Orfű/malom/emlékek

A hosszan kanyargó Orfűi pataknak Pécstől Sásdig tartó szakaszán van több mellékágacskája is. Az egyik, a Vízfő forrástól induló, alig párszáz méteres…És ez a kicsike patakocska hajtotta valamikor az orfűi vízimalmot.

Az Orfűi vízfolyáson 18 malom őrölte hajdan a gabonát. A vízfolyás utolsó malma Sásdon egykor a Fuchs (Füzes) molnár dinasztiáé volt. De a megváltozó új világban nem maradhattak tulajdonosok, malmukat elbontották, úgy tűnt, véget ért egy malom és egy molnár-család története.

A hajdani orfűi malom sváb tulajdonosainak  (Nicsinger Henrik és családja) is el kellett hagyni az országot – a malom nem tudott velük menekülni…. így a malom hosszú évekig gazdátlanul állt.

Amikor én gyakori vendég voltam Orfűn, mint egy kísértetház, oly elhagyatottan állt a malom, csalán, gaz verte fel az udvarát, nem gondoltam volna, hogy valaha is életre kel….. Egy nyári táborban ott aludtam, de komolyan mondom, nem éreztem jól magam, mintha a régiek szelleme visszajárt volna hajdani otthonukba… A barlang-bejárat és a malom közti hegyen lakott az öreg Rika az urával és a kis unokával. Életemben ott láttam először, hogy készül ágakból, sárból egy kunyhó és hogyan is élnek a putriban a cigányok. És ő volt az, aki a réten található virágokból "teát" főzött és elárulta, hogy a vadsóskából levest lehet főzni. A rét meg az erdő volt az ő "piacuk". (A gyógynövénytea 50 éve nem volt olyan ismert és "menő" mint manapság.)
Szóval vannak emlékeim….

Aztán egyszer csak „fejlődni” kezdett Orfű és környéke. Megépültek egymás után az üdülő-tavak, és melléjük a kisebb-nagyobb nyaralók.

(Sose felejtem el, amikor a „első kapavágásokat” kezdték a nagy tónál. Eleinte ősrégi orosz, toló-lapátos teherautók tolták/túrták a földet. A vezetőfülke tetejét fel lehetett nyitni – ott állt hajdan a gépfegyveres katona – mi meg azon leskelődtünk kifelé… Később aztán itt, végülis korrigálták a tó-meder partvonalát, ez a terület most a strand előtti park-rész.  A VIZIG-nek a nagy tó K-i oldalán egy ideig a kis Pilátus-Turbo Porter leszállására alkalmas repülőtere is volt. Talán van még olyan ember, akinek mond valamit a "Dollár tanya" elnevezés is...) Aki ma itt jár, el nem tudja képzelni, hogy nézett ki ez a vidék a hatvanas évek végén….

De nem az ősrégi emlékeimet akarnám itt most elemezni, (habár lenne miről mesélni) hanem a malomról szeretnék írni – aminek a környéke az idei nyárra igencsak megváltozott. Az én hagyományosan maradi gondolkodásom szerint a helyszín sokat vesztett romantikájából – de az én véleményem nem lényeges.

 (A légifelvétel készítésekor még sem a papírmalom, sem a látogatóközpont, sőt a vizesárok sem volt kész)

 

A látogatóközpont és a papírmalom terve (Kép:http://itthon.hu/skanzenek/)

 

A malom (alkalmanként) működik, de egyben malom-múzeum is, bemutatja  az őrlés technológiájának fejlődéstörténetét az őskortól napjainkig. A vízimalom mellett – külön épületben - van egy u.n. járgányos szárazmalom, olajpréssel is. Nemrég olvastam, hogy átadták az új papírmalmot és egy valamilyen új „fogadó épületet” kisebb vendéglátó egységgel – melyet „Garat”-ra kereszteltek. Van egy malom-pince is  és hát „a ház” - melyben hajdan a tulajdonos lakott, s ma alkalmankénti kézműves-táborok törzshelye.

Egy elviselhető nyári reggelen elindultam ifjúságom hajdanvolt boldog színterére, megnézni a változásokat – hiszen elég régen jártam arrafelé. 

Az öreg vízimalom

Malompince

Molnárház

Nyári konyha/kenyérsütő

Papírmalom

Látogatóközpont

Majd a látogatásomat követően gondoltam arra, hogy azokról, akiknek ez a malom-dolog köszönhető, megérdemelnének tőlem is egy rövid kis megemlékezést, különös tekintettel arra, hogy személyesen ismertem és kedveltem őket – ha nem is barátként – de ismerősként, vásárlóként.

Füzes Tóni bácsi

Tóni bácsi fiával, Péterrel

 

2006 Riport Füzes Péterrel  http://nava.hu/id/161176/

  

2010 Riport Füzes Péterrel http://nava.hu/id/948956/   (45.perc-nél)

A régi képeket a malom weboldaláról hoztam:  www.malommuzeum.hu

A malom berendezéseinek felújítása 1994-ben kezdődött. A munkálatokkal 2001-re készültek el teljes egészében, ekkor lett kész a vizesárok és helyére került a vízikerék is. Majd később jöttek a nagyobb építkezések és idén (2017) került átadásra a két új épület

Már akkor is jártam arra, amikor a malom felújításába belefogtak, és amikor  nagy nehézségek árán a mindenhonnan összeszedett alkatrészekből végre felépítették újra a malmot. Amikortól már őröltek, rendszeres vásárló lettem, kenyeremhez ott vettem a lisztet.

Így volt még lehetőségem Füzes Tóni bácsit is személyesen megismerni – aki csontos-sovány alakjával ellentétben, két ember akaratával rendelkezett, annyira szerette volna újra-éleszteni ezt a malmot. Tudom, hogy a hatalmas vízikerék beállításával mennyit kínlódtak, hogy gondot okozott a vízellátó csatorna megépítése is és ráadásul nem is volt megbízható a víz-utánpótlás... Volt gond, nehézség számtalan, mire úgy-ahogy elkészültek.

Fia Péter, nagyjából hozzám hasonló korú volt – szomorúan értesültem haláláról – végtelenül sajnálom, hogy nem volt ideje a sikert igazán élvezni. Most is magam előtt látom, ahogy fehér, lisztes kötényében, kis sapkával a fején milyen szeretettel és örömmel mutatta-magyarázta a  látogatóknak a kenyérkészítés csínját-bínját. Ugyanis a malomépület melletti, hajdani nyári-konyhában, alkalmanként volt kenyérsütős program is – ahol Péter volt a fő-pék.

Akárcsak édesapja, ő is tele volt lelkesedéssel, a szakma iránt. Tóni bácsi nehezen bírt felmenni már a malom emeletére a lépcsőkön – mégis felkísérte a látogatókat és elmagyarázott mindent. Mi, hogy, miért forog, mit csinál, mik készülnek a búzából. Én ott tudtam meg, hogy van különbség a „normális liszt” meg a kenyérliszt között. Péter magyarázta el, mit jelent a BL 55 és a BL 80, mert ugyan láttam én a bolti liszteken ezt a feliratot, de gőzöm nem volt róla, mit jelentenek.

Nem tudom, a búzát ők honnan vették – de abból a lisztből, amit Orfűn őröltek, egészen más kenyeret lehetett sütni, mint a bolti lisztből. Később próbáltam a szentlőrinci malomból venni a lisztet - de az orfűit nem tudta űberelni.

Jó volt ott lenni, jó volt látni és hallgatni őket…..

Ez a 2002-ben műemlékké nyilvánított, Csete György-féle Forrásház, vagy – ahogy a helyiek nevezik – Gomba.

A Vízfő forrás-barlang bejárata 

 

A vizesárok - most üresen....ki tudja mikor lesz benne víz....

Ma a Füzes család ifjú tagjai „viszik”, vezetik a malmo(ka)t, ez annyiban öröm, hogy legalább nem hagyták el, adták fel azt, ami valahol talán mélyen a génjeikbe  kódolva lett. Nicsingerék azért kissé csodálkoznának, ha ma arra járnának – de hát változik a világ – csak remélni tudom, hogy legalább itt jó irányba.

Ha valaki véletlenül Orfűn jár, ki ne hagyja őket ! A régmúlt romantikája talán elveszett, de van helyette most valami új – kívánom, hogy sokáig, sikerrel vigyék tovább őseik emlékét !

A feledhetetlen orfűi rét a Balázs heggyel

Ha van kedved, időd a témával foglalkozni bővebben, az alábbi cikkeket ajánlom: 

https://www.orfuimalmok.hu/

http://www.pecsiborozo.hu/blog/egy_malomban_orolnek