Kakasd-Bonyhád-Aparhant-Majos-Nagymányok-Szászvár-Magyaregregy

(A Tolna-járó utam újabb, utolsó előtti részlete)

Átküzdöttem magam a Mecseknádasd környéki útjavítókon – többszöri megállással. (Ráfért már erre az útra egy kis plusz aszfalt!)  Szeretettel és jó ismerősként néztem a már többször fotózott öreg templomra, a púpos kálváriahegyre, a hegyteteji várromra és kilátóra, aztán ófalui elágazónál eszembe jutott az a piszok meredek kálváriadomb, majd átszáguldottam Hidason – és Bonyhádot kikerülve máris Kakasdra értem. Ez volt az aznapi első úti cél.

Budapest felé számtalanszor elmentem már ennek a falunak a cifra főtere előtt, de még sosem álltam itt meg körülnézni.

Ezt írja róla a wiki: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kakasd

„A régi művelődési ház lebontása után 1987-ben indult meg a híres építész, Makovecz Imre által tervezett faluház építése, a falu lakosságának példamutató összefogásával, társadalmi munkájával. A Faluház ünnepélyes átadására 1994-ben került sor, azóta számos rendezvény méltó helyszíne (bálok, lakodalmak, művészeti kiállítások, konferenciák, kulturális műsorok). A faluházzal megálmodott gondolat az itt élő lakosság együttélésének, összefonódásának állít emléket, amelyet még kifejez az első és második világháború hőseinek és áldozatainak állított emlékmű, valamint a „Zusammenleben” (együttélés) szoborkompozíció.”

Zusammenleben....

 Nézelődtem, fotózgattam itt is kicsit, aztán megkerestem a kálváriát – elég könnyen rátaláltam. Amikor aztán sztorit kerestem hozzá, akkor meg ajánlották nekem L.nénit (aki kérte, hogy a nevét ne írjam le…) Hát jó. Szóval ez a L.néni egy tünemény. Ott ücsörögtem nála majd egy órát. 80 fölött van, nagyon nehéz sorsot cipelve a hátán, mégis tele mosollyal, és pozitív gondolatokkal, továbbá a megváltoztathatatlanba való belenyugvással. Ha egyáltalán, ilyen szeretnék lenni 15 év múlva – de szerintem én sosem leszek ilyen….

 

Szent Mihály arkangyal templom - ennek közelében van a temető, s mellette a kálvária

  

Szent Anna kápolna

Kakasdon – bár épp zárva volt – de a nyitott ablakon bekukucskáltam a fényképezőmmel a tájházba is:

Érdekesnek találtam az u.n. „ulmi bárkát” – (kétféle változata is van, a modernebb rondább.)

Itt lehet erről olvasni: http://elib.kkf.hu/edip/D_15867.pdf  (A 9. oldalon van a leírás róla.) Az emlékmű formáját tekintve azonos az eredeti  ulmival, azonban a méretek aránya 1:4. (Csak röviden, ha nincs kedve valakinek az ajánlatomat elolvasni: a sváb ősök Ulmból ilyesféle bárkával hajóztak lefelé a Dunán, mígnem elértek arra a  déli vidékre, ahol aztán sokan megtelepedtek.)

Kakasdról visszamentem Bonyhádra, itt csak úgy találomra megálltam a város (gondolom én) közepe táján, egy nagyobb park-szerűségben, vagy nem is tudom, fás utcában, és itt sétálgatva készítettem pár szobor-fotót. A képek egy része nem sikerül, ezek maradtak félig-meddig elfogadhatók:

 

Az itt lévő kálvária fotói már fent vannak a csendhegyek-en. Nem én készítettem, ezért kíváncsiságból megmásztam a dombot, és csináltam pár fotót itt is:

Kálvária kápolna

Tulajdonképpen ma már Bonyhádhoz tartozik Majos, itt csak az I. világháborús szobor fotózása miatt álltam meg és  véletlenül  észrevettem egy szép tornácos házat, annak is itt a képe:

Aztán letértem Aparhant felé. Nem gondoltam, hogy ilyen mély, szívemig ható érzelmekkel fogom  jó két óra múlva elhagyni ezt a falut.  Elég nehéz lenne személyeskedés nélkül írnom a dologról, de találkoztam itt valakivel, aki mesélt az életéről, a faluja életéről, a gondolatairól és érzelmeiről… Nekem, a sosemlátott városi idegennek…. És nem is fogom én ezt most itt elmondani, de higgyétek el nekem, vannak néha különös találkozások egymást nem ismerő emberek között is…

Azt is megtudtam, hogy milyen fura egy hely ez. Itt ír róla a wiki: http://hu.wikipedia.org/wiki/Aparhant  mégis, bennem nagyon, nagyon vegyes érzelmeket keltett ez a „mintafalu”-s szöveg és az, amit ott személyesen hallottam. Valami disszonancia van  a kettő között, és nem hinném, hogy az én „ismerősöm” állított valótlanságokat, vagy én túlzom el a dolgokat. Persze biztos a wikiben írtak is „igazak”… de valahol valami nem stimmel ebben a faluban.

(Csak most jöttem rá, hogy mindeme emocionális élmény ellenére, egyetlen fotót sem készítettem… Meglehet ez se véletlen.)

Ezt a falu-közeli "kísértet-tanyát" örökítettem csak meg.... (Vajh miért ????)

Legyen is elég a homályos szövegből ennyi. Egy biztos én ezt a délelőttöt sosem fogom elfelejteni.

Aztán elmentem persze a falu mindkét kálváriáját lefotózni – és folytattam utamat – most már újabb fényképezési célok nélkül, hazafelé.

És akkor egyszer csak mit látok ? Valami homályos messzeségben, fenn a nagymányoki hegy tetején, mintha kis gombocskák sorakoznának…. Kérdeztem, és választ kaptam: igen, igen ott van egy kálvária… (Nem szerepelt a listámon, nem tudtam róla.) No ez már soron kívüli volt, de hát nem hagyhattam ki, ha már itt vagyok. Bevallom, ekkor már elég nehezemre esett az egyébként is piszok meredek hegy megmászása…

De sikerült ez is.

Nincs más képem, erről a településről (ez is bizonyíték arra, hogy eléggé ki voltam már fáradva), megmutatok hát egy fotót, amit a kálvária tetejéről készítettem. Megnézhetitek a közút szintjét és megbecsülhetitek, én milyen magasan álltam a fotó elkészítésekor…..

Szászváron még lefotóztam egy  kicsit bumfordi Szent Borbálát – aztán innen már tényleg csak egy vágyam volt: haza ! haza ! 

 

Kedvenc utamon, Magyaregregy-Hosszúhetény felé kanyarogtam haza – majdnem mondhatnám: hozott haza az autóm, hiszen ezt az útvonalat igen jól ismeri…

Mindent egybevetve jó napom volt. Szép volt. Még a kifáradásomért is hálás vagyok, az élményekről nem is szólva…..