Hova tovább ? Hovatovább sehova ?

Látom  én, hogy ez az anyag már több helyen is fent van a neten, én is levélben kaptam. De  jelenjen csak meg nálam is, mert egyetértek minden sorával….

Mit eszünk itt holnapután?

Több nap, mint kolbász - tartja a mondás

Lehet, hogy a sajtóban munkálkodó kollégák nem hiszik el, de mondjuk a médiatörvényen, alkotmányos szarakodáson, egymás zsebében turkáláson, zsidózáson, cigányozáson, líbiai válságon, de még a celeb-kalandokon és valóságshow-kon túl is vannak más, jóval fontosabb dolgaink, amikről csak szórványosan esik szó, pedig mindenkit érint. Például, hogy mit fogunk enni.

Apám mindig azt mondta: “magyar ember sokat eszik, keveset beszél”. Meg azt is szentül hitte, hogy az ’56-os felkelés nem a kommunista ideológia bukása miatt robbant ki, hanem mert az emberek éheztek. Ha pedig a magyarnak nincs mit ennie, az utcára megy, és borogat.

És ment és borogatott is.

Annak idején – és ez tényleg nem volt annyira régen – a magyar családok nem ettek minden nap húst. Minden másnap sem. Tán még a gazdagok sem. Akkor a gazdagságot nem ezzel mérték.

Uzsonnára nem volt mindig szalámi a két kenyér között, sőt, viszonylag ritkán jutott, nem volt banán, csak alma, nem volt gyümölcsjoghurt, Kinder-szelet, puding, meg Túrórudi, volt viszont tej, meg kakaó.

Az akkori vasárnapi ebéd – a húsleves, a rántotthús, a pörkölt, a krumpli, meg az uborkasaláta – ma már mindennapi, ilyen menüre ma már nem hívnak vendéget jeles alkalmakkor, meg semmikor sem.

Friss zöldség, gyümölcs volt kora tavasztól késő őszig, de senki nem vette kilószámra, amíg még primőr volt az árú, és senkinek nem jutott eszébe lecsót enni decemberben, szőlőt zabálni januárban, görög salátát készíteni februárban (mondjuk nem is tudtuk, mi az), és akkor is mindenki szidta az időjárást, amiért ilyen rohadt drága minden.

Amire mindezt kikanyarítanám, nem az, hogy az volt a jó világ, hanem ami ennél sokkal fontosabb: megvolt az étel becsülete.

Ma a háziasszony nem szeretné korlátozni magát, elvégre mindenki egyen azt és annyit, amit szeret, meg amennyit kíván, a férj is, meg a gyerek is, ez a társadalom erről szól, jólét van és igények, amiket illik kielégíteni.

„Mert megérdemled.”

Csakhogy most az van, hogy biztos megérdemled, de már megint nincs pénz minden nap szalámira, húsra, Túrórudira, sőt, lassan már tejre, lekvárra, meg tojásra sem, de ezt nem akarjuk elfogadni, és ebből született az utóbbi tíz-tizenöt év legkártékonyabb szava: az “OLCSÓ.”

Mert ugye, ha mi akkor is minden nap csirkemellet akarunk zabálni, ha nincs rá pénzünk, akkor is megadjuk a gyereknek a mindennapi rákkeltőjét és cukorbombáját, ha épp nem futja rá, akkor jön az, hogy mindegy, csak olcsó legyen.

De legyen.

Régen is tudtuk, hogy olcsó húsnak híg a leve, most meg pláne (aki zacskóban süt, az le is tudja mérni), de megvesszük. Nem azért, mert jó, hanem mert olcsó. Mert olcsón el tudjuk érni. Akár minden nap (vagy minden másnap).

Innentől kezdve nincs megállás. Veszi az ócskát a magyar, mert olcsó. Sörgyártás-mellékterméket sör gyanánt, szójás-tejporos-mócsingos kutyvalékot húspástétomnak, vegyszerezett margarint, étolajat, színezett, édesítőszeres vizet üdítőnek, meg mindent.

A lényeg, hogy olcsó legyen. Ha szar is, meg most már mérgező is, de olcsó.

Régen tudtuk, és tudomásul vettük: a hús drága, a gyümölcs drága, a szalámi drága, mert valakinek valamiből elő is kell állítani.

Ma a pesti nyugger simán beszól a vidéki kofának a piaci árai miatt, mert hogy az Auchanban, meg az Aldiban fele annyiért látta kirakva, mit akar itt ezzel.

Ma a gazda nem mondhatja, hogy hát öntözni kellett a földeket, a disznót, a csirkét tápozni, volt egy csomó munka, meg vesződség velük, miközben az öregasszonyokat és a ráérő kisgyerekes anyukákat ingyenes busz viszi a multiba olcsón vásárolni.

Nem mondhatja a termelő, hogy ez valódi húsból, valódi tehénből kifejt tejből van, földben termett igazi napfényben, élő, kapirgáló tyúk tojta, saját kezűleg gyúrta, köpülte, érlelte, mert ha nem olcsó, akkor nem kell.

És akkor most jön az, hogy itt előbb-utóbb senki nem fog piacra termelni, senki nem fog kis- és nagyüzemileg tehenet, disznót, uniós előírás szerint készült ketrecben csirkét tartani, nem lesz magyar zöldség, magyar gyümölcs, tojás, megszűnnek a piacok, már ami megmaradt még belőlük, mert már ez is siralmas.

Csak az utóbbi napok hírei, hogy az egekbe szökik a tojás ára, hamarosan elfogy a kenyérgabonánk a magtárakból (majd veszünk Amerikából), kétszer annyiba kerül egy kiló cukor nálunk, mint Ausztriában, és idén még lehet pályázni a szőlőültetvények kivágásáért, elpusztításáért járó uniós támogatásra, drága barátaim.

És amíg ott fenn a pesti ügyvéd aranyifjak, pártkáderek, pénzemberek, gazemberek, minisztériumi tisztviselők, filozófusok, politológusok a médiatörvényről, az alkotmányozásról, az emberi jogokról, a dohányzás tilalmáról, a magyar gárdáról, a holokausztról, a filmgyártásról, meg a kutya bogos farkáról vitatkoznak, addig itt lenn, a kilakoltatásra váró fél országnak hamarosan nem lesz mit ennie, se olcsón, se drágán.

Vagy ez már nem is számít?

Forrás:  http://robi.temalap.hu/index.php?load=read&id=545

 

 Kép (nem a pécsi piacon készült!) :http://dunaharasztima.hu/?p=14864

Szerda reggel voltam piacon.

Krumpli (új) 380.- Ft/kg,

Hagyma (régi) 360.- Ft/kg,

Fokhagyma (régi) 2100.- Ft/kg

Friss eper 1100.- Ft/kg (hatalmas betűkkel ráírva: "HAZAI" !!!)

Tojás 25-38.- Ft/db között

Fejes saláta 80-120.- Ft/db

Sóska 1000.- Ft/kg (!)

Alma (szép) 580.- Ft/kg

Soroljam még ???

(Egyébként a gyanúm az, hogy már a piacon árult termékek igen nagy %-a sem Magyarországon termett.)