Nem tévedés, tudom én, hogy nyár van – legalábbis a hőmérséklet tekintetében - hiszen ma 31 fokos meleget hűtött le délben egy hatalmas, jéggel kísért felhőszakadás. Ám egy délutáni beszélgetés kapcsán mégis csak ide írtam ezt a verset. Átvitt értelemben ugyanis életbevágó nagy szüksége lenne ennek az országnak, az itt élő embereknek valamiféle nagy, nagy tűzre, ahol felmelegedhetnének és közben ócskaságaikat meg elégethetnék. Nem szeretnék én politikával foglalkozni, mert az aztán végképp nem tartozik a számomra örömöt okozó témák közé – csak érzem, ha valaki elkezdené a tűzrakást, rám is számíthatna, hogy hozok rőzsét. Ha a hőmérőt nézem: hőség van, tény. Mégis fázom. Fázik a lelkem ebben az országban.
József Attila: Tél
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!
 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése