A macska széke

Drága Apánk – nyugodjék békében – egyszer elhatározta, hogy kávéscsészéket fog gyűjteni. Halála után voltunk is bajban, amikor szétosztottuk az örökségünket. Akkor határoztam el, hogy én aztán efféle gyűjteményt nem hagyok az utódaimra.

Ám valami megmagyarázhatatlan okból mégis szívesen iszom a reggeli (kicsit tejes) kávémat minden nap más csészéből… (Mondjuk nem 365 napon más és másból, de most már csak egy hiányzik, hogy a hét minden napjára másik csésze jusson.) Csészéim között van ajándékba kapott, megörökölt és vásárban vett. Most szereztem meg a hatodikat….

Vasárnap délelőtt  lementem kicsit körülnézni a vásárba, több, mint egy éve nem voltam a zsibin. Volt egy elképzelésem is, hogy kellene valami „izé” – amire a macskakosarat rá tudom tenni és még mellé odafér a macska is. Valójában nagyon szeretnék egy olyan szőrös-dobozos macskapalotát, amiben több „odú” is van – de hát az megfizethetetlen. Így hát  egyszerűbb és olcsóbb megoldásokkal helyettesítem a luxusmacskák lakát. Van két bélelt dobozunk és egy elegáns macskakosarunk. Ez utóbbinak kellett volna most valami jó kis hely.

Meglepődtem – habár olvastam az újságban – hogy az egész vásártér a feje tetejére lett állítva, a régiségpiacot, a virágokat, és majdnem mindent máshová raktak. Voltam is először bajban, hogy mit hol kell keresnem. De azért aztán nagy nehezen megtaláltam mindent. Most nem volt nagy kedvem a fotózáshoz, csak pár kép készült. Nagyon idegesítő volt a sok román ordibáló árus, olyan hihetetlenül erőszakosak, hogy innen hamar eljöttem. Nem vettem színtiszta gyapjú bugyikát - 4 db-ot egy ezresért….

 Ki veszi ezt meg ?

 Emellett azért már innék egy kávét...

 10 mozsár...Ki tör ma valamit is mozsárral ?

 Nem mind arany, ami fénylik....

 Szegénykéim....

A képen látható macinál kissé elbizonytalanodtam, mert bár egyáltalán nem volt szándékomban macit venni, de olyan sajnálatra-méltóan magányosan feküdt ott, hogy azonnal magammal szerettem volna vinni, megölelgetni, megvigasztalni. A kis kacsánál is bizonytalankodtam – de aztán megerősítettem a szívemet és mentem tovább…

Pár fotó után aztán rátaláltam arra darabra, ami – szerintem – rám várt… Jól el volt dugva, mindenféle rá volt pakolva, de sasszemem felfedezte. Kis alkudozás után 1500-ért végül is az enyém lett. Ez valójában egy régi fotelhez tartozó lábtartó, a párnázott része műbőr huzatos (=tisztítható!!)  és pompásan elfér rajta a kosár + a macsek is.

Így hát eredményes volt a vásár-járásom s megelégedve cipeltem haza, majd készítettem el  lakásomnak  (? ? egy csodát !! – a macskák lakásának!)  új darabját.