Lámpásvölgy 1.

Az elmúlt 11 évben egyszer merészkedtem erre az útra, akkor is csak az elejére, olyannyira fájtak még az emlékeim, hogy nem mertem nekiindulni… Ugyanis ez az út a Lámpásvölgyből felvezet (többek között) Kantavárra és mi Lilivel rengetegszer jártunk erre. Lehet vagy 3-4 éve, amikor mégis nekiindultam, és már akkor is meglepődve láttam, hogy a Lámpásvölgyi  út vége – ami valójában bevezet az erdőbe - kapuval van lezárva, és ott a behajtani tilos tábla. (Vajon hogy lehet ezt elintézni ? Közutat magán úttá nyilváníttatni? Habár  EGY tippem van rá… és csak azért nem írom ide, mert….Esetleg akit érdekel, annak a mesét tovább mondom majd.)

Elöljáróban egy kis helyismereti segítség - bár ez valószínű csak a pécsieknek lehet  érdekes, de azért megmutatom a térképen is, hol jártam, miről van szó. A térképre kattintva nagyobb méretben látható. 

Gyanítom olvasóim közül senki se emlékszik azokra a régi „meséimre” – melyek egy négy gyerekes család évekig tartó segítésével foglalkoztak. (A bejegyzés aljára bemásolom azokat az anyagokat, melyeket megtaláltam ez ügyben…részben talán magamnak…)

No, hogy rövidre fogjam, már az út elején volt miről meditálnom. Részben a hajdanvolt események felidézése miatt, részben azért, mert még ma is annyira ingerel ez a jelenlegi helyzet (=közút „elrablása”).

De azért készültek képek és NEM a lovak tehetnek arról, hogy az van, ami…..

  

Csak úgy "mellesleg": én még ilyen szomorú lovakat életemben nem láttam....

És bizony áll még az a ház, ahol a fentebb említett 4 gyerekes család élt. Igaz, ma már istállónak se használja az új gazda, előbb utóbb összedől. De talán jobb is, temesse el azokat a régi emlékeket. ↓

Az út végére felérve, a híd fölötti kis pihenőnél – ahol anno a linkekben írt gyerekeket megismertem -  ácsorogtam kicsit, majd tovább indulva a hajdani bánya „emlékköveit” fényképeztem le:

A híd  "emlékkönyvének" felirata: "Csak az ember olvas - Márai"

Régen itt szoktam parkolni, itt ismertem meg a gyerekeket....

Utak a hajdani bányák felé

Ha belegondolok, hogy évtizedekkel ezelőtt itt szénbányászkodás folyt – és micsoda körülmények lehettek – talán jobb is, hogy most már csak az emlékköveket látom.

Itt az „Északi táró”–nál szokott Lili inni, én meg a kövön ücsörögve – bámulva a semmit, az erdőt, hallgattam akkor is, most is a madarakat. Most volt egy nagyon vidám kakukk, szinte egész úton az ő hangját hallottam – bár lehet, hogy beszélgettek ketten… de tény, kakukkolással volt tele a fejem, mire felértem az utam végére. 

A többi kép és még kis mese majd holnap….

A régi lámpásvölgyi anyagok itt olvashatók:

http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2008/08/segitseg-kellene.html

http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2008/08/ahol-nagy-szukseg-kozel-segitseg.html

http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2008/09/hany-ora-egy-nap.html

http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2008/10/egyszer-lenn-egyszer-fenn.html

http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2014/03/igenis-vannak-csodak.html

http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2014/03/a-tortenet-folytatodik_11.html

https://aranyosfodorka.blogspot.com/2017/12/egy-masik-tortenet-ez-se-rovid.html