Szép volt....

http://lmaim-hzunk.blogspot.hu/2017/07/jatek-termeszetesen.html   Holdgyöngy nemrég itt írt arról, hogy látogatóban lévő unokái milyen jól elvoltak „igazi” játékok nélkül.

Erről jutott eszembe saját gyerekkorom.
- amire mindig végtlen szeretettel és nosztalgiával, meg hálával gondolok vissza. Mert igenis szép volt....akármilyen is volt.

A háború utáni években nem nagyon volt se lehetőség, se választék ahhoz, hogy kisgyerekeknek játékokat vásároljanak a szüleik. Örültek, ha kenyérre, kis cipőre jutott…(Testvérem 70 éve teherként cipeli, hogy neki, fiú létére az én kinőtt rózsaszín kis trikóimat kellett hordani… Bizony az ilyen világ volt. Kinőtted a cipőt ? - egy nyári saru és egy téli magas-szárú volt - nem baj, majd örökli az öcséd, vagy valamelyik rokon gyerek. És ha szerencsések vagyunk, akkor tán te is örökölsz valakitől egy nagyobbat….)

Milyen csodás egyszerű játékaink voltak !

Volt (van) egy mesekönyvem, aminek egyik szereplője Munkupunku az erdei manó. Hát nem tudnám megmondani, hány mohából, kavicsból, ágakból épített Munkupunku-ház volt a kertünkben. Szabad volt fúrni-faragni-festeni: deszka, kalapács, szög, festék volt otthon. Nagyon szerettünk rajzolni, és nekem volt egy papír öltöztető babám, aminek – amikor kicsit nagyobb lettem – már magam rajzoltam ruhákat. Vagy pl. én jól emlékszem, milyen örömmel gyűjtöttük sétánk közben a pici csigaházakat – bár nem tudom, végülis mit csináltunk velük/belőlük.

Vagy „országoztunk” apám tőrével.  (Egyáltalán ismeri valaki vajon ma ezt a játékot ? Ketten játszottuk. Földbe kellett karcolni egy nagy négyzetet, elfelezni, majd bedobni a kést úgy, hogy megálljon a földben. Amerre a penge mutatott, ott vonalat húztunk, ezzel „elorozva” a másik birodalmának egy darabját…)

És igen, mi is főzőcskéztünk, annyira emlékszem,  pl. befőttet készítettünk meggyből, „rendesen” felöntöttük vízzel, majd szalicil helyett a vadsóska lemorzsolt virágát szórtuk rá.  Volt Édesanyám gyerekkori konyhai edénykéiből még pár darab, amikben főztünk. Volt a régi kis edényekhez tartozó polc-féleség is – ebből építettünk boltot és sokat „boltosoztunk” – ami a legfurább dolgok adás-vételét jelentette (kockacukortól kezdve a pörkölt árpáig).
Babáim nem nagyon voltak – nem is igazán szerettem azzal a 3 darabbal se játszani – a fiúkkal éreztem jobban magam: és legszívesebben fent ücsörögtem a körte- vagy diófa ágai között. És lány létemre volt csúzlim és csináltam én is nyilat. És megállás nélkül fütyültem, amiért a Nagymamám megállás nélkül szidott, mondván, ha a lányok fütyülnek, sír a Szűz Mária…És ez csak pár dolog, ami nagy-hirtelen eszembe jutott.

Igen, nem szégyellem, meglehetősen szegény körülmények között nőttem fel – de pl. mesekönyveink voltak – sok még anyánk gyerekkorából maradt (Istenkém, mi lesz velük, ha én meghalok ?) – és rengeteget meséltek nekünk, majd 6 éves korunktól már mi magunk is sokat olvastunk.

Ha egymás mellé tehetném a mi „játékainkat” és egy nem is túlságosan elkényeztetett rokon kisgyerek mostani játékait – hát döbbenetes lenne a különbség.

Nem tudom/állítom – hogy ez jó, vagy rossz. Egy biztos, nekem boldog gyerekkorom volt. Nem tudom, mit fog mondani 60 év múlva a mai 5 éves.