Milyen különös, hogy majd 100
évesek az alábbi beírások… Már senki nem él közülük… Talán nem bántom meg az elhaltak
„személyiségi jogát”- ha az alábbiakban bemutatott bejegyzések alatt meghagyom a neveket is.
Legfeljebb annyi lenne a kérésem, ha a Sors csodálatos varázslatai folytán valamelyik személy
leszármazottja olvasná ezeket a sorokat, jelentkezzen ! (Tapasztalataim szerint
igencsak meglepő találkozások lehetségesek egymást nem ismerő, mégis valami
furcsa módon együvé tartozó emberek között…)
Ülök itt, lapozgatom az
emlékkönyvet, a nevek és képek mellé
arcokat képzelek…
Hárman vannak, akiket igazán ismerem, a nagyapám, a dédanyám
és a nagymama húga, aki itt Ilona néven szerepel.
A nagymamámnak két
emlékkönyve is volt, az egyikbe a kislánykori barátok/barátnők írtak, a másikba
már a süldő lány udvarlói (nagyapám is), ám ebbe a másodikba, mivel a
megismerkedést követő nagy szerelem után nem sokkal a házasság is megtörtént,
már alig alig jutottak emlék-sorok.
A bejegyzések jól példázzák a
vasutas dédpapa ide-oda helyezésének színtereit. Nagymamám Vágújhelyen (ma
Szlovákia) született, ott is járta az
elemit, aztán a vasút Mezőtúrra, majd
Aradra, Budapestre és végül Pécsre
„utaztatta” a családfőt és vele együtt az öt gyerekes családot.
Valami miatt fiúk akkor se, később se nagyon irkáltak a lányok emlékkönyvébe. Ezekben is kevés fiúnév szerepel, egy aradi
illetőségű, egy pécsi önkéntes huszár és egy ugyancsak pécsi orvostanhallgató
neve olvasható a nagyapámon kívül.
Meglepett, hogy viszonylag
kevés rajzos írás van a könyvben. Az én időmben mindenki rajzolt valamit, még
ha rondát is.
Azt is furcsállom, hogy
nagyapám, akinek igen jó rajztehetsége volt, és végzettségét tekintve számtan
és rajztanár volt, egyetlen rajzot sem készített szíve nagy szerelmének. Igaz, igaz, el volt foglalva
mással. Egy kis Doberdó, egy kis vérhas, átszökdösések az akkoriban Szerbiához
tartozó Pécsre …. Nem panaszkodhattak, TV és világ-körüli utazások nélkül is
mozgalmas, izgalmas életük volt, ha végiggondoljuk az 1898-1984 közti
időszakot…
Ez bizony már keményen
„történelem”….
Steiner Lajos gyönyörűen formálta a betűket -gondolom- a mártogatós tollheggyel.
VálaszTörlésEzek a régiségek, többek között a bemutatott emlékkönyv megmozgatják a fantáziát.Miért is volt szükségük, hogy írásba kifejezzék sokszor egyszerű vallomásukat, intelmeiket? Vajon a divatot követték, vagy az illem kívánta, vagy egyfajta kommunikációs lehetőség. Ami manapság is létezik, csak sms formába és internet használattal.
Amíg az emlékkönyv írójáról még 100 év után is megtudhatjuk betűvetése és mondandója alapján ki is volt milyen személyiségjeleket hagyott hátra, addig a virtuális eszközöket használókról szinte semmit. Nagy homály marad utánuk.
Itt mifelénk az Alföldön a süldőt még ma is használják a fiatal,éretlen "fiú" gyermekre.
VálaszTörlésLányra nem hallottam volna,hogy mondják.
Emlékkönyvem nekem is van.Majd egyszer az is ilyen "legendárium" lesz:)?Ha még majd érdekli az utódokat az ilyesmi.
Nekem Bibliám van "dédapámtól" kezdődően beleírva a nevük-,édesapámig.
Csak a dolgok tisztázása végett:
VálaszTörlésMagyar értelmező kéziszótár 1972-es kiadás
1230.oldal
Süldő
I. mn
1.Fiatal, még nem ivarérett (állat, kül.disznó, nyúl)
2. biz.
Fiatal, serdülő: serdülő lány / nép.rég.
Kezdő: kezdő fiskális
II. fn
Egy évesnél fiatalabb disznó
Ugyan nem sok rajz van, de nagyon szépen kidolgozottak. Az Aradi szecessziós csokor különösen tetszik. Abban az időben úgy látszik az átlag szebben rajzolt, mint manapság. Nehéz is számítógép billentyűzettel rajzolni :-)
VálaszTörlésMultmentő, honnan lehet tudni, hogy a szecessziós csokor Aradi?
VálaszTörlésBocs, hogy múltmentő helyett válaszolok, de:
VálaszTörlésA rajz alatt az alábbi felirat látható: Arad 1914.VIII.26.