Versek

Egy Garai Gábor verset keresve vettem kézbe tegnap az 1966-os „Szép versek” – et.….És a könyv kinyílt egy másiknál, feltehetőleg nem véletlenül. Bemásolom most ide:

Baranyi Ferenc: Csöndtelenül

A "törvénytelen" szeretők nem
fordítják fény felé az arcuk,
mosolyuk is árnyákba rejtett
s kétszer sötétebb a haragjuk.

Szeretni kölcsönágyra járnak
diszkrét csörgésű kulcscsomóval
egymás mezítlen melegéhez
szorongva érnek, mint a tolvaj.

Nem ismerik a gondtalan nász
fegyelmezetlen őrülését,
neszekre függesztett figyelmük
rándulni kész akár a vészfék.

Nem bújnak össze önfeledten,
csak félve egymáshoz lapulnak,
ernyedten is olyan feszültek,
mint puska ravaszán az ujjak.

Sivár magányuk sem magányos:
presszókban ülnek félaléltan,
egymás mellett egymásra várnak,
kettesben is emberkaréjban,

nem ismerik a délutáni
szelíd szieszták tiszta csöndjét,
ezer felől figyelt magányuk
sosem lesz páros egyedüllét,

sorsuk zsibongó hontalanság,
akár utcára kivetetté.

 A "törvénytelen" szeretőket
a csönd hiánya űzi ketté.

(1966)

Mellesleg Garaitól a „Kétéltűek” c. verset kerestem meg is találtam, ugyanebben a kötetben. Ezt nincs fent a neten, most bemásolom, hátha más is elolvasásra érdemesnek találja:

Garai Gábor: Kétéltűek

Kik most nyílt színen kacéran haboznak,

akik a trambulinon ringanak

- ugorjak, ne ugorjak ? –

az ő kezükben a cinkelt kártya,

az ostoba lap,

mellyel kétes nyereségük besöprik,

hogy aztán mélán messze ússzanak,

mondván: - csalódtunk, jaj, hiába,

dús üdvösség úgysem köszönt e tájra,

itt már lement a nap.

Mert világfájdalom lakik szívükben

(luxus-kocsikkal sem gyógyítható)

Belül hasadtak, ám szolíd a küllem –

- Rossz, ami van – a semmi volna jó !

Kár, hogy a semmibe nem jár

menetrend szerint a hajó…

Élni valamiből kell – így borongnak -,

a dermedt semmi készpénzzé nem olvad,

jobb elvállalni mindenféle tisztet,

s addig is evickélni legalább.

Hát mezítlábas múltat költenek őseiknek

s majd antilopcipőben cserélnek hazát.

Néhány lopott tervrajz s cirkalmas rágalom

s valami hitvány

élet-hamisítvány, -

ebből áll a mintakollekció,

amellyel magukat ajánlják 

az ócskapiacon,

hol arra, ki jól ágál s aki jó

pénzen beváltható,

alkalmas úszóhártyát növeszt a haszon, -

járhat kedve szerint vizen és szárazon….

És járnak majd e megvett gyönge lelkek

idegen partok indái alatt,

megússzák mélyét idegen vizeknek

s mocsarak meleg vackán alszanak.

Se-hús, se-hal-létükből messze árad

a bomló magányosság sír-szaga,

jól se lakhatnak és enni se vágynak,

házuk lehetne – de hogy lelnek haza ?

Fejükön majd kopoltyú nő, s bevonja

a kócos hínár nyálkás testüket,

s didergő verítéket igéznek a holdra

a honvágy éjein e vak kétéltűek.