Ez-mind-pécsikesztyű...

Amikor azt olvastam, hogy a Vasváry házban kiállítás nyílik a pécsi kesztyűgyár múltjáról – elcsodálkoztam, mert úgy tudtam, hogy ebben az épületben Lantos Ferenc állandó kiállítása van. Az első gondolatom az volt, hogy az állandóság csak rövid időre szólt – ám amikor odaértem az épület elé, még jobban elbizonytalanodtam. Ugyanis egyetlen tenyérnyi fecni SEM tájékoztat arról, hogy itt lenne valamiféle kesztyűtörténeti kiállítás. Sem a kapun kívül, sem belül.

Én egy eléggé erőszakos nőszemély vagyok, meg kíváncsi is, felkúsztam a bordélyház-világítású meredek csigalépcsőn, megtudakolni, hogy mi is a helyzet, van itt kesztyű kiállítás vagy nincs ? Nos, van – és reklám azért nincs kitéve, mert azért fizetni kell (!sic!) – mondták nekem a felügyelők.

Megvettem a nyugdíjasok 250.- Ft-os jegyét és már cseppet sem meglepődve, hiszen tudom a JP.Múzeumnak nem elég a belépő, még lenyúzna rólam pár százast a fotózásért (jelen esetben 500-at) – fotójegyet tehát nem vettem.

(Erre a témára most nem térnék inkább ki…) Ám azon elgondolkodtam, hogy a város valami hírességét be szeretné mutatni – és a kiállítás rendezőjétől pénzt kér(ne) egy nyomorult hirdető plakátért. Jól jellemzi ez a jelenlegi viszonyokat. (No, mondjuk, akkor erről se írnék többet.)

A kiállítás: bevallom, nekem sok újdonsággal nem szolgált. Jó, nem láttam még közelről kesztyűt varró varrógépeket, de bizony eszembe jutott anyám, amikor más állása/munkája nem lévén, otthoni  kesztyűvarrással keresett egy kis plusz pénzt. És az utcánkban voltak többen is – ezekről a „bedolgozókról” pl. nem olvastam a kiállítás anyagai között. Még arra is emlékszem, hogy az utcában, ahol születtem, s gyerekeskedtem, volt egy néni, akit csak „Kesztyűvarró Manci néninek” hívtunk. Nagy szatyorban összecsomózva hozta anyám haza a kivágott kesztyűbőröket, összepárosította és szép finom öltésekkel megvarrta. Nagyon babara munka volt, sok türelem és figyelem kellett hozzá – és nem hinném, hogy busás pénzt fizettek érte.

A kesztyűgyár léte valójában a Hamerli családnak köszönhető – ők építették, üzemeltették a gyárat, munkalehetőséget adva sok asszonynak, lánynak, mert elsősorban ők dolgoztak itt. Én még jól emlékszem (hiszen abban az utcában laktam nem is keveset, ahol a gyár állt) amikor  a 2 műszakban dolgozó gyárba hajnalban és délután kettőkor özönlöttek a munkások. Sok embernek adtak kenyeret. A gyárkapu előtt volt az utca legmasszívabb hídja – ugyanis anno a Vince utcában a felszínen folyt a Tettye patak – s nagy esőzésekkor bizony szükség volt a hídra, ha egyik oldalról a másikra át akart valaki  menni.

Azt most nem tudom biztosan, hogy itt is „fújt”-e gyár, (így mondtuk) de pl. a dohánygyárban és a sörgyárban munkakezdés előtt 5 perccel megszólalt valami „duda-féler” (tán sziréna ? nem tudom pontosan mi) – de óra se kellett, ebből tudhatta az ember, hogy mindjárt műszakváltás, vagyis vagy 6 vagy 14 óra van. Este 10-kor, a délutános műszak végekor, nem volt ilyen jelzés, csak munkakezdésekkor. 

Amikor felépítették azt a förtelmes és általam mérhetetlenül utált tornyot ott a Tettye völgyben, (hogy dőlne rá az engedélyezőjére) – akkor már azt hiszem Hunor volt a gyár neve. Aztán valahol a Vadász utcában is nyitott egy részleget – jól prosperált a cég. Tudom, hogy a Németországban élő unokatestvérem csak és kizárólag itt, a Sallai utcában lévő kesztyűboltban vásárolta meg elegáns és drága bőrkesztyűit…

Márka volt – jól ismerte minden gyerek a szlogent: Ez-mind-pécsi-kesztyű-pécsi kesztyű… Még ma is a fülemben van a ritmusa…..

Aztán 1990-ben fejreállt minden, betört a privatizáció – valamikor bezárt a Vince utcai gyár, munkanélkülivé vált a csodálatos rendszerváltást követően sok száz ember – olvasom, (http://www.pannonpecsikesztyu.hu/index.php?modul=shop&cat=18) hogy a mai „gyár” 50 főt foglalkoztat.

Na, itt a mese vége.

Ami tetszett a kiállításon, az egy  spirálos füzetféleség volt, melyben a kesztyű-jelek a hajdani titkos üzenetei voltak megírva. Hallottam én ezekről, de nem tudtam, hogy ennyiféle létezett. Milyen kedvesek is voltak azok a titkolt kis mozdulatok – és ó, hol van már az a világ….

Nem csak (elegáns és drága pécsi bőr)kesztyűt nem hordunk, de titkos üzenet se nagyon létezik. Mindenki tud mindenkiről mindent.

Hát, ha ez kellett nekünk, megkaptuk.


Érdemes ide benézni: http://kesztyu.blog.hu/2009/04/10/a_kesztyu_viselesenek_etikettje_es_jelentese