Csak úgy elgondolkodtam….

Hallottam ma a tévében, hogy  egy (talán amerikai?) nő riportkönyvet írt halálos betegekkel arról a témáról, hogy mi az a dolog, amit sajnálnak, hogy nem tettek meg az életükben, s amire közeli haláluk miatt már semmiképp nincs lehetőségük ? Kár, hogy a riport elejére csak fél-füllel figyeltem,  a szerző nevét nem tudom és abban sem vagyok biztos, hogy egy, vagy öt dolgot kellett-e mindenkinek mondani, amit sajnál, avagy a kérdéseire kapott leggyakoribb öt választ dolgozta fel a könyvében. Mindegy – akár így, akár úgy, nagyon érdekes volt, hogy az emberek miről beszéltek – akkor, amikor már semmi remény sem volt arra, hogy azok közül bármit is valóra válthassanak. Pl. hogy nem jól szerette a gyermekét – ezt többen is mondták. Hogy nem úgy élt, ahogy élhetett volna, mert vagy nem volt bátorsága, vagy lusta volt hozzá…..hogy nem jól választott párt/hivatást és nem volt mersze változtatni…

Érdekes a kérdés. El is gondolkodtam, én mit felelnék, ha most ezt tőlem kérdezné valaki ? Mert bizony a „vége felé” úgy gondolom mindenki eltöpreng néha azon, hogy mit kellett volna másképp tennie…De nincs lehetőség a visszaútra és valószínű nincs is sok értelme beszélni sem erről a hátramaradó fiataloknak, mert úgysem hiszik el.  

Aztán majd ők is megélik/érik. Vajon felmerül-e bennük, ami bennem már többször is: "Anyám-Apám, EZT miért nem mondtátok ?"

Nincs válasz…

Elkéstem a kérdéssel. 

Nem is tudom, független-e a témától ez a megjegyzésem: Nagymamám ma 113 éve született....neki küldöm a pipacsokat.


@x megtalálta, a cikk a könyvről itt olvasható: http://hvg.hu/egeszseg/20120404_amit_megbanunk_halalunk_elott