Világvégi házban

Hogy mik jutnak eszembe...
Ma pl. ez a vers. Majdnem azt mondhatom, "ezzel ébredtem" - mert mintha valaki a fülembe súgta volna a kezdő sort.
Honnan, miért jönnek elő ezek a versek ? és vajon miért ? És miért van, hogy néha kifejezetten "kívánok" verseket olvasni, máskor meg eszembe sem jut...Miért érzek egyes verseket "magaménak" - mintha én írtam volna, s miért hagy hidegen a másik ?
Néha csak sorok, mondatrészek jutnak eszembe, s gondolkodom olyasmiken, hogy mikor, hol találkoztam vele. Olvastam, hallottam ? De bevallom, a legritkább esetben jut eszembe.

Kivételesen ennek a versnek "behelyezését az életembe" elég pontosan tudom. Igen, éreztem én magam ebben a világvégi házban valamikor. Nagyon, nagyon régen....

(Jó, na csak félig igaz, mert nem voltam világszép, és nem is egészen hiába vártam, de a ház, az tényleg a világ végén volt.)

http://versek.aranyosiervin.com/wp-content/uploads/2016/05/Egy-cseppnyi-h%C3%A1z.jpg

Juhász Gyula: Mese

Egy világvégi házban

világszép lány lakott,

világ végére néztek

ott mind az ablakok.

Nem járt előtte senki,

nem látott senkit ő,

az Óperencián túl

megállt a vén idő.

A világszép lány nézte

a csillagos eget,

tavasz táján szívében

valami reszketett.

Hajába rózsát tűzött,

valakit várt nagyon,

de csak a csillag nézett

be a kis ablakon.

S a csillag oly közömbös,

hideg és halovány.

S hiába várt örökké

a világszép leány...