Kedves
meghívást kaptam, hogy menjek már el ismételten, a Kodályba – a Pécsi Filharmonikusok
hangversenyére. Csábítónak ott állt Ránki Dezső neve, aki előadója volt az egyik
bemutatásra kerülő darabnak, melyről a PFZ
lapja ezt írta: http://www.pfz.hu/rendezvenyeink/koncert/a-zongora-arca-ranki-dezso/2013-03-08/598
„Wolfgang Amadeus Mozart c-moll (K491) zongoraversenye közvetlenül a Figaro
házassága című operája előtt készült. A színpadi mű pajkossága, életvidámsága
és a koncert sötét tónusai egymás közelségében még inkább kiemelik alkotójuk
pazarul sokszínű fantáziáját. A zongoraverseny a hangnemválasztás szempontján túl
is mutat a megszokottól eltérő elemeket. Ilyen a szilaj 1. tétel ¾-es lejtése
és a hagyományosan fináléknak fenntartott rondó megjelenése a közbülső tételben.”
Sosem
tagadtam, nem vagyok én igazán művelt, vájt-fülü zeneértő. Olyan laikus vagyok,
aki a szívével hallgatja a muzsikát, ha megérint, az jó, akkor tetszik, ha meg
nem, akkor akár képes vagyok kijönni is a nézőtérről.
Ez a Mozart
mű nagyon tetszett. Ha én zenehallgatás közben egyszer csak kint érzem magam a
gyükési réten, és a reflektorfényes hangversenyterem helyett Isten kék egét látom
magam fölött, a lábam alatt meg a zöld füveket – akkor jó úton vagyok, akkor jó
a zene, akkor szeretem, akkor tetszik, s mint az őrült, tizedszer is
visszatapsolom (a telt ház nézőközönségével együtt) Ránki Dezsőt. Pazar
volt az első szám, nagyon élveztem.
Aztán
jöve a második, Gustav Mahler szimfóniája… „A 8. (Ezrek) szimfóniáját követően, a
zenetörténetben zord jóslatú 9. szimfónia helyett Dal a Földről címmel látta el
addigi szimfóniáihoz hasonló új művét….. nem feszegeti a műfaj határait:
tradicionálisan 4 tételes, tisztán hangszeres alkotás.”
Az én
béna, tudatlan, műveletlen agyamnak meg egy kínszenvedés…volt.
Vannak
ilyen szituációban teljesíthetetlen vágyaim: pl. az, hogy aki hozzám hasonlóan
érez, annak mondjuk jelenjen meg a feje fölött egy villogó piros lámpa…Azon
gondolkodtam, a kakofónikus,
lelkemet-testemet néha összerántó, cintányér csattogás, dob-döngetés és mintha-hajam-tépnék-hegedűnyiszorgás közepette, vajon hány lámpa égne most a
teremben ? És hányan mernék – mint most én, ilyen nyíltan vállalni a
véleményüket ? Mert sznobnak lenni sikk, amit én mellesleg amióta eszem tudom,
mindig is gyűlöltem….
No, ennyi
elég is. Erre a hétre vissza van még egy – jónak ígérkező – program, remélem
arról csak szépet fogok tudni írni. Majd meglátjuk…
…mondta a
vak is….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése