Ági barátnőm hívta fel a
figyelmemet erre a blogra: http://nyomorszele.blog.fn.hu
Most az elmúlt napokban volt
időm beleolvasni…és bármily furcsa, jót tett nekem. (Amikor a magam bajánál
nagyobbakkal találkozom, az megerősít engem.)
Rettenet, ami itt olvasható.
A szegénység, a nyomor legmélye, ami persze nem ismeretlen előttem. Aki régóta
olvas, tudja, volt nekem is egy pártfogolt családom…aztán egyszer csak nem
bírtam tovább és elszakadtunk egymástól. Ők - ebben egészen biztos vagyok -
most is ugyanúgy élnek, mint mielőtt én elkezdtem járni hozzájuk. Életem nagy kudarca volt – tényleg nem is
szívesen gondolok rá.
Persze teljesen nem hagytam
fel a „mások segítése” tevékenységemmel,
valahogy elterjedt rólam, hogy vannak, akikhez közvetíteni tudom a
kinőtt gyerekruhát, a (jólmenő családban csak megunt) felnőtt cuccokat, s néha
költözködéskor a háztartás feleslegessé váló tárgyait. Több helyem van, ismerem
a körülményeiket, tudom, hol, mire van/lenne szükség. Csak szólni kell, elmegyek, és elviszem egyik helyről a
másikra, és a megunt, felesleges holmiból fél óra alatt öröm, hasznos ajándék
válik. Ez ám a varázslat…
Néha elgondolkodom, hogy
kellene nyitnom nekem is egy maszek karitászt,
biztos volnának rászorulók, akik eljönnének, bár a magam részéről
jobbnak tartom azt a megoldást, ha én személyes,
közvetlen kapcsolatban vagyok a rászorulókkal, hiszen akkor fel tudom mérni
valós helyzetüket.
Az se lenne rossz megoldás,
ha alkalmanként valaki – nagyobb autóval rendelkező - végigjárná a házakat és átvenné a még
használható, de az adott helyen feleslegessé vált dolgokat. Vagy lenne olyan
központilag meghirdetett akció, (ahogy a veszélyes hulladék gyűjtését is időről
időre megrendezik/szervezik) ahová adott napon a kisebb tárgyakat el lehetne
vinni. Véleményem szerint sok minden megmenekülne így attól, hogy a pincében
elrohadjon, majd az évi egy-kétszeri lomtalanításnál az utca szélére dobják,
ahonnan az élelmesebbje a még használhatót kikukázza, míg a szerencsétlen,
ügyetlennek soha, semmi nem jut.
Sajnos ezzel az ötlettel is
úgy vagyok, hogy kigondolom, aztán ennél a szintnél nem hinném, hogy valaha is továbbjutok. Csak egy újabb fejezet lesz,
amiben arról van szó, hogy „nem tudom megváltani a világot”.
József Attila: Modern
szonett
Az ember él, habár üres a kamra
s a dobozokban semmi élelem.
Életben tart a halálfélelem.
(E nehéz percben ismerek
magamra.)
Most sajnálom (de ezt is
lenyelem),
hogy nincs isten, ki
gondoljon kinomra
és azok szemét ujjával
kinyomja,
kik elnézik, hogy nincsen
kenyerem.
Büszke nyomorúlt voltam én!
Ma már
belátom, csak a csökönyös
szamár
büszke, amikor szaggatja az
ostor,
meg az ujonc, ki első ízben
posztol,
meg a gyermek, kit dícsér a
tanár
és otthon édes meggybefőttet
kóstol.
Vagy 7.éve láthatom a környékünkön a "lomtalanítási napon" kirakott tárgyakat... pontosabban vagy 2-3 éve azt, hogy már nem nagyon van mit kirakni ! (Vagy olyasmit, ami valóban hulladék.) OK ! - lehet, rossz vidéken lakom.
VálaszTörlésElső gondolatom az volt, hogy ilyen (jelenlegi) benzinárak mellett "kis" autóval is kevesebben autóznak,- nem hogy naggyal.
Lehet, az is nehezíti a dolgot, hogy akár a laikusok, akár a szakemberek - sem gondolkodnak egyformán erről a kérdésről sem.
Eléggé feleslegesnek érzem beírni, de legyen
Dinamikusan novelheto szegénység
(Nem tudom, mennyit hallottál erről,én már vagy 5 éve... + tv. (videok) is voltak/vannak)
VálaszTörlésLakmusz program/2005
Bocs' ha nem egészen a témához.
Erről a Lakmusz házról ugyan nem hallottam - de mint tudod - pár éve körbefotóztam az akkori lehetőségekhez mérten a siralmas állapotban lévő területet. Engem ugyan semmi nem köt oda, mégis agyon fáj a szívem, mert lehetett volna itt valami, ha... De a ha-kat már régóta nem folytatom...
VálaszTörlés