Annyira, de annyira rossz volt a tegnap estém…. S tán épp azért mert pont a barátnőm „szólt be” – nagy valószínűséggel akaratlanul – mert azt azért nem feltételezem róla, hogy (az egyébként mindig kegyetlen őszinteségével) bántani is akart. A beszólás lényege az volt, hogy én egy sajnálatra méltó lény vagyok, mert a magányosságom miatt fontos nekem annyira a net, illetve a netes kapcsolataim. Ezen felül meggondolatlan vénasszony vagyok…Ugye ez nem valami hízelgő vélemény ?
És akkor én ezen jól elgondolkodtam…
Kinek is írok ? Magamnak ? Nektek ? Testvéremnek ?
Is-is-is.
És baj/bűn/hiba/gyengeség ez ?
Mennyire kell komolyan vennem valaki ítéletét, akinek lila fogalma nincs az Internetről, életében bele nem nézett semmibe ami ebben a „szférában” létezik, érzésem szerint elképzelni sem tudja, mi, milyen ez az egész őrület.
Hiszen azt azért elismerem, bizonyos szinten őrület ez az egész…
Mert hát végül is valóban… mi közöd pl. Neked (igen Neked, aki épp most olvasol) ahhoz, hogy tegnap milyen volt a hangulatom? Egyáltalán, mi közöd a gondolataimhoz ?
Vagy másfelől közelítve: Miért van bennem „kényszer”(?), hogy megosszam Veletek a gondolataimat ? Oké, kicsi gyerek koromtól fogva grafomán alkat vagyok, írtam már, 10 évesen írt versemmel díjat nyertem, s tán az egész akkor kezdődött…vagy a véremben van, hiszen írt a családomban más is…
Na de – úgy látom – nem csak én vagyok a földkerekségen az egyetlen „íráskényszeres” ember.
Talán, talán nem is magával az írással van baj. Ha képes lennék máshogy gondolkodni, mint ahogy megszoktam az elmúlt 65 évben, jobb, könnyebb lenne…Állandóan ráfaragok a hülyeségeimre. Állandóan elfelejtem, hogy mocskos (is) a világ, hogy ma milliószor egyszerűbb visszaélni a tisztességes emberek dolgaival, mint régebben, amikor a net még ismeretlen fogalom volt…
Gyakorlatilag a fenti beszélgetésnek is ez volt a kiinduló pontja. Sajnos, már megint „kiadtam” a nevemet/címemet egy tök idegennek, s most parázhatok, mikor, hogyan fog visszaélni (esetleg) vele. Akik régóta kísérnek figyelemmel, tudják (feliből-harmadából), hogy volt már egy blog-költözés egy meggondolatlan – ámbár teljesen őszinte – levél miatt. Jaj, nagyon nem szeretném ezt most újra megélni ! És azt se, hogy másutt, más módon éljen vissza az illető a nevemmel, vagy bármivel, ami velem kapcsolatos. (Ami szintén megtörtént egyszer, és a hideg futkos rajtam, ha arra gondolok, hogy egészen még ma sem szabadultam meg ennek az ügynek a terhétől.) Vén fejjel is olyan naiv, és ami még rosszabb, ártatlanul őszinte vagyok, hogy azon magam is elcsodálkozom utólag, és tényleg lehülyézem magam….
Hát ezért voltam tegnap nagyon leeresztve. Szurkoljatok kicsit nekem, hogy ne legyen semmi bajom az őszinteségem, a korrektségem, a segíteni-akarásom miatt, mert ha mégis, akkor becs szó, lemondom a net előfizetésemet…
De legalább ma sikerült néhány fotó:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése