A 171 álnevű író

2008.03.23.vasárnap
Henri Beyle néven született Grenoble-ban 1783. január 13-án, és Párizsban halt meg 1842. március 23-án. A Stendhal név valójában egy német város neve, melyet az író 171 álneve közül egyikként használt.
Mindenáron Párizsba vágyott, amit kiváló matematikai képességei által meg is valósíthatott. Nagyapjának sikerült őt bejuttatni Napóleon környezetébe.Először hivatalnoka, majd katonája lett. Jelen volt az olaszországi győztes hadjáratban, élete legnagyobb élményét pedig a milánói bevonulás jelentette. Amikor azonban Napóleonban egyre inkább a zsarnokot kezdte látni, 1803-ban kilépett a hadseregből. Napóleon bukása után, 1814-ben Milánóba költözött. 
Fordítással, átdolgozással, útirajzok készítésével kezdett foglalkozni, melyek kiadatásából próbált megélni. Útirajzai Séták Itáliában címen jelentek meg 1817-ben. Népszerűek voltak életrajzai is. 1817-ben jelent meg a Haydn, Mozart és Métastase élete, 1824-ben Rossini című műve. A Bourbonok bukása után diplomáciai szolgálatba lépett, s konzulként képviselte Lajos Fülöp Franciaországát Triesztben, majd a pápai államban, Civitavecchiában. 1830-ban jelent meg leghíresebb regénye, a Vörös és fekete. 
Művészetét akkoriban nem sokra értékelték, műveit éltében alig olvasták, őt magát csak műkedvelőnek tartották. Kortársai elsősorban az önéletrajzi fogantatású Henry Brulard élete és a Bizalmas írások című művei miatt kedvelték. A Pármai kolostor (1839) Stendhal legköltőibb műve: sűrítve megtaláljuk benne mindazt, amiért alkotója az életben vagy a művekben rajongani tudott. 
Bár Goethe elismerően nyilatkozott munkásságáról, Beyle maga is úgy gondolta, hogy műveit majd csak a század vége felé, úgy 1880-környékén fogják forgatni. Ez a jóslat szinte évre pontosan igazolódott be, de igazán népszerűvé csak a II. világháború után vált.  
Bár magát romantikusnak tartotta (mégsem kedvelte a kor romantikusait), az utókor a francia realizmus egyik jelentős képviselőjeként tartja számon. Utolsó éveit magányosan élte Cicita-Vechiában. 1841-ben szabadságot kért, és Párizsba utazott. 
Ott is halt meg 1842. március 24-én. Sírjára - kívánsága szerint - olaszul vésték fel nevét "Arrigo Beyle, Milanese", és a maga által fogalmazott sírverset is "Visse, scrisse, amo", miszerint: éltem, írtam, szerettem. /Klubháló/