Év vége

Írom ezt december 31-én este, visszapillantva az év kezdetére, amikor-is abba akartam hagyni a blogírást....

Na igen - a kukába nem került, de mégiscsak "parkolóban állt" egy ideig a blogom, - mert végül csak-csak visszatértem a jó öreg megszokott módihoz. Töröltem belőle megint ezt-azt és folytattam, majdnem ott, ahol abbahagytam. Nehezemre esik állandóan kontroll alatt tartani önmagamat - és nem "közreadni" mindent, amit én jónak, érdekesnek, fontosnak (netán szomorúnak, fájdalmasnak) tartok, hanem kicsit várni vele..... aztán mégiscsak törölni... Sokszor gondolom, hogy tán mégis inkább ezt kellene... De "így a vége felé" - már nem nagyon tudok megváltozni. És 2007 - a blogírás kezdete - meg olyan messze van... Már életem, napjaim fontos része lett ez az "írogatás".

Azért volt min elgondolkodnom az elmúlt 24 órában - és nem mondanám, hogy csak szívderítő gondolataim voltak. Sőt... A következő évre pedig, be kell valljam, gondolni sem merek - a már most előre látható események miatt....
Sajnos romlik a fizikai és szellemi állapotom is - és még ijesztőbb, hogy erről senkinek nem lehet/akarok/szokás/kell beszélni. Most kezdem megérteni, hogy az öregségben a legszörnyűbb mégiscsak a totális elmagányosodás. Nem akarod zavarni a "fiatalabbakat" az örökös nyavalygásoddal, pedig napjaid java már csak ebből áll. Még akkor is, ha keményen próbálsz megküzdeni ezzel az átokkal. Egyszerűen azt érzed, hogy egy robogó gyorsvonat mellett állsz, se felszállni nem tudsz már, aláfeküdni még nincs erőd, de a szele meg-megingat, s néha félelemmel tölt el...

Ezermilliószor jut eszembe ómamám(=dédanyám) és gyakran drága nagymamám is. Ómama hangját nem is ismertem - mintha sose beszélt volna - és lehet, hogy míg együtt éltünk, az én 1-7 évem alatt ő elérte a maximális hallgatás állapotát. Ez pedig az ő estében 75-82 év volt. Vagyis pont az az idő, amibe én most kezdek belesétálni....
Talán rám is efféle hallgatag idők várnak....Van egy ilyen, titkon bennem lapuló érzés....De ómamának nem volt számítógépe, tulajdonképpen ha belegondolok, semmije sem volt a rózsafüzérjén, imakönyvén, ágyán, kevés fekete ruháján kívül.
Úristen, hol vagyok én hozzá képest... 1952 és 2022 közti 70 év valami eszméletlen változást hozott. Nem hinném, hogy az ő életében 70 év alatt történt ennyi minden. Bár tény, azért az első-második világháború, vagy a spanyolnátha (?) - s amiatt két gyereke elvesztése - nos, hát az se semmi volt....

Ahelyett, hogy valami vidám kabarét néznék, gondtalanul pezsgőzgetve, sajnos most van min elmeditálni. Gondoltam, felsorolom a velem, ez évben történt "rossz" dolgokat (netán a jövő év várható "eseményeit"...) - aztán meg arra gondoltam, ki a csoda szeret ilyesmit olvasni, pláne az év első napján. Inkább a jó és szép történeteket kellett volna csokorba gyűjteni, de őszintén szólva ehhez se volt igazán kedvem. Így hát maradt ez a sefüle-sefarka bejegyzés mára - óév búcsúztatónak. És az önmagamnak nem először feltett és megválaszolatlan kérdés: akarom én ezt még folytatni ???

Az ide tévedő kedves és hűséges, vagy véletlenül benéző olvasómnak békés, nyugalmas, boldog új esztendőt kívánok !
Indítsa mindenki ezzel a gondolattal, idézettel az új évet, amit lélekerősítőként én is gyakran elmondok magamnak:
"A vonuló felhők fölött örökké kék az ég".
(Az idézet Herczeg Ferencé: Az aranyhegedű-ből. Na ezt se tudtam, csak most keresetem rá...)

Ady Endre: Az élet

Az élet a zsibárusok világa

Egy hangos vásár, melynek vége nincs.

Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,

Megvehető akármi ritka kincs.

Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak

Kufár lélekkel hasznot, üzletet;

Itt alkusznak, amott már áll a vásár,

A jelszó mindig: eladok, veszek!...

Raktárra hordják mindenik portékát,

Eladó minden, hogyha van vevő:

Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,

Rajongás, hit, eszmény és szerető.

Aki bolond, holmiját olcsón adja,

Az okos mindig többet nyer vele,

A jelszó: egymást túl kell licitálni,

Ádáz versennyel egymást verve le!

A szív az üzlet leghitványabb tárgya

S eladják mégis minden szent hevét.

Akad vevő rá, egymást licitálja,

Hogy a holmit atomként szedje szét.

Folyik a vásár harsogó zsivajban,

Az egyik kínál, másik meg veszen,

Csak néhol egy-egy végképpen kiárult,

Kifosztott lélek zokog csendesen.

Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,

Bolondok bizton, balgák szerfelett,

Eddig az ő példájukat követtem,

Ezután én is másképpen teszek,

Lelkem, szívem kitárom a piacra,

Túladok én is minden kincsemen...

...De nincs erőm ily nyomorulttá válni,

Óh, nincs erőm, én édes Istenem!...