Megjártam
Sásdot.
Megjártam
Sásdon.
Egyetlen
betűcske csak a különbség, mégis egészen mást jelent…
Múltmentő
blogbarátom felhívta a figyelmemet, hogy a kálváriák baranyai sorából a sásdi
hiányzik. Bizony nem tudtam róla, s gondoltam, akkor - míg ilyen ajándék őszidőnk van – hát kimegyek
Sásdra. Hóvége lévén ugyan csak busszal, de nem nagy a távolság, nem nagy a
település, gondoltam ez nem jelenthet problémát. (Közben el is merengtem azon, hogy
2009-ben ültem utoljára távolsági buszon…)
Szóval
nekiindultam reggel, s mivel borús volt az ég, vittem az esernyőmet is - bár
kicsit bizonytalankodtam induláskor, mert a táskámba rendesen nem fért be, csak úgy „félig-meddig”. Se a táska nem volt
rendesen használható, se az esernyő nem volt biztonságban. Ilyenkor – nem is tudom,
miért nem az első – jó – megérzésemre hallgatok. Ugyanis most is arra
gondoltam, hát csak nem lesz nagy eső, felesleges cipelnem ?! Azután mégiscsak
elvittem az esernyőt…
És bizony
épp emiatt van az a kis betű-különbség itt a szöveg elején. Mert ugyan tényleg
megtaláltam a sásdi igen érdekes (=kétoldalas) kálváriát, ám mivel a busz
visszaindulásáig sok időm volt, kisétáltam még a temetőbe, mert tudtam, hogy
ott, ill. annak közelben van két szobor, amit már régen terveztem megörökíteni,
meg emlékeztem egy szép kis kápolnára is.
Mindezek
képeit alább láthatjátok…
Az
esernyőmet azonban sem ti, sem én már soha többé nem….
Mert hogy hol csúszott ki, azt bizony nem tudom. Visszamentem ugyan a kálváriához is, a temetőhöz is (emiatt aztán lélekszakadva kellett rohannom a buszhoz) – de bizony sehol se találtam…
Mert hogy hol csúszott ki, azt bizony nem tudom. Visszamentem ugyan a kálváriához is, a temetőhöz is (emiatt aztán lélekszakadva kellett rohannom a buszhoz) – de bizony sehol se találtam…
Így hát
egy kálváriával gazdagabban, de sajnos egy nagyon jó, megbízható kis esernyővel
szegényebben jöttem haza Sásdról…
A kis temetőkápolna a régi temetőnél
I. VH-s szobor |
II. VH-s szobor |
Az út Hörnyék felé
A templom. Emögött van a kálvária.
Ez pedig egy csoda. Nem én készítettem, a gép kattant el valamiképp magától. Egyerűen nem értem, miképp keletkezhetett. De olyan szép, tiszta kép, és látszik rajta, hogy a reggeli szürke felhők is eltűntek. (No meg a kabátom ujja is látszik..:-) )
Nekem a jó fotóim csak akkor derülnek ki, ha átteszem őket a gépre. Amikor igyekszem, izzadok vele, háááát? Erre a "súgásra" hallgatni kell , megfigyeltem
VálaszTörlésLátva a képeket -olvasva a beszámolód, és a csendhegyeken a kálvária leírást -, azt kell, hogy mondjam. Ne sajnáld azt a jó kis esernyőt. Ezek a bejegyzések többet érnek az ernyőnél :-)
VálaszTörlésBe kell valljam,én is gondoltam arra, hogy néha veszteni is tudni kell...
VálaszTörlésHozzátartozik az élethez. Ettől függetlenül, nem árt néha a "halkabb" súgást is meghallani, sőt, elfogadni.
Valamit valamiért :-) A sásdi kálvária elkérte a fényképekért cserébe az ernyődet :-) Fogadjuk el a helyzetet :-))
VálaszTörlés