Gyükésben újra

Pár napja, egyik délutáni sétám során, egy rég járt út előtt mentem el – s valami arra késztetett, hogy mégse a százszor-unt sétaúton, hanem ezen a régin menjek végig. Tudtam, hogy egy része az erdő szélén, lakatlan présházak, elhanyagolt gyümölcsöskertek mellett vezet – de törtem egy jó nagy botot és elindultam.

Aztán este  elgondolkodtam azon is, hogy mégis, az a bot mi/ki ellen lett volna jó ?  Délután fél4 felé járt az idő, a nap az erdő fái mögött eltűnt már – de világos volt – gondoltam csak nem jönnek még elő a vaddisznók… Embernek csak a „nyoma” látszott, értsd ez alatt: csak a mocsok hevert szerteszét, amit valójában embernek nem nevezhető lények, akik erre jártak, szétdobáltak, itt hagytak.  Újra, mint hajdanán, emelkedni kezdett a vérnyomásom – de aztán megpróbáltam lecsendesíteni magam – hát most kinek jó, ha ezt a rövid kis időt, amit itt eltöltök, én magam teszem tönkre ?

Megálltam kicsit „geologizálni” mert a régi kőbánya szélén érdekes palás, laposan hasadó köveket találtam, próbáltam keresni olyant, amiben van valami „nyomat” – hát találtam is valamit, de nem teszem le rá a nagyesküt, hogy az tényleg valami fűfélének a nyoma. De azért lehet…ha hinni akarom, akkor meg biztos.

Meglepetésemre most be lehetett menni a régi kertemhez, tavaly amikor erre ártunk egy barátnőmmel, igencsak meg kellett küzdenünk a szeder, akác és nemtudommilyen ágak dzsungelével – most valaki kitakarította. Egész a kertem hajdani kapujáig be tudtam menni, még az öreg, halódó tölgyről is tudtam fényképet csinálni. A szél letört egy nagyobb, sárga fagyöngyös ágat, felszedtem ezt is, szedtem hozzá még mogyoróbarkát, meg különböző kis rügyező ágakat – hazahoztam.

Aztán úgy határoztam, hogy nem az kavicsos úton megyek le a főútra, hanem átvágok a réten…. Hát nem kellett volna. A rét fele rettenetesen össze van túrva, nagyot kellett kerülnöm, hogy a vaddisznótúrások sarába bele ne süllyedjek. Igencsak kereshettek itt valamit ezek az állatok, s valószínű rendszeresen vissza is járnak, mert valaki egy ideiglenes „magaslest” eszkábált – gondolom, lövik őket… Ez a rét pár száz m-re van a városszéli házaktól – szóval jogos…  A nyomokból ítélve nem csak egy disznó keres itt élelmet. De bevallom, nem volt kellemes érzés, főképp mert a nap már teljesen lebukott a domb mögött, szürkült és azt hiszem ilyen időtájt lassan a vaddisznók is előmerészkednek. (Édes Istenkém hogy hiányzott most nekem Lili !)

Na de szerencsésen leértem az alsó műútra, kicsit meditáltam, várjam-e meg a buszt, de aztán mégis nekiindultam gyalog hazafelé.

Jó két órát sétáltam – meg voltam elégedve magammal. Nem sírtam és túlzottan nem féltem. De be kell valljam, azt a „régi” örömöt, amit ez a hely nekem jelentett, elvesztettem az elmúlt évek során.

Kár.

 

Felfelé menet velük találkoztam

Izgalmas, lapos kövek

Na, képzelődöm, vagy tényleg fű-nyoma ?

Bőrlevél és mahónia - már virágot hoznak

 

A "bánya" egy részlete

Apró selymes levélkék

 

Öreg tölgy, fagyöngydísszel (gyengébbek kedvéért:bal oldal, felül)

Hinnéd-e, hogy egykor itt virágoskert volt ???

 

Kettő kép a sokból  :-(

Hát nem olyan, mintha ekével szántották volna fel ?

Nyomok...

Én tudom, hogy ez az utolsó egy csapnivaló kép - technikailag - de mégiscsak megmutatja azt, ami onnan fentről, a túloldalból látható volt....És persze azt is tudom, hogy ez a kép csak nekem mond valamit.... Mégis ide tettem. Emléknek.