2017. november 14., kedd

Gondolatok reggeli közben



Csúf, hideg, esős késő-őszi reggel. Az embernek felkelni sincs nagyon kedve. Hogy megvidámítsam kicsit magam,  kivételesen tejeskávét reggeliztem - a megszokott tea helyett -  vajas-pirítóssal, rajta hajszálvékony szelet sonkával. Két harapás között arra gondoltam, ez a tejeskávé épp olyan, amilyenek lennie kell, a tej-kávé-cukor-arány, a hőfok… a vajas-pirítós se vékony, se vastag, épp átsült, szaftosan olvadozik rajta a vaj… Milyen jó is mindez !
Még dicsérgettem is magam, no látod ez az, ilyen apró örömök (is) kellenek, megvidámítják még a borús  hétköznapot is.

Aztán egyszer csak, mint a villámcsapás,  eszembe jutott más valami.  Vagyis eszembe jutottak mások. Azokra gondoltam, akinek se vajas kenyér, se kávé, se fürdőszoba, se lakás, te tiszta-ruha, se normális élet nem jut… Az (egyelőre még mindig nem elmesélhető), napjaimat és lelkemet nyomasztó történet miatt igen csak gyakran kell azokra gondolnom, - sokakra – akiknek kenyér sem jut, nemhogy vaj. Pláne nem meleg szoba.

Pár másodpercig álltam magamba (vagy a semmibe) nézve, és megválaszolhatatlan kérdést feltéve: akkor most mi a „helyes”, a jó ? Örüljek az én vajas kenyeremnek, vagy szomorkodjam a mások nehéz élete miatt ? Éreztetek már olyan, hogy nem tudtok válaszolni bizonyos, önmagatoknak feltett kérdésre ? Nem valami vidám helyzet.
Még úgy se, ha az ember nagyjából tisztában van a lehetőségeivel és azzal, hogy NEM tud mindenkin segíteni.

Tatios mondta: „Minden dolgot két oldalról szemlélj: ha az egyik lefelé húz, a másik felemel.” Én hozzáteszem: a kétfelé-szakadást pedig ki kell bírni.

Befejeztem a reggelit és megpróbáltam tovább munkálkodni azon, aminek megoldásához nem biztos, hogy van elég erőm, szerencsém, tehetségem, stb…Csak reménykedem.
Nagyobb esélyem a sikerre akkor sincs, ha nem eszem meg a reggelimet.


3 megjegyzés:

  1. Igen: "Nagyobb esélyem a sikerre akkor sincs, ha nem eszem meg a reggelimet."---akkor még erőnk se marad másnak segíteni.
    teréz anya csinálta sokáig,hogy önmagának és a nővéreknek se volt bővebb a táplálékuk,mint a sok szegény embernek. Aztán rájött,hogy ez így nem jó,mert önmagukat is megbetegítik és akkor ki fogja gondozni a sok szegény rászorulót.
    Ettől függetlenül összeszorul az ember torka .Én ma reggel gondoltam újra a sok fedél nélkülire,mert olyan nagyon hideg lett. Nagyon erősen kell tudatosítanom magamban,hogy nem tudok mindenkin segíteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt kell folyton mondogatnom magamban: NEM tudok mindent megoldani, bármennyire is szeretném...
      De ez néha bizony elég nehéz, mert kudarcként élem meg.

      Törlés
  2. Valahol olvastam egyszer, hogy ha minden terhet a vállunkra vennénk, mi magunk roskadnánk össze.
    Annyit tehetünk, hogy a lehetőségekhez képest ott segítünk, ahol tudunk...

    VálaszTörlés