Lakodalom (mert megérdemlitek …..a sok morgolódásom után)

Elgondolkodtam, miért is lehet az, hogy míg a felháborodásom, haragom szövegei seperc alatt „kiszaladnak” az ujjaim alól, a szívemet mélyen megérintő eseményekről sokkal, sokkal nehezebben tudok írni…

Talán az ember ösztönösen óvja, védi, takargatja azt a kevéske  kis csodálatos dolgot, ami az élete során történt vele ? Hiszen egy másik „anyagom” is  hónapok óta mellékvágányon parkol, s valahogy nem tudom rászánni magam, hogy közzétegyem….

A mai témát is több, mint egy hete „dajkálom” – de talán most sikerül szavakba foglalni. Legalább egy részét…

A tisztánlátás érdekében előre kell bocsátanom, hogy 2 fél- és 1 édes testéremnek  van 2-2-2 gyermeke, az ugye összesen 6 gyerek.  Ezek közül – úgy alakult – hogy kettő unokaöcsémmel olyan szoros a kapcsolatom, mintha a saját gyermekeim lennének. Születésük percétől a mai napig, szinte a pótmamájuknak érzem magam. Bár ma már – hisz felnőttek – kicsit ritkábban találkozunk, de kicsi korukban igen sokat voltam együtt velük. Emiatt azt hiszem, teljesen természetes, hogy igen szoros érzelmi szálak fűznek bennünket össze.

E két fiú közül a nagyobbiknak a múlt hét szombatján nem csak a 30. születésnapja volt, hanem a lakodalma is.

Igen, igazi lakodalom, nem csak esküvő…

Valamikor, vagy 30 éve egyszer voltam én falusi lakodalomban, de most meg kellett állapítanom, hogy az messze volt ettől a mostani eseménytől. Valahogy úgy hozta a sors, hogy nem nagyon hívogattak ilyen helyekre - amit azért nem sajnálok most, mert ha több ilyesmit láttam volna, nem hatott volna ez a mostani rám ilyen elementáris erővel.

Persze lehet, hogy ez egy nagyon  is „hétköznapi” lagzi volt egy olyan ember szemében, aki gyakran kap ilyesmire meghívást, nekem mindesetre életre szóló élmény lett.

Azt talán felesleges mondanom, hogy az ifjú pár szerintem gyönyörű volt – az lenne a csoda, ha nem ez lenne a véleményem. Hosszú fehér ruhában, kezében kedves kis csokorral  a menyasszony, elegáns öltönyben a vőlegény…

A mennyei főrendező igencsak kegyes volt a fiatalokhoz, mert azon a szombaton sokfelé esett, még jég is,  de ahol és amikor ők megjelentek, ott és akkor épp elállt az eső… A nászmenet a fiatalok lakásától indult, kb. 500 m-t sétáltunk ragyogó napsütésben a Polgármesteri Hivatalig. Többen ott vártak ránk. Bevonultunk, mindenki elfoglalta a helyét – én, mivel a szülők, nagyszülők, testvérek ültek az első-második sorokban, úgy gondoltam, a negyedik sor épp megfelelő hely a számomra.

Nekem nagyon tetszett az egész ceremónia – nem volt fellengzős és nem volt elkapkodott a beszéd, a fiatalok és azt hiszem mindenki egy kicsit meghatott volt, amikor kimondta  az anyakönyvvezető, hogy akkor ők mostantól bizony egy életre férj és feleség.

Sor került a két különálló gyertyáról a harmadik közös meggyújtására, ami a mostantól eggyé váló két életutat is jelképezte. Ez után egy hatalmas vázából hófehér rózsaszálakat fogtak kézbe a fiatalok, és egyenként adták át köszönetük és hálájuk jeléül a szülőknek, nagyszülőknek.

És akkor történt ez est első csodája – az én „kisfiam” odajött és nekem is hozott egy szál rózsát. Hát, nem szégyellem bevallani, bizony elsírtam magam. Én életemben még ilyen szép ajándékot nem kaptam, mert ha 30 év szeretetét valahogy meg lehet köszönni, akkor ennél szebben biztos nem lehetne…Soha, míg élek, ezt a percet, ezt az érzést nem fogom elfelejteni….

A ceremónia templomban folytatódott, majd ez után átmentünk az étterembe, ahol már a kapuban köszöntő italokkal vártak, s bent 110 főre volt terítve.  Utunkat és később cselekedeteinket  a vőfély dirigálta, humoros-kedves versikékkel felkérve, vagy ösztönözve a násznépet a tennivalókra.

Itt következett a második elgyengülésem. Dacára, hogy tudtam a meglepetésről, mégis, mégis olyan kedvesen meghatónak és mindörökre emlékezetesnek őrzöm ezt az eseményt, hogy ehhez képest az esküvő többi „műsorszáma” már sehol sincs. Ez a két modern, mai fiatal, képes volt egy hónapig táncórákra járni, hogy egy szépen koreografált angolkeringőt betanuljon és előadhasson. Azt hiszem számomra feledhetetlen marad, én már mindörökre sírni fogok, amikor az alábbi 
számot meghallom: (Dal az Amelie csodálatos élete c. filmből...)

 

Aztán asztalhoz ültünk és hamarosan kezdődött a lakoma. Én valahogy így képzeltem el a királyok, gazdag urak  nagy vacsoráit: megjelennek a pincérek, hozzák a forró újházi tyúklevest, majd érkezik a főtt hús, torma- és meggymártással.

Azt el is felejtettem megírni, hogy az asztalon, mindenkinek a tányérja előtt volt egy picike csengő. Nem tudtuk, miért – ám hamarosan kiderült, ez a „csókcsengő” és ha a vendégek megrázzák, az ifjú párnak meg kell egymást csókolnia. Volt nevetés, amikor képtelenek voltak 3 kanál ételt megenni, mert olyan gyakran megszólaltak a csengők… persze aztán hamarosan a csengetők is elfoglalták magukat a finom falatokkal, és kissé normalizálódott a helyzet.

A finom falatok a következők voltak: Fokhagymás natúr sült, párizsi szelet, zengővárkonyi töltött pulykatekercs, rántott sajt, -karfiol, -gomba, rizs, sült-krumpli, vegyes párolt zöldségköret, vegyes savanyúság. Egészen bele lehetett fáradni már csak ebbe is, pedig az igazi móka, a tánc csak ez után következett. Jó volt a zenekar, mindenki találhatott kedvére valót és nagyon sokan táncoltak is.

Az elfelejtettem az elején, hogy az asztalokon már a megérkezésünkkor ott álltak a rokonság által készített aprósüteményes tálak, sem ezek számát, sem a rajtuk lévő töménytelen sütit felsorolni nem tudom ….Kicsit később érkeztek a gyümölcstálak, volt azon minden, narancs, banán, kiwi, szőlő, barack, cseresznye, eper, körte, meg nem is tudom, mi még.

Ital is volt korlátlan mennyiségben: rövid italok, fehér és vörös bor, sör, és többféle üdítő, ásványvizek. (Nagy, nagyon nagy öröm volt számomra, hogy egyetlen egy vendég sem részegedett le, jó volt a hangulat, de abszolút kulturált módon élvezte mindenki ezt az ünneplést.)

Mivel a településen a miénkkel egyidőben volt egy másik lakodalom is egy közeli étteremben – onnan egyszer csak ellopták a mi menyasszonyunkat, s helyette „odacsempészték” a sajátjukat. A mi ifjú férjünk megtáncoltatta a másik menyecskét, aztán mégis inkább visszacserélték a hölgyeket, csakhogy ehhez váltságdíjat kellett fizetni, s ez pompásra sikeredett:

Az amúgy is jó hangulatot csak fokozta az ifjú férj „madártánca” – vagy én nem is tudom, minek nevezzem: a zenekar elkezdte játszani a „Nád a házam teteje – rászállott egy cinege” kezdetű dalt, s ennek minden sorát pantomim-szerűen kitáncolta a főszereplő. Tudom, leírva ez nem tűnik valami nagy számnak, de akkor és ott, szenzációs volt, nagyon nagy sikere volt, mondhatnám a nyitókeringővel vetekedett.

Aztán a vacsora vége természetesen a menyasszony 3 emeletes tortája volt, mindenféle tűzijátékkal, előírás szerinti közös felszeleteléssel, egymás etetésével, ahogy ez már szokás.

Ezzel egyidejűleg megérkeztek a torták, ha jól számoltam 12 db, + a rétesek (túrós, meggyes).

És aki kért, kaphatott kávét is.

Hogy mindez kissé lejjebb kerülhessen az ember hasában, következett a menyasszonytánc.

Az egyetlen olyasmi, ami nem volt újdonság számomra a „műsorból”.

Viszont nem láttam még pl. gyertya-táncot,  melyet a gyertyafény keringő dallamára táncol az ifjú pár, miközben a közönség, kezükben égő gyertyát  tartva körbeállja őket a sötét teremben. A fiatalok feladata tánc közben elfújni a gyertyát – amivel megint lehetett viccelődni, mert bizony voltak, aki galád módon újra gyújtották a gyertyát, így aztán csak a harmadik körre sikerült nekik sötétséget varázsolni…

Mellesleg nyerni is lehetett: egy óriási üveg tele volt csoki-drazséval. Lehetett saccolni, hány db. van benne. Az nyert, aki a ténylegesen benne lévő számhoz legközelebbi számot írta a papírra. Volt „esküvői” emlékkönyv is, aki akart, írhatott bele emlékezetes sorokat.

A „menyecskeruhába” öltözés után  jött a cseréptörés, de itt most csak egy tányért vágtak földhöz, mert a cserepek összesöprése után jött az igazi móka, a pénzdobálás és annak összegyűjtése…Hát ilyent se láttam még ! A körben álló vendégek töménytelen mennyiségű aprópénzt szórnak a táncoló párral, akik aztán kapnak „segítséget” a felszedéshez: egy lyukas lapátot, meg egy igencsak foghíjas seprűt… Dőlt mindenki a kacagástól, látva a fiatalok nagy igyekezetét – de bevallom, a vége felé – mivel olyan sok pénzt szórtak rájuk, hogy tán hajnalig se tudták volna összeszedni, az ifjabb vendégek is besegítettek…

Éjfélkor volt újra lehetőség a kiürülőben lévő bendők megtöltésére, felszolgálták a töltött káposztát, és valami fantasztikusan finom vegyes-pörköltet nokedlivel.

A násznép ez után kezdett lassan fogyatkozni.

Én – életemben tán először - hajnali ½ 3-kor olyan vidám és friss voltam, mintha reggel lenne, s csak ekkor gondoltam a hazafelé indulásra.

Összecsomagolt kis „motyómmal”( maradékok) szép lassan kanyarogtam hazafelé.

Egy picit lassítottam annál a pipacsmezőnél, ahol délelőtt a fiatalok fényképezkedtek,  és arra gondoltam, szívem minden szeretetével azt kívánom: egész életük legyen olyan  vidám és akadálymentes, mint a mai egész napjuk volt, s legyen olyan derűs, mint  ez a pipacsmező !