Csak úgy....

(...kissé szomorúan....)


Teszem félre a forintokat – mert ugye, sose lehet tudni – jó, ha lapul valamennyi a ládafiában. Kétszer meggondolom mire adom ki. (A napokban mondtam fecsegés közben: na, most veszek már egy csokit magamnak is – mire beszélgetőtársam megkérdezte, mi  az, hogy „most már”? – hát te igazán megengedhetnéd magadnak többször/máskor is… Ja, megengedhetném, de mégse teszem….)
Naszóval a lényeg: spórolok, mert kell. Meg mert amúgy is egész életemben hozzászoktam már, hogy nem dobáljuk ki felesleges dolgokra kicsi pénzünket. (Egyszer megírtam Németországba, hogy 40 évi munkaviszony után menyi a nyugdíjam. Visszaírtak, hogy „lehagytam” egy számot, mert ennyi nem lehet….)

Jövök haza a buszon, találkozom egy szomszédasszonnyal. Évtizedek óta van köztünk valamiféle fura kapcsolat, 6 gyereke volt, (még 3 itthon van) – munka csak hellyel-közzel, ill. a most divatos közmunka - aminek már a nevétől is feláll a szőr a hátamon. Amióta ismerem őket, nehezen, küszködve élnek. És nem kertelek, tényleg szegények. Volt pár alkalom, amikor segítettem őket ilyen-olyan módon, már amennyire tudtam. De mióta nyugdíjas vagyok, csak kifőtt levescsontot, meg a cica-maradékot  viszem át a kutyájuknak – mert én még azt se dobom a szemétbe, amit meghagynak a macskák.

Meséli az asszony, hogy ebben a hónapban volt a villany/gáz éves elszámolás és keményen rá kellett fizetniük. Azt se tudja, hogy húzza ki a következő fizetésig. Először elmagyaráztam neki (csak reménykedem, hogy megértette)  - miképp kell(ene) figyelni az éves elszámolások utolsó sorát, nevezetesen a következő évre lekötött mennyiséget, hogy 2017-ben ne érje őket efféle „meglepetés”.
Egyébként nem tudom, az emberek miért nem törődnek egy ilyen egyszerű dologgal, csak amikor jön a végszámla, akkor kapnak dührohamot – pedig egyszerű lenne egy telefonnal rendbe-tenni a következő évet… No, mindegy, szóval elmondtam, mit kéne tenni.

És hazajöttem.
És kimentem a kamraszekrényemhez és egy nagy nylon-szatyorba bepakoltam olyasmiket, amiből nekem mindig van itthon tartalékom. (rizs, cukor, liszt, száraz tészta) Fogtam még egy üveg lekvárt is, egy főzésre való krumplit, meg hát volt almám, azt is. És átvittem nekik.

És ezt most nem azért írtam, hogy elkezdjen bárki is hozsannázni a „jócselekedetemről” – azért írtam, mert rettenet, hogy emberek és gyerekek nélkülöznek – és nem alkoholista az apa és nem lottózta el a pénzt az anya… Egyszerűen 30 éve is szegények voltak és ma is azok és érdekes módon a rendszerváltás semmivel se vitte őket előrébb, sőt. "Mások" meg azt se tudják, jómódjukban miképp szórják a pénz. (Milliomos énekes kifizeti öregmama kis-tételű bevásárlását ? És ez hír a médiának ?  Na ne már...sírni, vagy röhögni-való....)

Olyan gyakran érzem, hogy nem szeretem ezt a világot, ami itt van… És persze tudom, hogy ez még nem is a legrosszabb helyzet és tudom, hogy Afrikában éhen halnak csecsemők…. és sorolhatnám a bajokat.
Valahol, valami nagyon el van romolva. És sajnos, nem tegnap óta.
Ki, mikor fogja végre a dolgokat helyretenni ?