletti asztalon feküdt Lili holtan, s rámutatva magyarázni kezdtem, hogy miért kellene az ásó. A szomszéd szeretettel és beszélve hozzá, simogatni kezdte a kutyát, aki egyszer csak leugrott az asztalról és elszaladt. Egy réten futottam utána és valami eszement boldogsággal kiabáltam: Lili feltámadt ! Feltámadt !

És akkor felébredtem….

                                                    ***************

A Sétatér felé ballagtam a Janus Pannononius utcában. Meleg nyári nap volt, az a ruha volt rajtam, amiben 15 éves koromban egyszer a Tisza parton voltam lefényképezve és akkor is (meg tán ma is) azon ritka pillanatok közé soroltam, amikor szépnek éreztem magam. Valahogy olyan üres volt az utca, nem értettem, hogy ebben a szép időben miért nincs sétálókkal tele. A Rózsakerthez értem, amikor a túloldalon,  a MTESZ székház (ma Csontváry múzeum) előtt megláttam nagy szerelmemet. Rendkívül elegáns, hosszú, őzbarna finom szövetből készült télikabátban, és mint mindig – kalappal a fején, a barátjával hazafelé sétált. Annyira régen láttam, annyiszor gondoltam rá  és annyira vágytam egy vele való találkozásra, hogy egy pillanatig sem gondolkodtam, hangosan kiabálva a nevét, szaladtam utána… Utol is értem, és a nagy örömtől elsírva magam, a nyakába borultam. Ő finoman megfogta a vállam, kissé eltolt  magától, a mindig mosolygós szemével rám nézett és azt mondta: „Angyalom, de megöregedtél…”

És akkor felébredtem…

                                                        **************

Befejezés

Tegnap megsütöttem, az utolsó (=harmadik adag) vaníliás linzert, a zabos kekszek halomban száradnak, a sós-stanglit már el is szállítottam fő kedvelőjének és ma délután elkészítem a grillázsos ostyát. Minden kicsi ajándékom be van csomagolva. A karácsonyi lapokat elküldtem, az E-mailokat majd vasárnap fogom megírni. Minden ki van mosva, és a szokásosnál  kicsit nagyobb takarítással is végeztem. A díszek fent lógnak ajtón, ablakon. A lelkemben pedig jóleső béke van.

Dorombolok… aki macskás, érti….