2010. május 20., csütörtök

Bunkóságok Pécsett

Nem lehet minden nap örömünnep.
Tegnap szerettem volna végre megnézni a mobiltelefon kiállítást is, de hát ez (se) jött össze. Persze lehet, hogy bennem van a baj, „keménykedem”, érzelgősködöm, elvárásaim vannak – holott igazán hozzászokhattam volna, hogy ez felesleges luxus manapság.
Szóval 10-kor (nyitásra) mentem a Néprajzi Múzeumba, melynek nagy kapuján belépve hallottam a jelzőcsengőt, mely azt tudatja az erre illetékessel, hogy valaki jött. Megálltam és vártam kicsit, hátha elém jön valaki, szeretettel üdvözölve és megkérdezi, mit is keresek, mit szeretnék ? Nem tudom, hogy a bejárat melletti tárlók miképp vannak biztosítva, de kamerát nem láttam. Lehet, meg kellett volna próbálkoznom valamiféle betörésre utaló jellel, mondjuk felnyitni az egyik vitrint – de nem tettem, csak csendesen körbesétáltam az előcsarnokban és fényképeztem. Jó 10 percig voltam ott. Alább láthatjátok a fotókat, melyek közül egy lepett meg igazán, ugyanis én nem tudtam, hogy itt van egy teljes nagy falat betöltő Gebauer freskó… (Kár hogy a neten nem találok Gebauerről egy jó bemutató leírást, pedig hát megérdemelné…)
Kétségtelen, felmehettem volna az emeletre, kétségtelen bekopoghattam volna az egyik ajtón - de nem tettem ezt, hanem eljöttem, megállapítva, hogy a bunkofon kiállításhoz méltó itt a vendégekkel való bánásmód is.

Régen és ma zsebben hordott tárgyak:



A Néprajzi Múzeum udvara


A Gebauer freskó


A „jól megalapozott” hangulatomhoz méltóan, a Zsolnay negyed felé jöttem haza – ahol nem is annyira a nagy volumenű építkezés érdekelt, (láthatjátok a képeken a „lázasan” dolgozó "brigádokat"…) hanem az, hogy kijavították-e legalább valamelyest azt a két út-gödröt, melyen naponta közlekednek és mennek tönkre a buszok. Szeretem a számokat. Megszámoltam, a 27es járat naponta 150-szer (75 járat oda-vissza), a 40es 52-szer (26 járat) megy át ezeken, ez durván ugye napi 200 át-közlekedést jelent a gödrök fölött. Ez az állapot tart 2009 szeptember 1 óta. Vagyis megint csak nagyvonalúan számolva 240 napja. Hogy ne kelljen fejben szoroznod, ez azt jelenti, hogy csak ez a két busz az elmúlt „egy hónaposnak” beígért !!! – felújítási idő alatt 48000-szer gördült át a hol jobb, hol rosszabb lyukakon, mert azért ismerjem el, volt vagy 3-4 alkalom, amikor megpróbálták földel, törmelékkel valakik ezeket a gödröket feltölteni. Csak azt szeretném tudni, hogy miért nem lehetett ide olyan vastag acél-lapot lerakni, amit sok más helyen látni lehet ? Se a pécsi buszok tulajdonosának, se az utat javítóknak, senkinek, de senkinek nem jutott ez eszébe ? A pécsi buszok köztudottan nagyon gyatra állapotban vannak. Komolyan mondom, némelyik olyan hangokat hallat menet közben, hogy attól félek, szétesik alattam. Hát csoda ?
De a busz nem az enyém – az út nem az enyém – egyáltalán, semmi sem az enyém, és teszek rá… ez itt az uralkodó vezérelv. No, azért is álunk úgy, ahogy…
(Az utolsó kép csak azért került be, mert nagyon jól passzol a tegnapi hangulatomhoz. Kár, hogy nem sikerült tökéletesre, de ilyen, amilyen…)


Lázas tempóban folyik a munka

A buszgyilkosok...

A tegnapi lelkiállapotom

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése