2026. november 15., vasárnap

Az állatok és mi....

(Falevelek zöme eltakarítva - egyéb komoly feladat nincs a hét végére..tehát jöjjenek a macskák...) 


A szöveget innen hoztam: https://naesmost.hu/miert-szeretjuk-neha-jobban-az-allatokat-mint-az-embereket/
Bemásolom az egészet:

Mindenki vágyik valakire, aki mellett önmaga lehet. Aki a rossz tulajdonságaitól, a téves döntéseitől, a külsejétől függetlenül is mindig ugyanúgy szereti. Aki még soha nem áltatta hamis ígéretekkel. Sokan pedig mindezt az állatokban találják meg. A kiskedvenc iránt érzett szeretet gyakran legalább olyan mély – vagy akár mélyebb – lehet, mint amit embertársaink iránt érzünk. De miért?

Az emberi kapcsolatok bonyolultak
Nekünk, embereknek sokkal könnyebb félreértenünk egymást. Ráadásul a legszorosabb kapcsolatainkban is elvárások, korábbi traumák, félelmek, káros viselkedésminták teszik próbára mindkét fél részéről a szeretetet. Egy kutyát, cicát vagy épp papagájt viszont egyáltalán nem izgat, hogy a gazdáját éppen előléptették-e, hogy mennyit keres, vagy épp az elmúlt hónapban hány kilót hízott. Nem zaklat minket a kérdéseivel, és nem hánytorgat fel korábbi veszekedéseket sem. Egy rossz nap után nem tukmálja ránk a tanácsait, nem oktat ki, hogy mit kellett volna tennünk – egyszerűen csak odabújik és szeret.
Az állatoktól sokan éppen azt kapják, ami az emberi kapcsolataikból időnként hiányzik: az ítélkezésmentes elfogadást.
A pszichológiai kutatások szerint a háziállatok sok ember számára valódi érzelmi támaszt jelenthetnek. A vizsgálatok szerint persze ez nem feltétlenül helyettesíti az emberi kapcsolatokat, viszont nagyon jól kiegészítheti őket.

Mert szükségük van ránk.
Azt sem szabad alábecsülni, hogy lehetőséget kapunk tőlük a gondoskodásra. Egy állatnak teljes mértékben tőlünk függ az egészsége, a biztonsága, a boldogsága. Miközben pedig mindezt biztosítjuk, megélhetjük, hogy mi is fontosak vagyunk valaki számára – ez pedig elengedhetetlen érzés a kiegyensúlyozott létezéshez. A helyzet tehát abszolút win-win.

Tényleg jobban szeretjük őket?
Bár az ember néha hajlamos erre a kérdésre igent mondani, a válasz inkább ez lehet: nem jobban, de másképp. Attól pedig, hogy valaki imádja a kutyusát vagy a cicáját, még egyáltalán nem biztos, hogy csalódott az emberekben. A kettő kiválóan megfér egymás mellett.
Azon viszont talán érdemes egyszer elgondolkodnunk, hogy mi lenne, ha azt a türelmet és elfogadást, amivel a kedvenc állatunk felé fordulunk, az embertársaink felé is gyakorolnánk… Ha ugyanolyan szeretettel fogadnánk el a másik ember rossz tulajdonságait, mint amikor a cicánk ötödjére sodor le mindent a mancsával a szekrényről szándékosan.
Ki tudja… talán jobb lenne a világ.

Zizi és Pisze (Nincs ilyenkor jobb hely, mint a gázkonvektor teteje...😊)

4 megjegyzés:

  1. Elolvastam végig, sok igazság van benne.....
    A cicáid tovabbra is nagyon aranyosak. Gyerekkoromban nekünk is mindig voltak macskáink, nagyon szerettem őket, sokat játszottam velük. Szelidek, aranyosak voltak, tornáztattam is őket (karlendítés stb...) 😄, mindent engedtek, persze csak olyat csináltam velük, ami nekik is jó volt. A nyakukat belül nagyon szerették ha vakargattam, símogattam. Szép volt, de rég is volt......

    VálaszTörlés
  2. Én - bevallom - nem "cicás", hanem "kutyás" vagyok/voltam egész életemben....Sok éve már, hogy meghalt az utolsó kutyám és akkor nem mertem már másikat venni, mert nem akartam "magára hagyni"...aztán lám, én még most is itt vagyok, lett volna idő egy újabb kutyára...De ki tudta ez előre, hogy ilyen sokig fogok élni ???? Végülis macskákat fogadtam be ( mind talált macska volt és én ivartalaníttattam őket) - de hát állat nélkül egyszerűen nem tudom elképzelni az életemet....

    VálaszTörlés
  3. Gyerekként nekem is volt kutya az életemben és nagyon szerettem. A gyerekek mikor még itthon laktak szintén volt a kisebbik lányomnak egy kutyája aminek nagyon örültem akkor kiéltem a kutya iránti szeretetet . Lányom sétáltatta én csak szeretgettem. Bár szeretem az állatokat de sem kutyát sem macskát nem tudnék felelőséggel vállalni. Marad a lépcsőházi kutyusok simogatása .😉

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem hiányzik a kutya és néha bánom, hogy nem volt bátorságom egy következőhöz. De hát ami megtörtént - azon már kár siránkozni....A macskák miatt is vannak álmatlan óráim - és csak remélni tudom, hogy az "örököseim" lesznek annyira rendesek, hogy végrendeleti kérésemnek megfelelőn - keresnek nekik új gazdát.

      Törlés