1990-ben került számítógép a közelembe, a munkahelyemen bevezették az elektronikus nyilvántartó rendszert. 1991-ben láttam először, hogy mi is az Internet, a Google keresőben az első szó, amit megkerestem, a Triglav volt, a második a saját nevem. :-) A munkahelyemen nem nagyon volt idő a szörfölésre, de végül is ott kezdődött a dolog. 2004-ben kaptam meg az első, családi-ifjak által „levetett” használt felszerelést és fizettem elő az Internetre. Intenzíven kb. 10 éve használom, többnyire áldom, néha átkozom. Voltam nagy bajban, amikor a nevemmel visszaéltek és voltak apróbb bosszúságaim is. Tán köztudott, nem vagyok semmiféle net-közösségnek tagja, hacsak nem számít annak a blogspot – ahol két blogommal szereplek, immáron nem a valós nevemmel, okulva a kellemetlenségeimen.
De mindezek a dolgok mellékesek ahhoz képes, hogy milyen sok pozitívumot kaptam, milyen hihetetlen mennyiségű információhoz jutottam, amihez amúgy nem fértem volna hozzá, és legfőképp, hány emberrel kötöttem „netes” ismeretséget – közülük néhánnyal pedig már személyes, élő kapcsolat is létrejött. Óvatos vagyok a „barát” szó használatával, nem is tudom mit kellene használni helyette, hiszen X-Y-Z-vel levelet váltunk, néha-néha találkozunk, egymás blogjába írkálunk, ismerjük életének egyes részeit, gondolatait – szóval ez is valamiféle barátság, még ha a virtuális oldala erősebb is, mint a valóságos.
És mindezen tapasztalatok birtokában egy egy személyes találkozás valósággal megdöbbent. Hozzá kell tegyem, SOHA nem magam-korúakkal „jövök össze” (okát nem tudom), hanem mindig nálam fiatalabbakkal. És a beszélgetések kapcsán egymás után jönnek elő a közös vonások, érdeklődési körök, események, emberek, amik/akik az én hetven évemet az ő harminc évükkel valami varázslatos módon összefonják, egybekovácsolják, vagy nem is tudom miképp fejezzem ki magam. Az egyik hegyrajongó, a másik fotó-bolond, a harmadikkal kiderül, hogy közös ismerőseink vannak, de 40 évnyi különbséggel, a negyediknek pont az a véleménye valamiről, ami az enyém, stb… a végtelenségig sorolhatnám.
Valahogy olyan fura déjà vu érzésem van: ki is vagyok én ? A hetvenéves öregasszony, a mázsányi tapasztalatot, élményt a hátán cipelő, vagy a harmincéves, aki ezeket épp most éli/élvezi ?
Az alábbi zene sem véletlenül került ide. Állítsd halkra, hunyd be a szemed. Én úgy érzem, közben valamiképp eltűnik az idő – és lebegek a „semmiben”. Kaptam egy ilyen CD-t, csodálatos zenékkel. Vég nélkül lehet hallgatni. Ezúton is köszönöm.
Rád egyetlen szót nem használnék: öregasszony. Legfeljebb ennyi idős vagy.A többivel egyetértek, én is ezt érzem, s fontosak számomra is a netes ismeretségek.
VálaszTörlésNem is tudom,hogy ezzel kapcsolatban miért is az jutott "eszembe," hogy (sajnos,vagy szerencsére) mondhatjuk a fiatalabbaknak (?)- pl. azt : " Én MÁR nem tudom azt,amit te még tudsz,de te meg MÉG nem tudod azt,amit én már igen." (vagy valami ilyesmi)
VálaszTörlésNem olvasom olyan regota,amiota irod,par evvel ezelott Tiffanylda blogjarol jutottam hozzad.
VálaszTörlésAzota is sokszor es szivesen jovok,sok erdekeset es kozoset is talalok. :) csak,hogy egyet emlitsek: Szlava ho-show-ja :))
ennek oromere meg is hallgatom ma a Blue Canary-t :)))
es megnezem a vegen a hovihart
Tselszi, de jó, hogy megemlítetted Szlavat! Már elég régen néztem/hallgattam meg. Ma - remélem délután lesz rá időm - meghallgatom újra !
VálaszTörlés