Ásványkiállítás a pécsi Természettudományi Múzeumban

Jellemző…. A Föld másik oldaláról kapok egy E-mailt, hogy Pécsett ásványkiállítás van. :- ) Mert bizony bevallom, nem tudtam róla.
(Mint ahogy az is mostanság derült ki számomra, hogy 70 felett – legalábbis Pécsett - miden múzeum látogatása ingyenes !)
Szóval jött a hír az Internet szárnyán – Kavicstól és ezúton is köszönet érte ! - hogy a pécsi Természettudományi Múzeumban szépséges kövek láthatók. Bár nemrég volt az ásványbörze, amiről itt be is számoltam nektek, de gondoltam, azért ezt is megnézem, nem tudok én annyi követ látni, hogy megunjam.

El is mentem pár napja, s nem én lennék, ha nem azonnal zsörtölődéssel kezdeném. Vagy nem is…. na, majd azzal fejezem be. Tehát először a szépségekről.

A Nagybányai Victor Gorduza megyei ásványtani múzeum hozta el kiállítása egy részét Pécsre. Hát, ha múltkor az ásványbörzén ámultam a szépségeken, akkor itt minimum el kellett volna ájulnom….
Ugyanis amit itt láttam, az felülmúlta minden eddigi ásvány-élményemet.

Először is a méretek. Nem ám karkötőbe, nyakláncra fűzendő kis csiszolt golyócskák voltak (jó, na a másikon se csak az volt) – hanem valami lenyűgöző méretű ásványok, kristályok ! Én még ilyen gyönyörűségeket nem láttam. Jó sok időt töltöttem a csodálásukkal, aztán persze, hogy váltottam fotójegyet (300-ért) – és próbáltam fényképezni. Voltak színes plakáton látható ásványképek is, de a kiállítottak természetesen üvegtárlókban – ami ugye a fotósok réme… Hát bizony kínlódtam én is, de azért egy kis trükközéssel mégiscsak sikerült pár szép képet is csinálnom. (Talán érdemes kinagyítva megnézni annak, akit érdekelnek.)












Na, egyszer a végére értem, s a legutolsó paraván mögött egy állatkertnyi vadállat várt rám. Kellőképp meg voltam döbbenve, hogy mit is keresnek itt ezek – akkor még úgy gondoltam, hogy a terem végében lévő kis ajtón át lehet bemenni a közel 150ezer lakosú városom egyetlen Természettudományi Múzeumának kiállító csarnokába, s ezek az állatok csak hívogatnak a további bámészkodásra.



















Ötletes nyomismertető....




A "kis ajtó" ami nem vezet sehová....

Aztán… aztán kiderült, hogy pofára estem… Mert EZ volt a pécsi Természettudományi Múzeum kiállítása. Ez a pár állat. A kis ajtó mögött, szekrényben, dobozban, tudomisénmiben avasodnak, penészednek, molyesziőket – ott a többi… Mert nincs hely… Egyszerűen nem tudtam magamhoz térni. Én egész eddig abban a tudatban éltem, hogy Pécsett az ilyen-olyan múzeumok mellet van egy természettudományi is. Jó, nem voltam még benne, de voltam én eleget a természetben magában. Na, most láthattam, hogy mi mennyi…

Szomorú szívvel jöttem ki és fotóztam körbe a totális lepusztulásban lévő, teljesen elhanyagolt épületet. És ha már benne voltam a szégyen-fotók készítésében, akkor lefényképeztem a közelben lévő Néprajzi Múzeum málló falú, évek óta pergő vakolatú épületét is. Mindez a város szívében – és ezek múzeumként „üzemelnek” – már ha üzemelésnek lehet nevezni az alkalmi kiállításokat.



A Természettudományi Múzeum









A Néprajzi Múzeum





Amekkora öröm volt a sok szép kő látványa, akkora, ha nem nagyobb csalódás volt számomra, hogy valójában Pécsnek NINCS is természettudományi múzeuma, csak pro forma….


És itt a mese vége. Rohadtul sajnálom, és tán szégyellem is, hogy a beszámolóim a városomról, valahogy gyakran valami kudarcba fulladnak és ami eredendően (szándékom szerint) szépnek indult, az szomorú hírrel ér véget.
Persze mondhatjátok, NEM kötelező megírni azt, ha rosszat/csúfat/elítélendőt látok. No de én már csak ilyen vagyok. Az életről írok, nem a tejszínhabos mesékről.