Mit tehet egy anya ?

Nagyon régen nem találkoztunk és valójában „annyira” sosem voltunk jóban. Évekig együtt dolgoztunk aztán ő elkerült tőlünk. Pár év korkülönbség van csak köztünk, „családi állapotunk” is hasonló (=ő is egyedül él már) viszont – tőlem eltérően - neki van egy imádott, 35 éves fia, két kis fiú-unokával. Emlékszem a kisfiára – tisztára apja, mondhatnám olyan „szerelem-gyerek”  volt – szép fiatalember lett belőle.

És most itt sír az anyja, tehetetlenül és kétségbeesve, és  tőlem (!?) kér tanácsot.

Mert nem mer/akar/tud szólni se a menyének, se a fiának…csak a bajt látja napról napra közelegni….

Ugyanis ez a szép kisfiú most egy 35 éves húshegy. Majd 190 cm magas és 110 kg. A „kismenyem” meg – egyelőre úgy tűnik – „tesz az egészre”….. Pedig egyik sem primitív, anyagilag sem indokolt az egészségtelen táplálkozásuk és a rosszul szervezett életük. A férj dolgozik, nem is keveset, plusz munkákat is vállalva.  Az asszony egyelőre otthon van a két gyerekkel. „Kifolyik kezéből az idő” – mondja a kolléganőm….és én (sajnos) tudom, mit ért ez alatt.

Egész nap otthon van, de sokszor csak valami gyorskaját hozat a férjével, amit csak be kell dugni a sütőbe/mikróba. A gyerekek is többnyire konzervkajákat esznek. A kert nyakig gazos, megművelve, rendbe-téve csak ott van, ahol a „kisfiam” munka után még képes rendet tenni. Jó, egy asszony ne kaszáljon füvet (bár egy fűkaszát én még 60 éves koromban is simán tudtam kezelni) – ne ő metssze meg a szőlőt, permetezze a gyümölcsfákat, vagy vágja fel a  tűzifát. De a veteményest vagy pláne a pici virágoskertet talán azért mégiscsak meg tudná csinálni, rendben tudná tartani ??? A lakásban többnyire  csak  a „kisfiam” takarít, és azt a műveletet, hogy felkelés után az ágyat be szokás ágyazni, hát azt valahol a kismenyem nem tanulta meg….Bármikor megyek hozzájuk, „fut a lakás”….

De mindezek a körülmények tán nem is „veszélyesek” – hiszen sokan képesek rendetlen lakásban élni, vagy akár a szülői ház rendjét feledve, az új (kényelmesebb) életformához idomulni. A baj az egészségtelen étkezés és a mozgáshiány. Mert  az nem igazán sport, hogy munka után a ház körüli munkákat elvégzi valaki, majd degeszre tömi a hasát valami hozatott pizzával és holt fáradtan ágyba dől….

Mondd, kinek szóljak ? Attól reszketek, a „kisfiam” annyira felnőtt már, hogy a legjobb szándékú figyelmeztetésemet is az életébe való beledumálásnak tartaná. Amúgy meg nem hiszem, hogy ő nem néz tükörbe és nem tudja lelke legmélyén, hogy valamit változtatnia kellene…. Felnőtt, értelmes ember ! És mégse tesz semmit...Tehát ha szólok, ezzel a legjobb szándékom és szeretetem ellenére is, csak ráerősítek a lelkiismeret-furdalására. Ha menyemnek mondom, megsértődik. Hát még csak az kellene, hogy a gyerekeket „büntetésből” megvonja tőlem…

Mondd, mondd meg mit csináljak ?

Néztem, ahogy sír.

És nem tudtam mit tanácsolni.

Ilyenkor gondolom, talán nem is akkora tragédia, hogy nekem nincs gyerekem.