Még kettő.....

Gondolom más is volt már úgy, hogy bizonyos történésekre nem talált magyarázatot...

Mostanában nekem kezd  gyanússá válni az életem. Ezek a váratlan ajándékok..... Hmmmm....(Csak nem búcsúznom kellene ? És előtte még gyorsan, nehogy üres tarisznyával induljak neki a nagy utazásnak, útravalót kapok…... Jó, na,  csak úgy hirtelen leírtam, ami eszembe jutott...)

Mindig vallottam, hogy ha jót teszel, az előbb utóbb „körbejár” – s ha nem is attól, akivel jót tettél, de valakitől majd visszakapod.  Én ezzel a mostani  „ajándék-zuhataggal” nem tudok mit kezdeni. Azért "ennyire" tán mégse vagyok/voltam jó. 

Pár napja csenget a postás – még gondoltam is, hogy tán a szomszédnak hoz valamit, hozzám csak nyugdíjfizetési napon szokott jönni – de nem. Engem keresett. Egy puha, finom borítékot adott át, amin láttam, hogy „mmama” a feladója. El nem tudtam képzelni, mi lapulhat a borítékban, alig vártam, hogy kibonthassam. És ’trara’, ez volt benne, pár kedves sorral kísérve:

 

Igazán mondom, nem is tudom a dolgot hová tenni. Az életben nem láttuk egymást, igaz, leveleket váltunk rendszeresen, 'Magdimama' kommentelget is – de ennyi volt kettőnk kapcsolata eddig. És akkor tessék mondani, miképp lehet, hogy a fejében megszületik egy gondolat, hogy készít, hímez nekem egy pici neszeszert, amin a TRIGLAV, az én szerelmetes Triglavom látható !!!! 
Hogy jut valakinek ilyen az eszébe ? Én, ha száz évig élek, se találok ki ilyen pompás ajándékokat !
Volt pityer, volt hőhullám a szívemen, délután egy szép virágos képeslap neki, és este volt válasz E-mail – de  hát hol van ez mind, attól a kedves gesztustól, hogy nekem, PONT egy Triglavos kistáskám legyen, s mindez csak azért, mert blogilag ismerjük egymást…

Hát ha ez nem a csodák kategóriája, akkor szerintetek mi ? 
 

                                  ********************************

És akkor következzen a másik történet….

Mai napig csodaként élem meg, hogy a kálváriás blog „magától” készül, hiszen én csak befejezem azt a munkát, amit mások elkezdtek, a helyszínt bejárva. Sokszor jut eszembe, hány  méter magas lenne az a hegy, amit összerakhatnánk abból, amit segítőim kálvária-járásuk közben megmásztak. Tán tényleg felérne lassan az égig… És miképp az alábbi példa bizonyítja, nem csak a kálváriával kapcsolatos anyagok jönnek, hanem néha, egészen váratlanul valami más is…(engedélyt kaptam a levél szó szerinti idézésére)

„Keszthelyen sétálva a Kályha múzeum ablakában találtam ezt a kottát és mint látható az első oldali fotó felső sarkában Falu Tamás versének megzenésített változata.

Ablak vagyok tejüveg, nem lát be senki rajta
Mögöttem árnyék kuporog az is állig takartan
Kinyílok néha zajtalan merengő alkonyatkor
Öröm sétálgat alattam, s bánat hajol ki rajtam

Csak érdekességként küldöm sok szeretettel, hátha nem ismeri!
További lelkes munkát kívánok Önnek! üdvözlettel: Zöld Veronika Dunaújváros”

Hát nem csodálatos ? Egyrészt maga a vers nagyon tetszik, még soha nem olvastam/láttam. Másrészt, egy vadidegen, aki engem nem is ismer, vagy csak a blogomon keresztül – elküldi ajándékképp nekem.

Nos igen, hozhatnának nekem ide aranykarkötőt nyaklánccal – nem tudnék örülni. De az ilyen ajándék hosszú napokra, hetekre megmelengeti a szívemet. 

Itt is, ezúton is köszönöm !