Kis séta

A kis séta is adhat örömöt, szép látnivalókat, és akkor is jó, ha semmi rendkívüli nem történik. (Bár majd a legvégén....) 
Egyik barátnőmmel lesétáltunk a Dömörkaputól a Tettyére. Ennek tul.képp Irma út a neve, majd később utalok rá, miért. Ennyi volt. Talán egy órát se tartott, beszélgettünk hétköznapi kis életünk  semmiségeiről, én pedig közben ezt-azt lefényképeztem. Nekem öröm, amikor itthon egy egy sikerült képet találok – mert nem annyit „lövök ám” – amennyit bemutatok 😏

Na de jó játék ez, okosabb időtöltés, mint lábat lógatva tévét nézni…

A múlt heti séta képei: 

Lefelé az Irma úton sok helyen láttunk madáretetőt

Szomorú látvány a fenyők halála....

 

Amerikai szövőlepke hernyóinak hálója

Orlay murok (kedvencem!) és a vérehulló fecskefű már terméstokjával

Másik kedvencem: veresgyűrű som. (Télre bepirosodó vesszőiből készült régen a mi Mikulás-virgácsunk.)

Idén rengeteg a bodza

Hamedli Gyula (1862. Arad - 1904.Pécs) fényképész.

A Mecsek Egyesület tagja, fotósa. Vagyona nagy részét az Egyesületre hagyta. Hagyatékából épült fel a róla elnevezett pihenő a mecseki Irma úton. Az út névadója a felesége.

 

Lenkei Lajos (Pécs, 1864. nov. 14. – Pécs, 1933. dec. 29.) újságíró. 1885-től a Fünfkirchner Zeitung szerkesztője. 1893-ban megalapította a Pécsi Újságot, ezt 1894-ben beolvasztotta a Pécsi Naplóba. Ettől kezdve annak is munkatársa, majd 1896-tól, a Fünfkirchner Zeitung megszűnésétől felelős, ill. főszerkesztője. A Vidéki Hírlapírók Országos Szövetségének hosszú ideig alelnöke volt.

(Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez az út  - minőségét tekintve - sokkal rosszabb állapotban van, mint pl. a Kisrétre vezető. Szerintem a montenbájkosok teszik tönkre. Bár most nem kellett félreugranunk egy elől se, de láttam régebben többször is, hogy mint a veszedelem száguldottak, hatalmasakat fékezve-farolva lefelé. Az út vége - közvetlenül a térre érés előtt - meg szinte járhatatlan. Én nem tudom, kinek a kötelessége lenne ezt karbantartani, de nem ártana, ha történne itt valami kisebb útjavítás.) 
 

Aztán a hazafelé vezető úton ballagva is találtam még szépségeket:  

  

Vadrózsa

Parlagi rózsa pókkal és poszméhhel

Pünkösdi rózsa és tollas szegfű

Lila akác

 

Mezei kakukkfű

Nőszirom és tátika

Kamilla

A "növénybemutató" végére már megint maradt egy ismeretlen valami:

Fogalmam nincs, mi ez ?

És amikor már azt hittem, semmi megörökíteni való nem kerül a szemem elé, és a fényképezőt szépen betettem a táskámba, na igen, akkor jött az, amit életem végéig sajnálni fogok, hogy nem tudtam lefényképezni. Szeretem a lábatlan gyíkokat és mérhetetlenül sajnálom őket, mert a sok tudatlan, ostoba ember kígyónak hiszi, s agyonveri, eltapossa... Nos én még ilyen gyönyörűséges bronzvörös lábatlant nem láttam - és persze, mire a gépet előhalásztam, ő már árkon-bokron túl volt. Próbáltam keresni a neten egy fotót, ami hasonlít rá - hát ezt találtam: 

http://herpterkep.mme.hu/keteltu.php?lang=hu&id=42

Ezzel a balszerencsével együtt is nagyon kellemes kis séta volt...

Találtam egy szép, a témához illő verset, azt is közreadom, nekem tetszett:

Várnai Zseni: Útszéli cserje

Itt is úgy van,
mint az emberi világban!
Az egyik fa már szinte égig ér,
a másik törpe, fanyar bogyókat érlel,
s azt tartják róla, hogy
semmit sem ér.

Tűzre se jó,
mert göbecses az ága,
ő tudja jól
s szerényen meglapul
az útszélen, hol szelek vitorláznak,
de az ég napja rásüt
vigaszul.

A pillék és a méhek látogatják
mert a virága csupa, csupa
méz...
körülzsongják s egymásnak
hírül adják:
- Ez egy jó fácska,
másfelé ne nézz!

Ő meg irul-pirul nagy örömében
és kivirul,
már szebb, mint aki szép,
fanyar bogyója
sötétvörösre érik,
a darazsak is döngik jó hirét.

*

Kis törpe fácska,
te csak ragyogj a fényben,
s birkózz, mikor a jégvihar
dühöng,
mikor tölgyek és jegenyék
meghasadnak,
téged ölel és megvéd az anyaföld...
Belőle lettél,
kicsinynek születtél
szélfútta magból, mint a
végtelen
változat itt a létező világban,
mint az örök törvények szerinti
Értelem!