Köddé válok - 16 év után

Tegnap beszélgettem egy barátommal – erről-arról, hétköznapi és lelki dolgokról és az egyik témánkon igencsak intenzíven elgondolkodtam. Olyannyira, hogy úgy éjjel fél egy felé be kellett vennem egy altatót – ami pedig ritka szokásom… (félek tőle és nem szeretem…) Tudom, hülye és túlzó hasonlat, mégis leírom: mintha egy nagy késsek felhasította volna valaki a szívemet-lelkemet, mindenemet…. és legnagyobb döbbenetemre  ezen a seben át látszott rögtön, nagy kupacokban összegabalyodva, a bennem lakozó  bánat, elkeseredés, reménytelenség és félelem ….

Ijesztő volt.

Ugyanis az volt a téma, hogy én, az utóbbi időben – mondhatom akár: utóbbi pár évben – „blogilag” mennyire megváltoztam. (Értsd: lepusztultam, érdektelenné és unalmassá váltam…)

„Igazi esemény” amit jobb helyeken élménynek neveztek régen – már nincs, nem utazom, nem kirándulok, még csak a Gyükésbe se járok, megszürkült, ellaposodott, eseménytelenné vált az életem, ezáltal a blogom is. Elmaradtak az olvasók, a kommentelők – ami nyilván érthető, hát ha semmi érdekesről nem tudok beszámolni, akkor ebben a mai zajos és mindent beborító információáradatban pár ostoba, öreges gondolat ki a fenét is érdekelne ? „Becsületből”  páran jönnek, még ketten hárman olyan kedvesek, hogy kommentelnek is – (hiszen én is kommentelek az ő blogjukhoz) – de ez az egész valahogy haldoklik. 

Fogy, megy el az erőm, tán az eszem is, a lelkesedésem, a lendületem, az érdeklődésem elkopott, elfogyott, de elsősorban és legfőképp szenilis-öreggé, dögunalommá, mások számára teljesen érdektelenné vált az életem. Pont olyan, mint egy átlagos nyolcvanközeli magányos öregasszonyé, a világ végén. Még csak unokákról, rokonok történéseiről se tudok írni, hiszen a két macskámon kívül jóformán senki olyanom nincs, akinek fontos lennék, aki elmesélné, NEKEM, hogy vele mit történt, netán megkérdezné hogy VELEM mi van ?  - amit aztán tovább-mesélhetnék, szomorkodva, vagy dicsekedve….Átlátszóvá váltam, mint a levegő. Az is lehet, hogy már nem is élek, csak úgy gondolom…

És ez az agyamat őrlő gondolatsor nem volt elég……..

Ma jött még egy kis „adalék” ehhez az egészhez. Régóta nem érkezett új kálváriás anyag – hiszen az országban lévő kálváriák nagy része már fent van – de ma  mégis egy új kálváriát kellett volna feltennem és NEM TUDTAM FELTENNI A  NETRE.

2012-ben kezdtem a gyűjtést – tíz év igencsak kemény munkája tűnik most el szép lassan. Azt már év elején észrevettem, hogy a Google keresőben meg se találod a kálváriák többségét. Hogy miért tüntették el, hogy ez mire, miért volt jó – valószínű sosem fogom megérteni. De a lényeg a fontos. Eltűnt valami, amiben sok munkám (munkánk) volt és nekem ebből a fajta „veszteségből/vereségből” most már végképp elegem van. És most már a térképet sem tudom kezelni/használni....

Tehát kedveseim, ez itt a búcsú-post – de becsület szavamat adom, hogy többet nem fogtok hallani „aranyosfodorkáról”  ! Tudom, leírtam én már ezt párszor elkeseredésemben 2007 óta... aztán mindig újra-kezdtem… Hát most nem ez lesz. Aranyosfodorka ma 2023. augusztus 16-án meghal. Mindörökre. Eltűnik a net ködében – most végleg visszatér oda, ahol született…

 

477 vers van bent a blogban, ezek még nem szerepeltek, ezzel búcsúzom tőletek:

Kosztolányi Dezső: A lelkem oly kihalt, üres

A lelkem oly kihalt, üres,

mint éjjel a tükör.

Holtan világít egymaga

a bűvös fényü kör.

Ő látta hajdan a napot,

a májusi eget.

De most belé az árvaság,

a semmi integet.

Elmegy, ki látja itt magát,

a táj is elenyész.

Övé a csönd, az éjszaka

s meghal, ki belenéz.

Juhász Gyula: Búcsú

Mielőtt innen végkép elmegyek,

Szeretnék elköszönni, emberek.

Mint rab, akinek int a szabad út,

Búcsút rebeg, mielőtt szabadult.

Mint a madár, kit Dél vár arra túl,

Az eresz alján még egy dalt tanul.

Mit is daloljak, én szegény beteg,

Mit is dadogjak nektek, emberek?

Talán nem is kell még búcsúzni se?

Hisz észre sem vett engem senkise.

Csak egy könny voltam, aki porba hull,

Csak egy sóhaj, ki égbe szabadul.

Csak egy csók, aki hideg kőre lel,

Csak egy szó, kire visszhang nem felel.

Egy pillangó, ki csillagot keres

S elgázolja egy durva szekeres.