Nem tudom, hányadik alkalomtól lehet mondani, hogy valami már „hagyományos”. Én mindenesetre úgy döntöttem, a harmadik alkalomtól már biztos érvényes, tehát: „hagyományosan” tegnap „Pécsváradi csoda-estén” voltunk Lilivel.
Kedves rokonaimnak köszönhetően van/volt erre lehetőségünk, és csak áradozni tudok mindenről. Egy-egy ilyen kiruccanás hetekre feltölt valami varázs-árammal, apró részletek jutnak eszembe, a méregzöld füvön szerteszét heverő sárgászöld hullott alma, a rózsaszín őszirózsa–erdő, súlyos terhüktől meghajló, pompás szüretet ígérő szőlőtőkék, kétökölnyi paradicsomok, egy jóízű, közösen elköltött vacsora, a hűvösödő, de csodásan tiszta esti levegő, az égbolt a lenyugvó nap aranyával, s a hegyek csodálatos mély-barnaságával.
Komolyan mondom, nehéz szívvel indultam haza, tudva, hogy itthon a meleg lakás, a még 9-kor is forróságot ziháló aszfalt vár. De hát hazajöttünk. Várjuk a jövő augusztust… Legnagyobb sajnálatomra a fényképező itthon maradt, de azért ez a kép talán passzol ide:
 |
| Felirat hozzáadása |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése