A történet folytatódik...

Ha azt hiszitek, hogy az öröm az én életemben gondtalanul, hetekig  kitart, akkor tévedtek. Valami mindig közbejön. Mivel itt http://www.aranyosfodorka.blogspot.hu/2014/03/igenis-vannak-csodak.html  beszámoltam az örömömről, most szükségesnek érzem, hogy  tovább meséljem a történetet, ami egyáltalán nem öröm, sőt…

Találkozásunk óta nem volt nap, hogy a kislány ne járt volna az eszemben. Előkerestem a 6-7 évvel ezelőtti fényképeket, - szívszorító gondolatokat éltem át újra, nézegetésük közben -  és arra gondoltam, (bár 1-1 példányt mindegyik fotóból adtam nekik) egészen biztos, nincs már meg neki egy kép se ezek közül. Talán ő is fájdalmas szeretettel gondol vissza azokra a napokra, eseményekre, melyeket a fotók dokumentálnak.

Betettem egy borítékba és besétáltam a hotelbe. A recepción ugyan másvalaki volt, de érdeklődtem, hogy mikor lesz szolgálatban a kislány ?

Mire közölte velem a mai recepciós, hogy ott ilyen nevű sosem dolgozott, nem is ismeri. Mivel erősködtem, hogy de hát hiszen itt voltam jó másfél hete….stb… hívta  az igazgatónőt - hátha az tud mondani valamit. Nem akartam a recepcióslány előtt előadni az egész sztorit, kértem, hogy négyszemközt beszélhessek vele. Ezt lehetővé is tette, az étterembe vonultunk – és higgyétek el, a zűr bennem csak még nagyobb lett. Az igazgatónőt valamiképp nem éreztem hitelesnek, miközben hatvanszor elmondta, hogy itt ilyen személy sosem dolgozott, semmilyen beosztásban, de recepciósként meg aztán végképp nem.

Összeszorult gyomorral és végtelenül elkeseredve jöttem el – megmondtam, hogy én csak azt szeretném – és NEM érdekel az igazság – azt szeretném, ha a gyereknek nem történne semmi baja (az én érdeklődésem miatt) !!!! Ha nem volt itt, nem volt itt, elfogadom. Akár írásba adom, hogy én tévedtem, vagy rosszul emlékszem.

Mert bizony sajnos nem tartom lehetetlennek, hogy feketén dolgozott. Igen, igen ilyen mocskos a mi világunk ma !!! – és az igazgatónő most foggal körömmel tiltakozik az én „gyanúsításom” ellen. Be van rezelve, hogy felnyomom az apehnél, vagy tudomisén hol…

Ha jó a megérzésem, akkor a lány innen repül….és én vagyok az oka…

Ha nem jó a megérzésem és az igazgatónő igazat mond, akkor mit keresett ott a lány másfél hete ? Hogy kerülhetett valaki egy ilyen „bizalmi” állásba „csak úgy” ???? Nem, nem ez lehetetlen.

De ha mégis…. Mondjuk a barátja ott dolgozik, az igazgatónő pl. azokban a napokban nem volt otthon, a kislány vágya volt, hogy egyszer a recepciós pult mögé állhasson, és a barát ezt megszervezte – én pedig véletlenül épp akkor bejöttem a képbe…Most én meg "kikotyogtam"  a titkukat...

De hát akkor miért mondta, hogy ott dolgozik ? Félt beismerni, elmondani az igazat ? Félt tőlem ? Féltette a barátját?

Elhihetem-e ezek után, hogy „rendben van” az élete ?

Azt mondta, hogy elvégezte azt az iskolát, ami ehhez az álláshoz szükséges…..

Ezek után persze itthon (ó miért is nem 2 héttel ezelőtt….) beütöttem a Google-ba a nevét. És hát igen, több helyen szerepel, a fotói láthatók, mint valami szépségverseny-jelölt, s az egyiknél foglalkozásaként oda van írva: szakács…. Hát hiszen bejutását ebbe az iskolába én intéztem (mindenféle protekcióval) neki anno ! Igaz, ez 2012-es adat – és azt nem tudhatom, az elmúlt évben mi történt  és azt se tudom, mit kell tanulnia egy recepciósnak…

És most jön a „csattanó”….Amikor a történéseket elmeséltem egy barátnőmnek, megemlítve, hogy melyik szállodáról van szó, akkor kaptam a legelkeserítőbb „ötletet” a helyzet megoldásához: a kislány nem szakács, nem pincér, nem recepciós (ahhoz egyébként is elég komoly iskola, nyelvvizsga kellene)  hanem kurva. Alkalmi, vagy állandó. A jelzett szálloda „történetéhez” tökéletesen passzolna ez az utolsó megoldás…Sajnos - szörnyen fáj kimondanom – a kislány történetéhez is.

(Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy amilyen "naiv" vagyok, nekem ez meg se fordult a fejemben...)

Egyszóval tele vagyok kétségekkel, lelkiismeret furdalással, aggodalommal.

És tehetetlenül állok itt magamban.

Egyre többször érzem, elegem van ebből a világból...