Téli napsütésben

Olyan csodásan sütött tegnap délután a nap, hogy miután végeztem feladatommal (újabb adag ruha szétosztályozása, és elvitele a rászorulókhoz) úgy döntöttem, megajándékozom magam az autózás luxusával, s felmegyek a  Mecsekre. Lent csepp hó sem volt, csak úgy az Üdülőszálló magasságában kezdett gyanússá válni, hogy feljebb akár több is lehet.

Az állatkertnél vacilláltam kicsit, de nagy bátran nekiindultam a Misinának….Hát… szorultam néhol…Hála a mennybélinek, se meg nem csúsztam(az autóval) se el nem estem(gyalog).

A misinai volt buszos körforgalomnál hagytam a kocsit, de nem mentem messze – csak épp annyit, hogy legyen lehetősége a szívemnek összeszorulni…

Mondtam ezerszer, nincs a Mecseken elérhető közelségben olyan út, amerre én Lilivel ne jártam volna….Erre is sokszor sétáltunk….

Sehol senki….

Ragyog a nap…

és egyszer csak…..

egyszer csak  egy vizsla jön velem szemben, egy hölggyel….

Olyan déjà vu  érzésem lett hirtelen, mintha magamat láttam volna évekkel ezelőtt…

Fájdalmasan egyedül éreztem magam, de aztán arra gondoltam, hogy hiszem: találkozom én még a kiskutyámmal, valahol, valamikor…A hit nagy ajándék – segít élni annak, akinek van.

Innen leóvatoskodtam az Állatkert-Dömörkapu közti útelágazóig, és végül ezen sétáltam végig, odafelé még egész legényesen, visszafelé már - sajnos -  nem annyira…Pedig  aki ismeri, tudhatja, nincs ez az út 500 m-se…(Sajnos naponta konfrontálódom a bajommal….)

Mindenütt hó van. A kis hunyorok fejecskéjüket meghajtva többnyire elbújtak a hó alá, a fákon meg hópamacsok  ültek, néha olyan csalóka érzésem volt, mintha virágzó fák között jártam volna.  Csend volt, jóleső. Autók szinte egyáltalán nem, de emberek is alig jártak erre az idő alatt, míg én az oda-vissza utat megtettem.

Megmutatok néhány fényképet a sok közül, amit készítettem. Még szerencse, hogy volt nálam tartalék akku, mert már a Misinán cserélnem kellett. (Este aztán megállapítottam – nem először – hogy nem is olyan könnyű szikrázó napsütésben havas képeket készíteni…)

Már a kocsihoz értem, amikor éktelen gágogás hangzott fel, és három hatalmas vadlúdcsapat húzott át épp fölöttem K felé. Természetesen ez volt az a pillanat – amikor a fényképezőmben a második adag akku is bemondta az unalmast, s a gép már ki se nyílott. Így hát vagy elhiszitek a vadludakat, vagy se, de fényképem erről sajnos nincs…

P.s. egész idő alatt egy ősrégi dalocska első sora bujkált a fülemben: „Fenn a Mecseken kilátótorony….” És semmiképp nem jut eszembe a folytatás. Ha valaki tudná, írja már meg nekem. Kösz előre is… (habár lenne rá egy fogadásom, hogy senki sem ismeri)

Misina-környéke

 Nem sok kell a som virágzáshoz

 Látod a vaddisznót ?  :-)

 Mások nyomán...

 Van élet a hó alatt is....

A Dömörkapu felé

Hó-virágos fák