A mézesréti kikericsek siratása

Tudtam én, hogy ez a szombat, az okt. 1-i, az utolsó igazán meleg, szépséges nyárutói nap lesz. Súgta a lelkem. Súgták körülöttem a virágaim a kertben, a pókjaim, akik már csak ritkán vadásznak, bár még lesben állnak, a szél illata, a felhők, a hajnali 4-kor rám kacsintó Orion szerelmem. Aki most már megmutatja a jobb lába előtt heverő, nagy kutyájának izzó csodás szemét a Szíriuszt.

(A Nagy Kutya nem túl látványos csillagkép, de benne található az égbolt legfényesebb csillaga, a Szíriusz. A Szíriusz kékesfehér óriás és mindössze 8,7 fényévre van tőlünk. Neve szikrázót jelent és ez  Orion Nagy Kutyájának legfényesebb csillaga.  Másik kutyáját Kis Kutyának hívják, ennek legfényesebb csillaga a Procyon - görögül kutya előttit jelent, mert az év során a Nagy Kutyánál korábban kel. A Procyon az égbolt nyolcadik legfényesebb csillaga, távolsága csupán 11,3 fényév.)

A Betelgeuze, a Szíriusz és a Procyon képzeletbeli összekötése révén rajzolódik ki előttünk a Nagy Téli Háromszög képe.  

http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/termeszettudomanyok/foldrajz/csillagaszat/a-csillagkepek-jellemzoi/teli-csillagkepek

(Bocs, ennyit „muszáj” volt írnom a csillagaimról .. )

Remélem látod, hogy pókom a két mellső lábával még tartja a hálójához vezető fonalat, azonnal megérzi, ha bármi belerepül, s máris rohan betekerni/kábítani. Amúgy naphosszat ebben, a hálószálakkal összefogott levél-burokban tölti az idejét.

                                                          **************

Szóval ősz van, s ősszel nekem el kell mennem a magyaregregyi útra, ahol több helyen is a rét terítve van kikericcsel. Annyira szeretem ezt a kis virágot, minden évben lefényképezem őket – nem tudom megunni.

Így hát uccu, beültem délután az autóba, és irány  Hosszúhetény, majd Zobák és a Völgységi patak mentén kacskaringózva Magyaregregy … Zobákon a buszmegállóban egy olyan 15-16 év körüli fiú integetett elég reménytelen arccal – hát megsajnáltam, megálltam, mit ád az ég, magyeregregyi volt a gyerek, házig vittem. : -)

De közben – hiszen ez volt az úti cél – megálltam Mézesrétnél, a hajdani tározónál, mert itt van az én legszebb, legnagyobb kikericses mezőm... de első pillanatban nem is láttam rajta kikericseket....

Kiszálltam az autóból, hogy alaposabban szemügyre vegyem a terepet, s nagyon szomorúan láttam: a  tó szinte nem is látszik, lehet meg sincs már, elvadulva minden....A rétet sem kaszálta le idén senki. Nem tudom, kit kellene most szidnom ezért – de tény, a szerencsétlen kis kikericsek a fél-lábszárig érő fűvel viaskodva, részben alig látszottak, és gyanítom, nem is tesz jót nekik ez a helyzet. Évtizedek óta járok erre – ilyen még sosem volt….

Nem értem és nagyon sajnálom, de hát ez ellen, vagy a fűkaszálás érdekében nem tudok tenni semmit. (Csúszunk, csúszunk lefele, bele a mocsárba…ha ugyan már nem vagyunk nyakig benne.)

 

Nekem majdnem térdig ér...

Elveszve a fűben....

 

Egy bogáncs és..

egy imola - ők elég magasak, kilátnak a gazból....

Aztán Magyaregregyen elmentem a „Vén diófáig” – ez egy afféle presszó-kocsma, kerthelyiséggel, de minden évben itt szoktam  megpihenni. Ha nagyon meleg volt, csak jó hideg ásványvizet ittam, de többnyire elcsábultam és ettem pár frissen sült apró sós kiflit, vagy egy fagyit.  Idén ez utóbbi kettő nem lévén, nagyon gusztusos, friss krémest választottam – nem bántam meg. 

Kiültem az udvarba – épp átláttam a szomszéd ház kertjébe, ahol már száradtak a piros paprikák. Bent valami halk zene szólt, a fröccsöző férfiak is csendesen beszélgettek – olyan jóleső békesség ölelt körül, hogy pár pillanatra elfelejtettem a kikericsek miatti bánatomat.....

A paprikás ház

Virágos utcarészletek

Aztán elfogyott a krémes és elindultam hazafelé. 

Egyébként még épp csak "őszülni" kezd az erdő:  

Ezek még nem az igazi őszi színek

Jó volt, még így is, hogy bánkódtam a kikericsek miatt.

Jöhet az ősz.

Jött is. Ma már esik az eső…