Előrebocsátom: én nem tudom ki ez a N.T. (bár nézegettem a róla szóló infókat). Nem is igazán érdekel, hogy micsoda, kicsoda. De amit ebben a cikkben leír, azzal én maximálisan egyetértek.
Igencsak
elgondolkodtam egy mondatán, ezen:
„…Nincs tisztelete
a magánszférának, sokszor a szerepelni vágyó hétköznapi ember…. maga üvölti
tele a közösségi médiát……… olyan részletekkel,
amelyek kizárólag saját magukra tartoznának…”
Szeretném
magam kívülről látni/olvasni. Amikor azt mondom a netgyűlölő barátnőm
kérdésére, (miről is írok a blogban) hogy „hát a hétköznapjaimról, és a
gondolataim, érzéseim egy részéről” – akkor visongva a fejéhez kap és felkiált:
" de hát mi köze ahhoz más, idegen embereknek ?"
Eleddig
ezt úgy vettem, mint egy beszűkült öregember „figyelembe-venni-nem-kell”
véleményét.
Most
azonban elkezdtem kételkedni, valóban
kell-e írnom nekem a blogomat, kell-e mesélnem az életem apró örömeiről és
bosszúságairól. Persze hozzáteszem, (tán kicsit mentségemre is) hogy a
mérhetetlen magányosságom az oka ennek
az egésznek, hogy valójában nem nagyon van kivel beszélni a gondolataimról – és
hát hiába no, grafomán embernek születtem. Én „írtam” már 10 éves koromban is….
Ezt
az egész eszmefuttatást (meg a cikket) pedig azért adom közre, mert igencsak
kíváncsi lennék a véleményetekre: Ti, akik rendszeresen olvastok és amúgy
blogírók vagytok, ti miképp vélekedtek erről a témáról ?
KELL
nekünk blogolni ?
Hát, ez nagy kérdés és én is küszködöm ezzel időről-időre. És nekem is ti társaság-rokonlelkek vagytok,bármilyen szomorú is,hogy ezt ilyen formán élem meg.....
VálaszTörlésElolvasom a cikket és válaszolok rá.
Elolvastam és nagyon örülök-olyan jó érzés és a tudat,hogy vannak még normálisan gondolkodó,író emberek!!!!!
TörlésÉs látod,ha nem írnál blogot,akkor most ezt a cikket én nem olvashattam volna.-tehát mégis érdemes .Én a blogomban azt osztom meg az olvasóimmal,amit szépnek tartok és érdekesnek ,ami továbbsegít az életemet élni,erőt ad,és azt gondolom,hogy hátha másnak is jó azt látni és olvasni .
Egy mondat a cikkből,ami örökérvényű: "Az intelligencia és a kultúra elválaszthatatlan édestestvérek, ......... És ha ez a két dolog van, minden van, ha nincs, semmi sincs. "
ÍGY IGAZ!!!!!!
Köszi hogy megosztottad! Olyan jó olyan írásokat olvasni amivel egyetért az ember, még olvastam végig ez járt az eszembe: ez így igaz!
VálaszTörlésA blog írással kapcsolatban azért őszintén szólva biztos hogy mindenki csak azt osztja meg olvasóival amit érdemesnek tart közlésre!
NT divattervező, külföldön csinált karriert, majd hazatért, s próbálta itthon is kiépíteni,ill. ki is építette a maga márkáját. Jelentek meg könyvei. Gondolkodó ember, s gondolom nem véletlenül lett tagja a WMN szerzői gárdájának. Ő szerintem nem a blogírókról ír, hanem a mindenféle módokon magamutogatókról, az üresfejűekről. S a blogján ahogy feljebb írtátok az ember csak annyit oszt meg, amennyit érdemesnek tart. Viszont a blogos ismeretségek, barátságok nagy nyereségek lehetnek. A blog egy lehetőség, aztán ki mit kezd vele maga dönti el. Az utolsó bekezdése nagyon tetszik, nagyon. NT-é.
VálaszTörlésÉn is sokszor tipródom, írjam, vagy ne... ami rólam szól... Nehéz eldönteni, hogy valakit érdekel e...és hogy mennyire magán dolog...hisz sok blogosnál nick név van,és fotó sincs, annyira elzárkódik..és azt sem tudjuk sok esetben, ki hol található helyileg..
VálaszTörlésAz előző blogomat azért zártam be, mert nagyon hajlamos vagyok nyitott könyv lenni.Ami azért az interneten nem igazán jó-szerintem.
VálaszTörlésMég a munkahelyemen is félreértik a közvetlenségemet, a napokban kaptam egy közvetlen visszajelzést,hogy pletykásnak tart a kolleganő.Nagyon finoman jelezte,fájt,de mélyen magamba néztem és igyekszem kontrollálni a számat.
Pedig a titkokat megtartom, erre büszke is voltam, valami viszont mégsem stimmel ezek szerint.
Szóval a blogomban: irodalom,kézművesség ,ezeket igyekszem megosztani....
Amiről Vera írt:nicknév,és profilkép hiánya-az a munkahely miatt van. Legutóbb még szabadság miatt is megkaptam egy kollegától a magamét. Sok a rosszindulatú ember sajnos.
Én is gondolkodtam a blogom bezárásáról, mert nehéz a munka után a szabadidőben posztokat írni, képeket szerkeszteni, információkat gyűjteni. Én törekszem arra, hogy ne a mindennapjaimról szóljon. A Te blogod is azért olvasom, mert új információkat ad a szülőföldem mindennapjairól. Én nem érzek rajta, netre nem való írásokat.
VálaszTörlésÉn nem blogolok, csak olvasok és nagyon örülök, hogy olvashatok. Amennyiben van kedvetek és időtök, maradjatok!
VálaszTörlésMamkának...Megértelek... vannak cégek, akik nem veszik jó néven, ha a dolgozójuk fent van a NETEN, bármilyen formában...ahogy olvastalak, akkor jutott eszembe
VálaszTörlésNem akarom,hogy jobban belelássanak az életembe.nem akarnám,hogy csámcsogjanak rajta. Így is előfordul,mert megtudnak ezt vagy azt,vagy tudni vélik.
TörlésNem kell a neten legyél, ahhoz, hogy belelássanak az életedbe. Sokan vannak, akik azt is tudni vélik, amire te még nem is gondoltál.
TörlésValamilyen szinten szükség van a blogokra.
VálaszTörlésÉn nagyon sok információhoz jutott már ilyen módon. Sok mindent tanultam, láttam, hallottam, amikről/amikből azelőtt nem voltam képben.
Úgy gondolom, hogy olyan megosztásokra szükség van, amiből más is tanulhat, okulhat.
Vagy nagyon szeretem a humoros írásokat, mert akármilyen kedve is van az embernek, ha egy ilyet elolvas, önkéntelenül is mosolyog egy sort, tudom, mert jártam már így én is.
...az hogy a magánéletéről mennyit oszt meg az ember? én nagyon megszűröm, de még így is azt érzem, túlságosan "kitárulkozok" pedig nagyon nem akarom.
Ez valahol egy "betegség" is, mert ha elkezdi az ember a blogolást, vagy hirtelen meggondolásból mindent felégetve maga mögött abbahagyja, vagy néha-néha visszatér egy poszttal, vagy bezárkózik egy zárt blogba...szóval megvan a lehetőség mindenféle változatra, úgyhogy döntse el mindenki, ki mit szeretne, mi a jó neki.
Mindenesetre én nagyon sajnálnám, ha hirtelen eltűnne egy-két blog...
N.T. cikkére reagálva: megmondom őszintén, nem gondoltam volna, hogy ilyen elgondolkodtató írás származik tőle. Órákig elemeztem magamban mikor elolvastam...
Köszönöm, hogy ilyen sokan elmondtátok a véleményeteket.
VálaszTörlésSokszor éreztem az utóbbi időben, hogy vagy sok, vagy kevés az, amit leírok. Ha sokalltam, akkor arra gondoltam, nem biztos, hogy aki olvas, örül most ennek. Ha keveselltem, akkor meg „nem jött ki belőlem" az, ami nyomta a lelkemet.
Mert ugye (én legalábbis) beszélgetés helyett írok. Vannak ugyan körülöttem emberek, barátok, akikkel lehet szót váltani, de valahogy ez a blogírósdi mégiscsak más. Olyan, mintha kicsit önmagaddal beszélgetnél és kellemesen meglepődsz, ha a saját gondolataidat folytatva válaszol valaki.
Persze benne van a rizikó, hiszen egyikőtöket se „ismerem” emiatt aztán csak a feltételezés marad, hogy ha én őszintén írok valamiről, akkor talán a másik is így tesz. Tudom, hát persze, hogy tudom, piszok nagy a rizikó. Páran már tudjátok is, hogy mennyire ráfáztam én erre a netezésre évekkel ezelőtt. El is tüntettem a „rendes” nevemet – de ez persze nem jelenti azt, hogy aki nagyon akar, ne tudna rájönni, vagy ne találná meg, hogy ki is rejtőzik a blogbeli nevem alatt….
És a témák. Nem tehetek róla, énbennem forrnak indulatok és sokszor sírásig elkeseredek, és AZ IS ÉN vagyok. És úgy gondolom, ha tudtok velem örülni, vagy nevetni, akkor tán bosszankodni, vagy sírni is…
Lehet, hogy ezt rosszul gondlom, sőt, gyanítom, hogy igen… mert tény és való, a legtöbb olvasott blogban a szép, a jó, a siker, a mese, az öröm leírása szerepel döntő többségben. Pedig hát az élet nem ilyen. Az élet produkál ronda, szomorú dolgokat is. Hogy le kell-e azokat írni ? Ezen lehet(ne) vitatkozni. Én többnyire leírom – legfeljebb nem olvassátok szívesen, vagy nem kommenteltek hozzá. Volt rá példa nem egyszer.
Vagyis összegezve: tudja a csuda, hogy miképp kell és milyen témájú posztokat kell(ene) írni. Gyanítom teljes mértékben egyéniség kérdése és nincs semmiféle jó kis kitalált szabály, kitaposott út, amin kényelmesen sétálni lehetne, majd a végén lecsücsülni és várni, hogy mindenki egyetértsen velem.
Hogy ki mennyire „engedi be” a világot és az idegen embereket a lelkivilágába – az is változó. Vannak zárkózottabb emberek, meg vannak fecsegők. Azt hiszem nehéz megtalálni a választóvonalat, nehéz egyértelműen kimondani, hogy erről most (bár szeretnék), de mégse írok.
Vagyis: lila gőzöm nincs, hogy miképp fogom a jövőben alakítani/írni a blogomat.
Egy biztos, nem tudom pillanatnyilag nélküle elképzelni az életemet.
És ez egy fontos mondat. Mert meggyőződésem, hogy sokan a felesleges energiájukat vezetik le a blogokban. Ugyanis ha hat unoka ugrálna körülöttem, valószínű nem blogolnék. De hát ugye, nem ez a helyzet.
És már a Lili sincs…..
Itt a magasröptű eszme-futattásom vége. :-) Lehet sírni vagy nevetni….
Talán kicsit lemaradva, de én is leírom a véleményem.
VálaszTörlésN.T. neve ismerős volt a divat-világgal hoztam kapcsolatba. Egyebet nem tudtam róla. Eddig, mert most bogarásztam. Hihetetlenül szimpatikusak a megnyilvánulásai.
Ezt pedig most csak azért tudtam meg, mert Te felhívtad rá a figyelmem! Ergo - számomra nagyon jó, hogy blogot vezetsz! Nem ez az első és tudom, nem is az utolsó, hogy valami értékeset olvasok Tőled és másoktól is, akiket követek.
N.T nem a magunk fajta blogírókra gondolt, az üres celebvilág az ami őt zavarja. Teljesen joggal. Azon emberek figyelmét hívja(ná) fel, akik ezt a celebvilágot életben tartják - újságírók (?!), egyéb médiák + hétköznapi emberek, aki azt olvassák, nézik. Azt gondolom, hogy sajnos pont azokhoz nem jut el a cikk.
Visszatérve hozzánk blogosokhoz. Mindenki arról ír, amiről akar. A blogja, a naplója mindenkinek a saját tulajdona. Szerintem nincs - nem szabadna, hogy bárki is ezt gondolja - nem kell elvárásoknak megfeleni arról amiről ír, ahogy él!!!
Akinek valamelyik blog nem tetszik, azt úgyis idővel nem olvassa. Mindenkinek van választása.
A személyességről azt gondolom, meg lehet (szerintem meg is kell) tartani egy egyensúlyt. Kell bele némi személyesség, de ha túl sok kerül bele azt megsinyli a blog.
Akinek szimpatikus N.T. ajánlanék tőle egy másik megnyilvánulást. Olvassátok el, nekem nagyon tetszik ez az ember: http://www.storyonline.hu/hirek/naray_2_resz/5455/
Talán igazad van - hiszen olyan sokféle megnyilvánulás olvasható a neten. És én is tudom, vannak rendkívül szélsőséges blogok. Én - remélem - a legdühösebb kitörésemkor sem tartozom ezek közé. Sokfélék vagyunk és talán pont az a jó, hogy mindenki azt írhat, és úgy, amit és ahogy akar.
VálaszTörlésTalán valahogy úgy van ez : van aki szereti az élénkebb színű ruhákat, a másik meg inkább a pasztelleket kedveli.De tán a ruhák esetében is felmerülhet az emberben a kérdés: nekem hogy állna az amit a másikon látok ? Hátha jobb lenne, mint az, amit most hordok....
Újra és újra csak azt tudom írni, nekem rendkívül fontos ez a kis blogom, és fontos a ti véleményetek. Örülnék, ha szívesen olvasnátok - erre törekszem, úgy, hogy túlzott nagy alkukat ne kelljen önmagammal se kötnöm.
És elolvastam az ajánlott cikket, meg az 1.részt is. Nem ismertem őt, de szimpatikusnak, igaznak tartom a megnyilvánulásait.
Törlés