Megnéztem.
Nem csalódtam, ezt előre kell bocsátanom. Tetszett, mert szeretem a meséket. Jól megcsinált film, még két dimenzióban is /én így láttam/, s gondolom a 3 dimenziós csak emelhet a dolog értékén.
A történetet a wikiben elolvashatod itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Avatar
Hazafelé jövet azon meditáltam, hogy az a sok ember, aki megnézi ezt a filmet, az élmény élvezetén túl eljut-e valamiféle következtetésre ? Rájön-e, hogy ez a film valamilyen formában rólunk szól ? Ma sincs ez másképp, mint rég volt a mesékben, vannak ugyan benne kitalált részletek, vagy szereplők, de a lényeg az azért szinte bárkivel megtörténhetne.
A film olyan, mint egy felkiáltójel ebben a zavarodottan rohanó világban: másképp kellene csinálni ! Ám sajnos azt hiszem, nem sokan vonták le ez a következtetést. Eltöltöttek 3 kellemes órát a moziban és ennyi…
Önvizsgálatot tartottam, és megkérdeztem magam, miről lennék képes én lemondani /értelme persze csak akkor lenne, ha több millió emberrel együtt jutnék elhatározásra/, amiről tudom, a környezetet, és így az élet-terünket, a mi szépséges kék bolygónkat veszélyezteti. Sok mindenről lemondanék – és én már a legfontosabbat meg is léptem, még ha akaratlanul is – mert utód nélkül halok meg. Ugyanis szerintem itt van valahol elásva az a bizonyos „kutya” : túl sokan vagyunk.
Mert hiába állnánk vissza a múlt század életmódjára, amíg ennyien vagyunk, a sok éhes szájat valahogy be kell tömni – ami nem egyszerű – illetve csak csak szükségünk lenne építő és fűtőanyagra – és sorolhatnám…És egyik dolog a másikba kapcsolódik, amivel aztán előbb utóbb megint csak a mai állapotokhoz jutnánk vissza.
Sokáig olvastam este, mégis nagyon nehezen aludtam el, csak az forgott a fejemben, hogy mi – emberek – nem vagyunk/lennénk képesek megmenteni a Földünket. Kell valami külső, vagy belső /értsd: a Földből magából kiinduló/ segítség.
Erre a gondolatsorra szinte rímelően, ma reggel meg láttam egy filmet, ami azoknak a kutatóexpedícióknak az eredményét mutatta be, melyeket az óceánok alatt, nagy mélységben végeztek. Fantasztikus volt, megmutatták a Földet óceánok nélkül. Micsoda formák, milyen óriási hegyek, különös alakzatok, régi földtörténeti események nyomai…
És akkor a felettük lévő hatalmas mennyiségű vízről /amiről szerintem a valóságban nincs is fogalmunk, hiszen a mi kis méteres mértékegységeinkhez képest ez szinte megmérhetetlen/– hogy abban milyen élet van ! Számolatlanul fedezik már fel az eddig sosem látott élőlényeket, egyesek megmagyarázhatatlan életmódját, ámulva és bámulva azon, hogy az mikképp is tudott alkalmazkodni abban a mélységben uralkodó körülményekhez…
Hát igen, nem először – biztos nem is utoljára írom le, csodálatos a mi Földünk – csak épp nem figyelünk rá eléggé.
Nem tudom édes jó Istenem, én nem tudom miképp lehetne a mi „Pandoránkat” megmenteni…
Pedig valamit tenni kellene…ha nem nekünk, Neked.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése