Gyönyörű őszi vasárnap

A már több, mint egy hete tartó „szobafogságom” kezd az agyamra menni… Ezért hagytam magam rábeszélni barátnőmtől, és beültem az autóba, felmentem hozzá a „hegyre”. Fantasztikus idő volt. Mindenfelé autózók, sétálók, andalgók, szaladgálók. Az emberek, mint valami szédült kis hangyák futkorásztak mindenfelé – nyilván mindenkit hajtott valami belső kényszer, hogy „ma még süt a nap, gyorsan, gyorsan feltöltekezni, mert közelít a tél, s ki tudja mikor lesznek újra ilyen csodás napok !” A fák ugyan elhullajtották már csodás, tarka leveleiket, de a megmaradt barnás árnyalathoz csodásan passzolt az ég azúrkékje és a nap aranya...

Ültünk a napos teraszon, beszélgettünk, kicsit próbáltam a lábamat használni is, bár nem mondanám, hogy hazaérve kellemes érzetek uralkodtak emiatt bennem.  Mindegy, majd csak javulok, ha lassan is…

Ahogy a Bárány úton lefelé jöttem, megálltam és a Frühweis (=Székely Bertalan utca) K-i oldalát fotózgattam.  

Nem tudom, rajtam (és @x-en) kívül mond-e ez bárkinek is bármit… nekem a gyerekkoromat idézte. Itt nőttem fel, pl. az első képen látható sziklához egy emlékezetes szidás társul – számomra már mindörökre. Talán 9-10 éves lehettem, amikor a szomszéd fiúkkal egy  nyáron feljöttünk ide. Egyébként, gyanítom, bejelentés nélkül „léphettünk le”….Ültünk a meleg sziklán és nagy ijedelmünkre egyszer csak a meleg kövek közül egy sikló (nekünk akkor KÍGYÓ) tekergőzött elő. Gondolom a frász törte ki a hangoskodásunk miatt, és menekülni akart. Hát mi is….

Akkoriban az utca nem volt végig beépítve – ez a terület már igencsak  erdőnek számított – nem csak az én szememben, a szüleimében is… Nyilván ezért kaptam, amit kaptam…Mégis azt mondom, érdemes volt ide felszökni, mert lám, több mint 50  év távolából is emlékszem az esetre…

Csak kicsit lepett meg az, ahogy  a házak itt is lassan felkúsznak a meredek hegyoldalra, mert lent járva  is láttam amikor nemrég erre jöttem, hogy  esztelen módon kapaszkodnak a lépcsőzetes paloták a hajdanvolt szőlők helyére, lebetonozva, eltömve/megölve minden lélegző négyzetcentimétert. És akkor persze még szót se szóljak, hiszen a Magaslati útra többemeleteseket, sőt a Damjanich utca környékén 10 emeleteseket is erőszakoltak a hegyre. Őrült építészek  !!! (Meg a náluk is eszementebb hatósági engedélyezők!!!) A város tüdejét rombolták/ják szét. Mindenféle tudós emberek megírták már, és csak „felemlegetem”, hogy a sűrű és esztelen beépítés miatt lehetetlenné vált a légcsere, ezért katlan a belváros nyáron. Nem tud a meleg este felfelé, s a hűvös reggel lefelé szállni. Totálisan megszűnt a lehetőség arra, hogy  normalizálódjon a klíma.

Hát persze, túlzottan engem már ez se érdekel…változtatni nem tudok rajta és ezen felül is annyi, a városomat érintő  bosszankodnivalóm lenne, hogy nem vagyok hajlandó a mások hülyesége miatt elrontani a viszonylag jobb napjaimat. (Vagy csak nagyon rövid időre…)

Ciripbogárnál találtam egy jó kis dal-szöveget, amit eddig nem ismertem. Annyira megtetszett s valahogy  ide passzolónak érzem, hogy egy pici – találó - részét én is bemásolom most ide:

„… ha csak dünnyögsz,

mardosod magad,

és nyaldosod a sebeidet,

ami ma még az ajtón bejön,

holnap a kulcslyukon kimegy.”  (Quimby-Ajjajjaj)

Bal oldalon felül van az a bizonyos szikla