A játék az különös….

Egy ismerősöm kislányának húsvéti ajándékait nézve, gondoltam arra, jó-e, kell-e ennyi ajándék ? Kell-e a 123-dik plüssállatka, a beszélő nyuszi ? (Bár ez még jobb, mint az élő!) Tudom, nem én vagyok az első, aki ilyesmiken morfondírozgat, de azért csak leírom mit gondolok.

Valahogy ennek kapcsán jutott épp eszembe, hogy én kislány koromban annyira vágytam volna egy babaházra. Amilyen a mesékben van, olyan igazi, kisgyerekhez méretezett, mindennel berendezett csodára… de sosem kaptam meg és valahogy azért mégiscsak felnőttem. Igaz, arra nagyon emlékszem – már felnőtt voltam, - amikor a nagybácsim az unokájának egy karácsonyra, igazi, kb. 1,5 m magas, emeletes, berendezett babaházat csinált s.k. A nagynénim varrta bele a szükséges textíliákat. Én akkor, esküszöm, felnőtt fejjel és visszamenőlegesen is  irigyeltem ezt a gyereket, mert az én nagyapámnak ilyesmi, az életbe nem jutott volna eszébe. 

De azért nekem nem volt sivár a gyerekkorom, ott volt a hatalmas kert (ami pl. ennek a kis rokonlánynak a III. emeleti lakásban bizony nem volt adott) és a kevés játék a fantáziánkat kényszerítette játszani. A kertben játszható  játékokról most nem is beszélek – volt rengeteg.

 

Fogalmam nincs, honnan a kép (valahonnan a netről...)

De én pl. nagyon szerettem az öltöztető babákat. Volt egy „készlet” (=baba pár ruhával) kemény papírból és akkor ehhez gyártottam fantáziadús ruhakölteményeket. Érdekes, hogy aztán később életem során az öltözködés egyáltalán nem játszott kiemelt szerepet. Azt tudom, hogy volt néhány „emlékezetesen” kedves ruhám. (Csak magamnak, emlékül írom le: a levendula-lila „alkalmi”,  a piros skót-kockás pörgő-szoknyás-mellényes fehér blúzzal és a szürke-fehér-rózsaszín modern-virágmintás selyem nyári…Nem tudnám megmagyarázni, 70 év ruhatárából miért pont ezek őrződtek meg ilyen élesen emlékezetemben..)

Végülis „babaházam” is volt, egy nagyobb kartonlapot félbehajtva és rárajzolva/kivágva ajtót-ablakot jól lehetett használni. Már írtam valamikor régebben, mi nagyon sokat rajzoltunk és meséltek nekünk, ill. később olvastunk és a játék akkor volt igazi, ha azt mi készítettük, vagy találtuk ki. Én a múltkorjában emlegetett Munkupunku házból, számát sem tudom hányat építettem a kertben. A fantáziámnak bizonyára igen jót tett – és nem sok dolog kellett hozzá, legfontosabb volt a moha, (annak feltétlenül lennie kellett a házban !) ágacskák, falevelek, kavicsok, csigaházak… Fűzne-e egy mai kislány útszélen, vagy Balaton-parton összegyűjtött üres csigaházból nyakláncot ???? Mert én fűztem és milyen büszke voltam rá...

Mindegy…csak remélni tudom, hogy minden mai kislánynak lesznek gyerekkorából olyan emlékei, melyeket, mint színes üveggolyókat öreg korában elővehet, s rájuk nézve megláthatja bennük saját boldog gyerekkorát….

Kosztolányi Dezső:  A játék.

Az különös.
Gömbölyű és gyönyörű,
csodaszép és csodajó,
nyitható és csukható,
gomb és gömb és gyöngy, gyürű.
Bűvös kulcs és gyertya lángja,
színes árnyék, ördöglámpa.
Játszom ennen-életemmel,
búvócskázom minden árnnyal,
a padlással, a szobákkal,
a fénnyel, mely tovaszárnyal,
a tükörrel fényt hajítok,
a homoknak, a bokornak,
s a nap - óriás aranypénz -
hirtelen ölembe roskad.
Játszom két színes szememmel,
a két kedves, pici kézzel,
játszom játszó önmagammal,
a kisgyermek is játékszer.
Játszom én és táncolok,
látszom én, mint sok dolog.
Látszom fénybe és tükörbe,
játszom egyre, körbe-körbe.
Játszom én és néha este
fölkelek,
s játszom, hogy akik alusznak,
gyerekek.