Elveszett boldogság

2008.06.09.hétfő
Érdekes könyvet ajánlok a psziché dolgait kedvelőknek elolvasásra:
 LIEDLOFF, JEAN: AZ ELVESZETT BOLDOGSÁG NYOMÁBAN - A KONTINUUM-ELV

   


Venezuela dzsungelében egy fiatal amerikai nő felkeresi a ma is kőkorszaki körülmények között élő jekána indiánokat. Ezeknek a "vadembereknek" a szemmel látható boldog és kiegyensúlyozott élete lenyűgözi: nincs agresszió, nincs válás, nincs bűnözés, nincsenek elhagyott gyerekek, magányos, boldogtalan emberek. A szerző az indiánok boldogabb életének kulcsát a csecsemőkkel és a gyermekekkel való bánásmódban találja meg. A kontinuum (folytonosság) elve az evolúció alatt kialakult emberi szükségleteket jelenti. Az indiánok a gyerekek eredeti szükségleteit követik, azokat az igényeket, amelyeket a csecsemő magával hozott. A gyermeket mindenhova magukkal viszik, ott van, ahol az élet zajlik és folyamatosan karban, illetve hordozókendőben tartják. Az újszülöttet nem hagyják egyedül, akár alszik, akár ébren van, és legfőképp akkor nem, ha sír. A folyamatosan karban tartott csecsemő azt érzi, hogy minden rendben van, hogy alapvetően jó és szívesen látott vendég a családban. Mi történik azonban akkor, ha ezek a magunkkal hozott elvárások nem teljesülnek, ha az ember ösztönös igényei nem elégülnek ki? Vajon hiányzik-e ez későbbi életünkben, tovább tudunk-e lépni, képesek leszünk-e egyáltalán egy boldog, kiegyensúlyozott életre? A könyv pszichológus szerzője megfigyelései alapján írja le a kontinuum elvét, amelyben a boldogság nem egy elérendő cél, hanem egy természetes állapot.

Egy tovább-gondolkodásra méltó idézetet kimásoltam ide. Bizony meglehet, hogy valahol a könyvben írtak körül kell keresgélni a jelen helyzet okát….

 „A generációs szakadék biztos jelen annak, hogy valami erősen hiányzik a társadalmunkból. Ha a fiatalabb generáció nem büszke arra, hogy olyan lesz mint az idősebb, akkor az a társadalom elvesztette a kontinuumát, stabilitását, sőt valószínűleg még kultúrának sem lehet nevezni, mivel állandó változásban lesz egyik rossz értékrendszerről a másikra. Ha a társadalom fiatalabb tagjai azt érzik, hogy az előttük lévő generáció tagjai nevetségesek, rosszak, vagy unalmasak, akkor nem tudnak követni egy természetes utat. Elveszettnek, megalázottnak, becsapottnak és sértettnek fogják érezni magukat. Az idősek szintén becsapottnak és megbántottnak fogják érezni magukat, mivel megszakadt a kultúra folytonossága és ők is szenvedni fognak a céltalanságtól.”