Ezt találtam a FB-n: „Milyen furcsa az ember... Veszekszik az élőkkel, és virágot visz a halottaknak. Évekig nem beszél egy emberrel, és amikor meghal, tiszteletét teszi. Nincs ideje az élő embert meglátogatni, de egy virrasztáson egész nap ott marad. Nem hívja, nem öleli, nem törődik az élőkkel, de kétségbeesik a halottak miatt. Úgy tűnik, mintha a legértékesebb dolog a halál lenne... és nem az élet.”
Ma az izraelita temetőben jártam, s mondhatom, még ha furcsán hangzik is, hogy ez Pécs egyik szép „parkja”. Sokkal, sokkal jobb a „rendes városi” parkoknál – hiszen emberek nem nagyon járnak ide, én ma délután senkivel nem találkoztam. És mennyivel másabb ez a temető, mint a többi, mint pl. a városi nagy – különösen ilyenkor, halottak napja környékén. Itt egyetlen szál gyertya nem égett és a sírokon nincs virág. Igen, akik itt vannak, örökre elmentek – végülis azokkal kell inkább törődnünk, akik még mellettünk vannak.
Milyen
igaz…Virágcsokrokkal, gyertyákkal senkit visszahozni nem lehet – akármilyen szép
fotók is készülnek róla…..
Itt olvasható a pécsi temető rövid története: https://www.szombat.org/kultura-muveszetek/a-pecsi-zsido-temeto-fotoessze
Én is készítettem pár képet:
"Tudom, hogy senkit sem hozhat vissza a gyertyafény,
VálaszTörlésDe az emlékezet, a sziv megörzi azt,
Akiért a gyertya ég"
Igaz sorok. ......
Törlés