Képek, emlékek...

A „Hetedhéthatár” nem véletlenül van a kedvenceim között. Be-benézek, sokszor szépet, máskor hasznosat találok benne.

Most  Uherkovich Ágoston kiállításról olvastam s mi sem természetesebb, mint hogy azonnal el is mentem megnézni. http://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=18630

Kedvelem ezt a kis Váradi Antal utcai galériát – (nekem) szerencse, hogy  nincs túl nagy forgalma – már sokszor mondtam, én szeretek a  képekkel négyszemközt, „édes-kettesben” lenni. Sokkal közelebb tudok kerülni hozzájuk, ha nincsenek a közelben egyéb zavaró lények…

Most is szerencsém volt -  nyugodtan végignézhettem a kedves akvarelleket, rajzokat.  Szívesen nézem az ilyesféle  tájképeket is – melyek aprólékos pontossággal igyekeznek visszaadni egy fa formáját, a folyóvíz csillanását, egy utca hangulatát. Már-már fényképszerűek.

Persze nem én lennék, ha képnézegetés közben nem idéződött volna fel bennem annak az embernek az arca, aki ennek a festőnek a fia volt, s akit én jól ismertem, tiszteltem, szerettem.

(Megint csak azt mondom: az én életem lassan már tényleg történelmi múlt….) 

Dr. Uherkovich Gábort,  ha máskor nem, de minden évben a botanikus kertben megrendezett virágkiállításon szoktam emlegetni. (Most is fogom, május  19-20-án lesz az idei kiállítás, akit érdekelnek a szép virágok, érdemes elmenni !!!  http://www.bama.hu/programajanlo/program/egyeb/29796 )  

Pécs városa ezt a szépséges helyet ugyanis neki köszönheti.

Hihetetlen, hogy már tíz éve nincs közöttünk…..

http://www.baranyanet.hu/kikicsoda/2001/u/uherkovicsgabor.htm

http://www.mbt-bk.mtesz.hu/2002-89/BK89KissK.pdf

A MTESZ-ben ugyanazon egyesületnek voltunk tagjai, részben innen is az ismeretség. Sokszor járt bent nálam a könyvtárban, s volt, hogy én vittem haza neki a munkájához szükséges anyagot. 

Bocsánat ezért a kis kitérőért, de valamiképp a tegnapi délutánomhoz tartozott ez a visszaemlékezés is. Sose fogom elfelejteni, egy alkalommal – szintén valami könyvet vittem fel neki – ült az íróasztala mögött, és előtte állt egy kis cserép különleges, szép virág.  Egyszer csak odanyúlt a gyenge-zsenge kis levélhez, szemüvege fölött rám nézett és azt kérdezte:  „Hát nem csodálatos egy teremtmény ?”  Én ezt a képet fogom róla megőrizni mindörökké….

Az édesapja képei alapján,  valószínű volt hol megszeretnie a természetet.  

Ha van egy szabad fél órád és bent jársz a belvárosban, keresd fel ezt a galériát – jóleső csenddel a szívedben fogsz kijönni belőle.

(Már utálom mentegetni magam a fényképek minősége miatt – de nem mindig csak én, meg a gép a hibás. A fényviszonyok is megkeserítik az életemet. Sajnos nem tudok több képet mutatni…)