KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: TALÁLKOZÓ
 |
Kihűlt az égbolt és leszállt az éjjel.
A kert alélva, csendesen susog,
ébrednek a virágok szerteszéjjel,
bólonganak a méla ciprusok.
Én is kinézek, lámpámat kioltva,
már nem piros az égnek széle sem.
Sóhajtozó rezgés kel a fasorba:
jön csillagos, sötét szerelmesem.
Az én arám a méla éjszaka...
Oly lopva surran, úgy susog szava,
mert ő is a nap árva számüzöttje.
Lábújjhegyen várom, s keblére dőlve
átfogjuk egymást csendben, én meg ő,
mint két hűséges, régi szerető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése