A tű története

Tegnap délután, ebben a búbánatos, esős, hűvös időben,  olyasmit csináltam, amit azt hiszem manapság már nem nagyon divat: összegyűjtve a varrnivalókat, "elbökögettem" vagy egy órát.... Úgy tudom, sem stoppolni, sem foltozni, de tán a legépelt és felszakadt varrást sem divat manapság kijavítani. El kell dobni azt a holmit és kész.

Az is eszembe jutott, ha egyik-másik ifjabb ismerősöm "varródobozát" (van még ilyen?) megnézném, mit találnék benne ? Van-e "centije", gumibehúzó tűje, kötő és horgolótűje, gombgyűjteménye akármilyen esetre, cérnája, gombos- és biztosítótűje, hímzőfonala, bugyigumija (használ ilyent még valaki valamire ?? - ha nem is bugyiba..)  ? Nekem csak varrótűből is van vagy 3 tucat...

Miközben kedvemre-való muzsikát hallgattam, elgondolkodtam egyen s máson, így a tű történetén is. Ha érdekel, olvass tovább !

Manapság vannak olyan használati tárgyaink, amiknek az eredetén senki sem töpreng, hiszen már annyira hozzászoktunk a létezésükhöz, hogy szinte elképzelhetetlen lenne az élet nélkülük. Ilyen a tű is. Pedig volt idő, amikor ez a hasznos kis szerszám még nem létezett. De vajon mikor? Mióta könnyíti meg a tű az emberek mindennapjait?

A varrótű őse az ár: az ős-kőkorban először a bőrt tövis, hegyes fa-, illetve csontszilánk segítségével kilyukasztották, s azután ezeken a lyukakon áthúzták az inakat vagy bőrszalagokat. Mindaddig, amíg a tűt nem kapcsolták össze a cérnával, a varrás igen nehéz munka volt. Az ember azonban hamarosan rájött, hogy milyen előnyös, ha a cérnát magára a tűre erősíti. Kezdetben csak begörbítették a tű végét, s ebbe a horogba erősítették a cérnát. Persze, rögtön gyorsabbá vált a varrás. Még kényelmesebb lett, ha a tűnek foka is volt. Már az ős-kőkor végén készítettek olyan csonttűt, amelynek fokába tűzkőszilánkkal fúrták a lyukat. Később rézből, bronzból majd vasból készítették a varrótűt.

A jó tű becses szerszám volt, ezért tokban tartották. Praktikus tűtartót használtak az avar asszonyok: a tűt övükről lecsüngő vászonszalagba tűzték, erre csontból készült csövecskét húztak, amely megakadályozta, hogy a tű elvesszen, vagy megsebezze viselőjét. Ha elő akarták venni a tűt, csak az azt fedő csontcsövet kellett feljebb húzni, használat után újra visszacsúszott helyére. Abban, hogy leszaladjon a szalagról, a végére kötött csomó akadályozta meg.

A varrótű története tehát elég régi időkre nyúlik vissza. De vajon mi a helyzet a gombostűvel? A gombostű első használata a 15. századra tehető. Körülbelül 1410-ben jött forgalomba, s ekkor szűnt meg a tövisek, az arany- és ezüstszegek használata. A gombostű feltalálója egy Tourangeau nevű drótkészítő. Előállítása kezdetben temérdek munkával járt, s ezért igen magas ára volt. Csak a fejedelmi pipereasztalkákon kapott helyet. XI. Lajos leányának nászajándékul egy szelence gombostűt adott. Innen származik a gombostűpénz elnevezés. Angliában VIII. Henrik alatt kezdett elterjedni a gombostű. Ekkor kapott a később lefejezett Boleyn Anna is egy gombostűt a királytól ajándékba. Innét a babonás hit, hogy aki tűt kap ajándékba, azt szerencsétlenség éri.
(http://albar.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=691300)