Gondolatok

Én nem tudom mi van velem… Napok óta akárhová klikkelek, valahogy többnyire negatív témákba ütközöm. (Juszt se fogom ezekkel elrondítani a blogomat - elég, hogy én elolvastam...) Mi/ki  vezérli a kezemet, s  ha vezérli valaki, miért ilyen témák felé ? S amikor már a tizedik klikkelés is csak félelmetes, negatív, sírnivaló témát hoz – akkor egészen elkeseredem.

Ezért aztán ma egy régen lapozgatott könyvet vettem elő. (Dalai Láma: Nyitott szívvel) Ebből idézek néhány sort:

…ha mentális beállítottságunk negatív, ha félelem, gyanú, kétségbeesés vagy önutálat lesz rajtunk úrrá, akkor még a legjobb barátok társaságában is, kellemes környezetben sem lehetünk boldogok…ha kétségbeesés, vagy depresszió gyötör minket, akkor minden lehetőséget meg kell ragadunk, hogy javítsunk helyzetünkön….

A harag és a gyűlölet mindig nagyobb károkat okoz nekünk, mint annak a személynek, aki felelős a problémáinkért….A nyugalom a legnagyobb szövetségesünk. A tolerancia és a türelem nem a gyengeség jele. Éppen ellenkezőleg, erőt sugároznak…….Hűséges és jó barátok társaságát kell keresnünk, olyanokét, akik emberi létünknek spirituális értelmet és jelentőséget adnak….

A dolgok mindig  az okok és feltételek függvényében jönnek létre és nem az emberek beavatkozásának hatására….

A negatív érzelmekből eredő mentális nyugtalanság azonnal felborítja belső egyensúlyunkat és zaklatottá, boldogtalanná tesz minket. Boldogságunk keresése során elsődleges  célunk legyen, hogy legyőzzük ezeket az érzelmeket….

A mentális szenvedések nem tűnnek el csak úgy maguktól. Csak akkor érnek véget, ha tudatosan, erőfeszítések bevezetésével aláaknázzuk őket, csökkentjük befolyásuk erejét, végül teljesen kitöröljük őket magunkból…..

Minden szenvedést olyan negatív érzelmek okoznak, mint a túlzott ragaszkodás, mohóság, féltékenység, önteltség, harag és gyűlölet….” 

Másolhattam volna még többet is, de megelégszem ennyivel.

Amilyen könnyű a betűket elolvasni, annyira nehéz egyik másik tanácsot betartani, de ha van elég türelem az emberben, ha van megfelelő lehetőség és akarat az önmagába mélyedésre – rá kell jöjjön, mélységesen igaz szavak ezek. Csakhogy az ember gyarló, gyenge,  és ha többszöri nekifutásra sem ér el eredményt, bizony könnyen feladja….

Csak reménykedni tudok, hogy hamarosan jön az igazi tavasz, lesz lehetőségem a természet közelébe kerülni – hiszen az/ő az én egyetlen vigaszom, menedékem – s akkor  a világképem is derűsebbé válik majd.

Ezt a  képet egy csodásan virágzó jázminbokorról még pár nappal ezelőtt, a tavaszi napsütésben készítettem: