Még egyszer Angster Józsefről....

Érleltem magamban kicsit a témát, mert még egyszer szeretnék Angster Józsefre emlékezni – most a temetése kapcsán. Ám nem volt ez egy olyan ”hagyományos” temetés, és azt hiszem, én örök emlékül ezt a délelőttöt fogom magamban tartani, ha rá(rájuk) gondolok.

A hivatalos program szerint délelőtt 10-kor volt az Északi várfalsétányon lévő Angster emlékműnél egy megemlékezés. Aki nem tudná, miről beszélek, hát itt:

Készakarva nem vittem fényképezőt, egem mérhetetlenül zavar, ha egy temetésen fényképeznek az emberek. Mindegy kiről legyen szó, nagy emberről, vagy kicsiről. Ugyanis akiről szól az egész, az már nincs itt, az pedig, hogy ki volt jelen, - engem legalábbis nem érdekel. Aki eljött, ott volt, aki nem, lelke rajta…Nem érzem szükségét, hogy képileg dokumentáljam.

Szóval itt az emlékműnél, - miután örömmel üdvözölték a rég nem látott ismerősök egymást -  meghallgatunk két Agnster Józseffel készült riportot, majd lesétáltunk a Belvárosi templomba, ahol szintén volt egy búcsúztató. (El is gondolkodtam, s tán furcsán hangozhat, de jó hogy vannak temetések, legalább itt  néha összetalálkozhat néhány ember, akik egyébként távolt élnek egymástól….)

A templomban már sokan voltunk, többen, mint fent az emlékműnél.

A gyász-szertartás után Deáky István „Óda az orgonaépítő Angsterekhez” címmel mondta el versét, majd Hoppál Péter a város részéről,  és Budavári Attila az orgonaépítők képviseletében  mondott búcsúbeszédet. A számomra legszebb, igazi, őszinte, végtelenül emberi Angster József Németországban élő lányának  Dr. Angster Juditnak a búcsúztatója volt, aki meleg szavakkal idézte vissza édesapa és édesanyja életének egyes részeit.

Közben – „természetesen”  - a belvárosi templom orgonáján hallhattunk több csodaszép  zenét, Bach, Liszt, Brahms műveket Baróti István és Hajdók Judit előadásában.

És amikor már úgy tűnt, vége a szertartásnak, megjelent Angster József unokája, Bérczi Zsófia és társa Tankó Barnabás, akik – láttam az arcokon az értetlenkedést – dervis ruhában álltak a  hamvakat tartalmazó urnák elé, s az orgona halk, szinte légies hangjára táncolni/forogni  kezdtek…. 

Én nem tudom, ez így, leírva kivált-e és ha igen, milyen hatást abból, aki ezt olvassa. De úgy érzem, abban a néhány percben, amíg ez a tánc tartott nem csak bennem állt meg a levegő. Valami varázslat történt akkor, ott a templomban. A monotonnak tűnő, egyenletes, mégis légies forgás hirtelen azt a tudatot ébresztette bennem, hogy igen, ilyen, ez az élet. Orsón a fonál, valaki valamikor felcsévélte, és ha eljön az idő, akkor szép lassan, csendesen, szinte észrevétlenül forogva, letekeredik, mígnem egyszer csak nincs tovább. Elfogyott…

Számomra ez egy olyan fantasztikus szép,  - mit is írjak? esemény? műsor? lélek-dokumentum? érzés-kiadás/megmutatás? – volt, hogy soha nem fogom elfelejteni, s akár olvassák ezeket a sorokat, akár nem, ezúton köszönöm meg.

Ajánlom esetleg elolvasni:

http://pecs2010.blog.hu/2010/07/01/21_parbeszed_14_berczi_zsofia_tanko_barnabas_tisztelet_az_orgonaepitoknek_dom_kert_eszaki_varfal_set

http://www.bama.hu/baranya/kultura/vegso-bucsu-angster-jozseftol-elment-az-utolso-pecsi-orgonagyaros-439840

http://fidelio.hu/klasszikus/hirek/eltemettek_angster_jozsef_orgonakeszitot

http://www.harmonet.hu/ezoteria/18403-noi-dervisek-tanc,-tudatallapot-isten-szine-elott-%28videoval!%29.html

Kép: http://torokorszag.network.hu/kepek/zsibrita_maria/dervistanc2