Csúf,
hideg, esős késő-őszi reggel. Az embernek felkelni sincs nagyon kedve. Hogy
megvidámítsam kicsit magam, kivételesen tejeskávét
reggeliztem - a megszokott tea helyett -
vajas-pirítóssal, rajta hajszálvékony szelet sonkával. Két harapás között arra gondoltam, ez a tejeskávé épp olyan, amilyenek lennie kell, a
tej-kávé-cukor-arány, a hőfok… a vajas-pirítós se vékony, se vastag, épp
átsült, szaftosan olvadozik rajta a vaj… Milyen jó is mindez !
Még
dicsérgettem is magam, no látod ez az, ilyen apró örömök (is) kellenek,
megvidámítják még a borús hétköznapot is.
Aztán
egyszer csak, mint a villámcsapás, eszembe jutott más valami. Vagyis eszembe jutottak mások. Azokra gondoltam, akinek se vajas kenyér,
se kávé, se fürdőszoba, se lakás, te tiszta-ruha, se normális élet nem jut… Az
(egyelőre még mindig nem elmesélhető), napjaimat és lelkemet nyomasztó történet
miatt igen csak gyakran kell azokra gondolnom, - sokakra – akiknek kenyér sem
jut, nemhogy vaj. Pláne nem meleg szoba.
Pár
másodpercig álltam magamba (vagy a semmibe) nézve, és megválaszolhatatlan
kérdést feltéve: akkor most mi a „helyes”, a jó ? Örüljek az én vajas
kenyeremnek, vagy szomorkodjam a mások nehéz élete miatt ? Éreztetek már olyan,
hogy nem tudtok válaszolni bizonyos, önmagatoknak feltett kérdésre ? Nem valami
vidám helyzet.
Még úgy se, ha az ember nagyjából tisztában van a lehetőségeivel és azzal, hogy NEM tud mindenkin segíteni.
Tatios mondta: „Minden dolgot két oldalról szemlélj: ha az egyik lefelé húz, a másik felemel.” Én hozzáteszem: a kétfelé-szakadást pedig ki kell bírni.
Befejeztem
a reggelit és megpróbáltam tovább munkálkodni azon, aminek megoldásához nem
biztos, hogy van elég erőm, szerencsém, tehetségem, stb…Csak reménykedem.
Nagyobb
esélyem a sikerre akkor sincs, ha nem eszem meg a reggelimet.
Igen: "Nagyobb esélyem a sikerre akkor sincs, ha nem eszem meg a reggelimet."---akkor még erőnk se marad másnak segíteni.
VálaszTörlésteréz anya csinálta sokáig,hogy önmagának és a nővéreknek se volt bővebb a táplálékuk,mint a sok szegény embernek. Aztán rájött,hogy ez így nem jó,mert önmagukat is megbetegítik és akkor ki fogja gondozni a sok szegény rászorulót.
Ettől függetlenül összeszorul az ember torka .Én ma reggel gondoltam újra a sok fedél nélkülire,mert olyan nagyon hideg lett. Nagyon erősen kell tudatosítanom magamban,hogy nem tudok mindenkin segíteni.
Azt kell folyton mondogatnom magamban: NEM tudok mindent megoldani, bármennyire is szeretném...
TörlésDe ez néha bizony elég nehéz, mert kudarcként élem meg.
Valahol olvastam egyszer, hogy ha minden terhet a vállunkra vennénk, mi magunk roskadnánk össze.
VálaszTörlésAnnyit tehetünk, hogy a lehetőségekhez képest ott segítünk, ahol tudunk...